Szijjártó Péter: Brüsszel politikája a legnagyobb veszély az európai gazdaságra
ĀAz energiaellátás biztonsága és a beruházások ösztönzése háttérbe szorul az unióban
ĀAz energiaellátás biztonsága és a beruházások ösztönzése háttérbe szorul az unióban
ĀMagyarország saját forrásból évek óta eredményesen védi Európa külső határait
Ā„Sokkal gyorsabban és nagyobb léptékben”
ĀGeopolitikai szempontból stratégiailag jelentős régióról van szó
ĀAz EP szerint közös fellépés kell az orosz légtérsértések és hibrid támadások ellen
Ā„Mindig elmondom, hogy aki a következményekre kíváncsi, sétálgasson Brüsszelben" – mondta az EP képviselő
ĀA Néppárt már a brüsszeli elit érdekeit képviseli?
ĀAz európai intézmények történetében ez volt a második bizalmatlansági szavazás az Európai Bizottság elnökével szemben
ĀA magyar külügyminiszter szerint az Európai Parlament többségének csak a hatalom számít
ĀA szavazás reggelén még maga Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője is úgy nyilatkozott, hogy számára nem politikai kérdés az ügy, meghallgatták a jogi szakértőiket, és követik a tanácsukat
ĀA módosítás szerint olyan elnevezések, mint a "steak", "rántott szelet", "kolbász" vagy "burger", kizárólag húst tartalmazó termékek esetében használhatók
ĀSzerinte ez már nem demokrácia, parlamentarizmus, már nem jogállamiság
ĀA rendszeres és részletes nyomon követés lehetővé teszi a kockázatok azonosítását már a korai szakaszban
ĀA biztos szerint rövid távon fejleszteni kell a drónok észlelésére, követésére és azonosítására alkalmas rendszereket
Ā„Donald Tusk szerint rendben van az, hogyha valaki felrobbant egy gázvezetéket” – fogalmazott a külügyminiszter
ĀImmáron az ötven főt foglalkoztató vállalatok kutatással, fejlesztéssel foglalkozó beruházásaihoz is adunk támogatást – jelentette ki a külügyminiszter
ĀGál Kinga: Európa versenyképessége és gazdasága hanyatlik
ĀValódi biztonság Izrael számára, biztonságos jövő a palesztinoknak
ĀGPS-nyomkövetőt használtak az ellopni tervezett járművek megfigyelésére
ĀFontos döntés, hogy az erőszak vagy az igazságszolgáltatás oldalán áll-e
ĀAz Európai Parlament döntése alapján Dobrev Klára továbbra is élhet mentelmi jogával
ĀAz EP plenárisa három kérelmet érintően szavazott
ĀAz Európai Néppárt a szakértői álláspontot követi
ĀTudomásul kell vennünk, hogy a globalizmust és a baloldali liberalizmust elutasító politikusok és aktivisták életveszélyben vannak
ĀAz európai gazdaság élénkítését sürgette a német kancellár és a francia elnök