Fokozódik a feszültség a Közel-Keleten
ĀIrán ismét válaszcsapással fenyeget amerikai katonai bázisokat
ĀIrán ismét válaszcsapással fenyeget amerikai katonai bázisokat
ĀAzokkal az országokkal szemben, amelyek továbbra is üzleti kapcsolatban állnak Teheránna
ĀTrump úgy fogalmazott, az iráni legfelsőbb vezetőnek nagyon aggódnia kell
ĀRendkívül veszélyes helyzetet teremtenek, amely eszkalációhoz vezethet
ĀA Horramsahr rakéta negyedik generációja képes Izrael és amerikai támaszpontok elérésére
ĀA hatóságok eddig nem adtak jogosítványt nekik
ĀTeherán világossá tette az álláspontját
ĀMaszúd Peszeskján iráni elnök elrendelte a tárgyalások újrakezdését
ĀAz irániak szerint a „mesterségesen gerjesztett médiakörnyezet” ellenére van esély a párbeszédre
ĀA szerb elnök „más jelentős eseményekre” is számít rövid időn belül
ĀAli Hamenei ajatollah puccskísérletnek nevezte a hatóságok által elnyomott tiltakozó mozgalmat
ĀAz intézkedést a Forradalmi Gárdát értintő döntések miatt hozták
ĀAbbász Aragcsi külügyminiszter kijelentette, hogy készek a tárgyalásokra
ĀAz Egyesült Államok, Izrael és az európai országok a „nemzet szétszakítására törekszenek”
ĀAmerika nem tűr semmiféle veszélyes műveletet a Hormuzi-szorosban
ĀAz Európai Unió tagországainak külügyminiszterei egyeztek meg erről
ĀAz emberi jogok megsértése és Oroszországnak nyújtott katonai támogatás miatt
ĀAz Egyesült Államok valósnak tartja az iráni csapások fenyegetését
ĀAz elnök párbeszédet sürgetett az igazságszolgáltatással
ĀTrump: Az amerikai haditengerészet Iránnal szemben ugyanúgy járhat el, mint Venezuelával