Belföld
Pócs János: Alvilági maffiabűnözők támogatják a Tisza Pártot + Videó
A gyöngyösi fórumot fizetett aktivisták zavarták meg

Az esetnek utánajáró Pócs János képviselőt megfenyegették, egy neki nyilatkozó, a rendzavarásban résztvevő férfit pedig megvertek.
A műsort vezető Törőcsik Zsolt megjegyezte: egy vitát szerettek volna az ügy miatt, ezért meghívták az ügy kulcsszereplőjét, a - beszámolók szerint - a gyöngyösi zavargókat lefizető, a saját bevallása szerint a Tisza Pártot támogató, Magyar Péter elnökkel is fotózkodó Csík Miklóst. Erre azonban a Tisza sajtóosztálya csak annyit reagált, hogy "kamu meghívók helyett szedjék össze bátorságukat, és hívják be Magyar Péter pártelnököt másfél év után élő adásba".
A házigazda közölte: a 48 percbe kétszer is hívták Magyar Pétert, de nem ment el, cserébe 2024 őszén egyszer bement közmédiába, amikor eredendően nem is őt hívták, továbbá Csuhaj Ildikó élő beszélgetésébe is többször hívták hiába, míg a Tisza Párt politikusait a 48 percbe 5, az M1 más műsoraiba 25 alkalommal hívták. de egyedül a pártot elhagyó Csercsa Balázs vállalta a szereplést.
Pócs János ezzel kapcsolatban azt mondta, ő meggyőződésből érkezett, míg Csík Miklós valószínűleg kevesellte azt a "20 ezer forint plusz benzinpénzt", amit a Tisza Párt kínált "lázításra és hőbörgésre" - utalt a gyöngyösi zavargásokra. Annak kapcsán, hogy Csík Miklós egy videofelvétel szerint megfenyegette őt, miszerint "50 emberével tesz rendet", Pócs János közölte: nemcsak erről beszélt a tiszás aktivista, hanem azt is mondta, hogy járt a képviselőnél, és "felmérte a terepet".
A műsorban bemutattak egy videót, amely szerint Tarnazsadányban brutális támadás érte vascsővel és fegyverekkel a képviselőnek nyilatkozó férfit és családját.
Pócs János közölte: Lázár János fórumán hallotta a résztvevőktől, hogy ha tudni akarja, hogyan kerültek Gyöngyösre a hőzöngők, menjen Tarnazsadányba és Tarnaörsre. E településeken mintegy harminc emberrel beszélt, mondta, s azt tudta meg, hogy "alvilági emberek, bűnözők" 15-30 ezer forintot és benzinpénzt fizettek azért, hogy "elmenjenek Lázár János fórumára balhézni". A neki nyilatkozó három gyermekes fiatalember őszintén elmondta: azt se tudta, hogy hová megy, miért kell ordítania és kinek, de szüksége volt a pénzre - számolt be a képviselő.
Pócs János szerint a történet tanulsága, hogy a nyilvánosságnak sincs már ereje, s minden a megfélemlítésről szól "az egész Magyar Péter-jelenség óta".
Mint mondta, amikor Magyar Péter "börtönnel, vagyonelkobzással fenyeget, amikor azt fújják az aszfaltra, hogy kit kéne felakasztani, a kommentelők még tovább mennek írásaikban. "Mert úgy gondolják, hogyha Magyar Péter megengedheti magának, akkor ő is megengedheti ugyanezt", és szerinte részben el is érik céljukat, mert "a jobboldali, keresztény konzervatív emberek nem akarnak konfrontálódni".
A képviselő szerint eddig csak szóban mentek a fenyegetések, de most már meg is vertek egy embert, aki "azért vitték el, hogy a Tiszás balhét erősítse", most pedig "tiszás a tiszást veri, (…) mit várjunk a jövőben?" - tette fel a kérdést Pócs János.
A képviselő Tarnaörsön, a Lázárinfón szintén jelen lévő Lőcsei Lajos momentumos képviselő falujában azt hallotta, hogy tőle Magyar Péter a cigány-magyar ellentét szítását várja el listás helyért cserébe.
Csík Miklós kapcsán közölte: a férfi "kőkemény" tiszás és egy olyan villában lakik, amit Balatonon sem nagyon lehet látni. Ő maga "ordított, hőbörgött, biztatta a többieket, s ő fizetett az embereknek, ő vitte el őket Gyöngyösre" - közölte, kiemelve, hogy "látni kell: alvilági maffiabűnözők támogatják a Tisza Pártot".
Felidézte: Magyar Péter nemrégiben nyilatkozott úgy, miszerint "nagy igény van" fideszesek bebörtönzésére, az pedig már diktatúra lenne Pócs János szerint, ha a Tisza elnökének kénye-kedve szerint börtönöznének be embereket.
Közölte: mindeddig nem süllyedt olyan mély szintre egy magyarországi kampány, mint a mostani, amikor Ruszin-Szendi Romolusz is úgy nyilatkozik, hogy "kezet fog emelni a magyar ember a magyar emberre" vagy amikor Magyar Péter szakértői azt mondják, hogy "ha a Fidesz nyer, azt nem fogják elfogadni", ez a polgárháborús hangulat gerjesztése - vélekedett.
Arra kérdésre, hogy mit lehet tenni, Pócs János közölte: össze kell fogni, többen kell lenni, ki kell állniuk az embereknek magukért és el kell menniük szavazni a kormánypártok mellett.
Közölte: Magyar Péter, Csík Miklós és azok, akik szervezik a balhékat, politikai céljaik elérésére használják fel a roma közösséget. Ők viszont nem fogják elfelejteni, hogy a Fidesz-kormány mi mindent megtett a roma integrációért, hogy nekik munkájuk, megélhetésük legyen - rögzítette a képviselő.
Pócs János szerint egyébként félreértelmezték Lázár János korábban elmondott szavait, amelynek az volt szerinte a legfontosabb üzenete, hogy addig külföldi munkavállalók ne jöjjenek, amíg Magyarországon politikai, vallási hovatartozástól függetlenül valaki nem talál munkát. Hozzátette: "volt benne egy-két mondat, amit nem kellett volna, ezért meg bocsánatot kért".
