Mikszáth teljesítménye
ĀA minap emlékeztünk meg a nagy író és publicista, Mikszáth Kálmán születésének 170. évfordulójáról
ĀA minap emlékeztünk meg a nagy író és publicista, Mikszáth Kálmán születésének 170. évfordulójáról

ĀAz elmúlt napokban Dunaújváros egyes részein, különösen a lakótelepi épületek felső emeleti lakásaiban nyomásproblémák miatt akadozott a vízszolgáltatás, így időszakosan a fűtéssel is adódtak gondok

ĀAz egyik Hochschule két migráns növendékét mindennap taxi hozza az iskolába, kerülendő a német diákokkal a konfliktust

ĀAz idősebb emberek sokszor hajlamosak a jelen jelenségeit sokkal rosszabbnak minősíteni, mint a valamikori fiatalságuk idején történteket

ĀÁlláspont. Demszky Gábornak volt egy álma. Úgy hívták, 4-es metró

ĀÁlláspont. Segítünk, de nem úgy, ahogy szükségetek van rá. Valami ilyesmit üzen jelen állás szerint Európa a szorongatott helyzetben lévő közel-keleti keresztény közösségeknek

ĀA visszavonuló birodalom számára az a legfontosabb, hogy ne jöhessen létre egy kifejezetten ellene irányuló eurázsiai nagykoalíció
ĀÜdítően friss színfolt a vén Európában a magyar miniszterelnök egyszemélyes politikai, közéleti és társadalmi szereplése

ĀÁlláspont. Most már egészen biztos, hogy az úgynevezett európai elit elvesztette a maradék józan eszét
ĀMáig makacsul élnek és virulnak a magyar köz-, illetve történettudatban hamis és káros előítéletek bizonyos történelmi eseményekkel és személyekkel kapcsolatban
ĀA NATO-akciónak Amerikában is vannak ellenzői
ĀÁlláspont. Javaslom, vessenek egy pillantást 2020-ig tartó konvergencia-programunk gazdasági növekedést illető prognózisára
Ā„Maga sötétben bujkáló harmadik utas!” – ha jól emlékszem, Rákosy Gergely méltatlanul elfeledett, nagyszerű szatírájában, Az óriástökben hangzik el a mondat, a Rákosi-rezsim kellős közepén
ĀIgen, Madáchnak még egyszerű volt. Bár fene tudja, a női lélek megfejtése egyetlen korban sem kétszer kettő
ĀÚj koncepcióra van szükség, mivel nincs megoldásunk minden kihívásra. A nyugati típusú piacgazdaság primátusa megtört
ĀA cseh elvtársak negyvenezer darab szürke gumibotot adományoztak a testvéri magyar karhatalom szíves használatára
ĀAz ellenzéknek nem feladata, hogy felállva tapsoljon az éppen hatalmon lévő kormány sikereinek
ĀÁlláspont. „Még négy évet” – kiabálták Barack Obamának a közönség soraiból, miközben a leköszönő elnök búcsúbeszédét tartotta
ĀAz „útelágazódás” kifogott Medgyessyn, a pálmát azonban valószínűleg utóda, Gyurcsány Ferenc viszi el őszödi beszédével
ĀSzükséges megőriznünk Európa értékeihez, keresztény gyökereinkhez és vallási szabadsághoz való kapcsolatainkat
ĀÁlláspont. És egyébként ezek tényleg nem értik, miképpen lehetséges, hogy még a neonácik is népszerűbbek lesznek náluk. Nem értik, és nem is fogják megérteni