Az EU mérlegeli, hogy adóemelést hajtson végre Ukrajna érdekében?
Ā„Sokkal gyorsabban és nagyobb léptékben”
Kiváló a csapatmunka Magyarország és az EU-között a Száhel-övezetben
ĀGeopolitikai szempontból stratégiailag jelentős régióról van szó
Az Európai Bizottság egyetlen mániára tesz fel minden lapot, Ukrajnára
Ā„Mindig elmondom, hogy aki a következményekre kíváncsi, sétálgasson Brüsszelben" – mondta az EP képviselő
Elutasította az Ursula von der Leyennel szembeni bizalmatlansági indítványokat az Európai Parlament
ĀAz európai intézmények történetében ez volt a második bizalmatlansági szavazás az Európai Bizottság elnökével szemben
Szijjártó Péter: Ideje lenne Ursula von der Leyen távozásának
ĀA magyar külügyminiszter szerint az Európai Parlament többségének csak a hatalom számít
A strasbourgi csokor
ĀA szavazás reggelén még maga Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője is úgy nyilatkozott, hogy számára nem politikai kérdés az ügy, meghallgatták a jogi szakértőiket, és követik a tanácsukat
Az Európai Parlament új, szigorúbb meghatározást fogadott el a hús definíciójára
ĀA módosítás szerint olyan elnevezések, mint a "steak", "rántott szelet", "kolbász" vagy "burger", kizárólag húst tartalmazó termékek esetében használhatók
Az EU biztosítékokat javasol az uniós mezőgazdasági termelők védelmére a Mercosur megállapodás keretében
ĀA rendszeres és részletes nyomon követés lehetővé teszi a kockázatok azonosítását már a korai szakaszban
„Nem vagyunk háborúban, sem békében, Európának fel kell készülnie az orosz provokációkra”
ĀA biztos szerint rövid távon fejleszteni kell a drónok észlelésére, követésére és azonosítására alkalmas rendszereket
Szijjártó Péter elítélte, hogy Donald Tusk „terroristákat menteget"
Ā„Donald Tusk szerint rendben van az, hogyha valaki felrobbant egy gázvezetéket” – fogalmazott a külügyminiszter
Magyarország még vonzóbb beruházási célpont lesz
ĀImmáron az ötven főt foglalkoztató vállalatok kutatással, fejlesztéssel foglalkozó beruházásaihoz is adunk támogatást – jelentette ki a külügyminiszter
Az EU bővítése nemcsak politikai, hanem stratégiai érdek is
ĀGál Kinga: Európa versenyképessége és gazdasága hanyatlik
Európa célja változatlan + VIDEÓ
ĀValódi biztonság Izrael számára, biztonságos jövő a palesztinoknak
Luxusautó-tolvajokat fogtak el
ĀGPS-nyomkövetőt használtak az ellopni tervezett járművek megfigyelésére
Út az autoriter Európa felé
ĀTudomásul kell vennünk, hogy a globalizmust és a baloldali liberalizmust elutasító politikusok és aktivisták életveszélyben vannak
Európa most először katonai hatalommá akar alakulni
ĀAz európai gazdaság élénkítését sürgette a német kancellár és a francia elnök
Az EU meghosszabbította a szankcióit
ĀBeutazási tilalomra és az unióban tárolt pénzeszközök befagyasztására terjednek ki
Gulyás Gergely: Franz Josef Strauss a nemzeti és az európai identitást elválaszthatatlannak tartotta
ĀAz Európai Unióban és az Európai Bizottságban viták övezik a szuverenitás és az integritás kérdését – mondta Prőhle Gergely
A magyar álláspont szerint csak diplomáciai megoldás van
ĀMi azt mondjuk, hogy a háborúnak csak diplomáciai megoldása van, ezért tárgyalni kellene – mondta a miniszterelnök
Így zárult a vita az ukrán EU-tagságról
ĀA magyar miniszterelnök tehát több területen is szövetségesekre találhat
Orbán Viktor odaszólt az EU-csúcs után
ĀHa semmi nem változik, akkor Európa térdre fog rogyni
Ursula von der Leyen újabb négymilliárd euró hitelt jelentett be Ukrajnának, részben dróngyártásra
ĀEmmanuel Macron francia elnök rendkívüli óvatosságra intett az Oroszországgal fennálló jelenlegi konfrontáció közepette
Robert Fico váratlanul lemondta a koppenhágai uniós csúcson való részvételt
ĀCsütörtökön kerül sor az Európai politikai közösség hetedik csúcstalálkozójára
Orbán Viktor: Nem lehet megkerülni Magyarországot
ĀA magyar álláspont szerint stratégiai megállapodás megkötésére van szükség Ukrajnával
Brüsszel az európai problémák megoldása helyett Ukrajnát akarja finanszírozni
ĀSzijjártó Péter szerint az EU háborúra készül
Rendkívüli támogatásban részesülhetnek a tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők
ĀA Magyarország számára rendelkezésre álló keretösszeget 2026. április 30-ig kell kifizetni a fagykárt szenvedett kedvezményezettek részére
Gulyás Gergely: a német-magyar kapcsolatokban a hangsúlyt az együttműködésre kell helyezni
ĀA németek 43 százaléka, míg a magyarok 66 százaléka van jó véleménnyel a másik nemzetről
