
Vádat emeltek az életben maradt elkövető ellen
ĀNaveed Akram felébredt a kómából a kórházban

ĀNaveed Akram felébredt a kómából a kórházban

ĀKemény üzenet érkezett Moszkvából - Ukrajna nyomás alatt

ĀZavargások Belgrádban

ĀA bejelentés időzítése és tartalma egyértelmű üzenetként értelmezhető a nemzetközi közösség felé

ĀMeglepő kijelentést tett Alekszandr Lukasenko belarusz elnök

ĀA legnagyobb akadályt továbbra is a területi követelések jelentik

ĀNem tudni, az önkéntesek szerepelnek-e a listán

ĀEdith Brutman a kárpátaljai Nagyszőlősön született 1946-ban

ĀA munkanélküliség és a bűnözés csapdája
ĀAz első tétel az első fázisa egy 600 bunkerből álló hálózatnak
ĀSorra érik a csapások a kábítószerterjesztő és korrupt rendszert
ĀKijev és az európai fővárosok alapvetően egyetértenek a csomag tartalmával
ĀA két elnök 2017 és 2021 között egy időben volt kormányon saját hazájában
ĀOroszország és Ukrajna éjszaka ismét drónokkal lőtték egymást
ĀRobbanások történtek a dél-oroszországi Krasznodari határterületen fekvő Szlavjanszk-na-Kubanyi város olajfinomítójánál
ĀBayer Zsolt szerint miközben Amerika már régen békét akar, az EU vezetői erőltetik a háborút
ĀTrump rendelete az összes szankció alá vont olajszállító tartályhajó venezuelai be- és kilépésére vonatkozik
ĀA barátságtalan országok újságírói is kérdezhetnek Putyintól a maratoni sajtótájékoztatón
ĀEzt Olekszij Kuleba, az újjáépítésért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes közölte kedd este a Facebook-oldalán
ĀAz ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint