Először talán még csodának is tűnhetett. A kaptárakból nem aranyszínű méz került elő, hanem élénk kékes és zöldes anyag. Az elzászi méhészek azonban hamar rájöttek: nem a természet talált ki új színt. Az ember hagyta ott neki.
2012 nyarán a franciaországi Ribeauvillé környékén több méhész különös jelenséget észlelt. A méhek által készített anyag színe látványosan eltért a megszokottól, volt, amelyik kéknek, másik zöldesnek vagy barnásnak tűnt.
Elsőre adta magát a romantikus magyarázat. Talán valamilyen különleges növény virágzik a környéken? Netán szokatlan ásványi anyag került a nektárba?
A valóság sokkal prózaibb volt.
És jóval kellemetlenebb.
A nyomok nem a rétre, hanem egy üzemhez vezettek
A méhészek és a hatóságok megpróbálták kideríteni, honnan származhat az idegen szín. A vizsgálatok végül egy környékbeli biogáz- és hulladékfeldolgozó létesítményhez vezettek.
Az üzem élelmiszeripari hulladékot is kezelt. Ezek között olyan cukros maradványok voltak, amelyek a Mars vállalat édességgyártásához, köztük az M&M’s cukorkákhoz kapcsolódtak.
A cukorkák színes bevonatából visszamaradt anyag nagy mennyiségben tartalmazott cukrot és mesterséges színezéket.
Egy méh szemszögéből nézve pedig a helyzet meglehetősen egyszerű volt.
Virágokat órákig keresgélni?
Vagy néhány kilométerrel odébb találni egy hatalmas, könnyen hozzáférhető cukorbüfét?
A méhek az utóbbit választották.
Nem tudják ugyanis, mi az, hogy „természetes élelmiszer”, „ipari melléktermék” vagy „M&M’s”. Számukra az számít, hogy egy anyag cukrot tartalmaz-e, elérhető-e, és érdemes-e energiát fordítani a begyűjtésére.
Ebben az esetben nagyon is érdemes volt.
A kaptárban megjelent az édességgyár színpalettája
A méhek rendszeresen visszajártak a cukros hulladékhoz, majd az összegyűjtött anyagot bevitték a kaptárakba.
Az eredmény szemmel látható volt.
A sejtekben megjelent a kékes és zöldes színű anyag, amely annyira szokatlan volt, hogy a méhészeknek eleinte fogalmuk sem volt, mit látnak.
A történet hamar bejárta a nemzetközi sajtót. Nem csoda. Kevés olyan mondat van, amely gyorsabban felkelti az ember figyelmét annál, hogy „a méhek M&M’s-ből készítettek kék mézet”.
Technikailag azonban még ez is leegyszerűsítés.
A termék ugyanis kereskedelmi értelemben nem felelt meg annak, amit mézként lehetett volna forgalomba hozni. A méz jogi és élelmiszeripari meghatározása növényi nektárhoz vagy más természetes növényi eredetű forrásokhoz kötődik. Az ipari cukros hulladékból begyűjtött anyag ezért hiába került méhek segítségével a kaptárba, nem vált automatikusan szabályos mézzé.
A méhészek számára ez nagyon is valós gazdasági kárt jelentett.
A furcsa színű terméket nem lehetett egyszerűen üvegekbe tölteni, ráírni, hogy „Hupikék méhecske különkiadás” és prémiumáron eladni.
Nem a méhek hibáztak
Az eset egyik legfontosabb tanulsága éppen az, hogy a méhek teljesen természetesen viselkedtek.
A méhek opportunista gyűjtögetők. Ha találnak könnyen hozzáférhető, magas cukortartalmú folyadékot vagy anyagot, kihasználhatják. Hasonló jelenséget másutt is megfigyeltek már cukorgyárak, üdítőital-maradványok vagy más élelmiszeripari források közelében.
A probléma tehát nem az volt, hogy a rovarok „elromlottak”.
Pontosan azt tették, amire az evolúció megtanította őket, keresték a lehető legjobb energiaforrást.
Csakhogy olyan környezetben tették ezt, amelyet az ember időközben alaposan átírt.
Az érintett üzem később intézkedéseket vezetett be: a cukros hulladékot és tárolókat jobban elzárták a méhektől, hogy azok ne férhessenek hozzá ismét.
Ezzel a közvetlen problémát lényegében megoldották.
A történet azonban ennél tovább mutat.
Egy apró figyelmeztetés kék színben
Az elzászi eset nem volt ökológiai katasztrófa és nem is érdemes annak beállítani. Nem pusztultak el tömegesen a méhek, és nem vált egész Franciaország kaptárvilága kékké.
Éppen az a nyugtalanító benne, hogy ilyen kevés is elég volt.
Nem kellett vegyi üzemet felrobbantani. Nem kellett folyót megmérgezni. Nem kellett erdőt kivágni.
Elég volt néhány rosszul hozzáférhetetlenné tett tartálynyi cukros ipari maradék.
A méhek megtalálták.
Hazavitték.
A kaptár pedig visszajelezte nekünk azt, amit a környezetünkkel tettünk.
A méh az emberiség egyik legrégebbi szövetségese. Beporozza növényeinket, részt vesz élelmiszer-termelésünkben, mézet ad, és olyan ökológiai munkát végez, amelynek értékét nehéz lenne pénzben kifejezni.
Mi pedig időnként úgy alakítjuk át körülötte a világot, hogy ő egyszerűen alkalmazkodik hozzá, még akkor is, ha az eredmény már nekünk sem tetszik.
A kék méz ezért első pillantásra mulatságos kuriózum.
Második pillantásra azonban egészen más.
A természet nem változtatta meg a saját színét. Csak visszahozta a kaptárba azt, amit mi elé tettünk.
