Vélemény és vita
Korunk nője
Igen, Madáchnak még egyszerű volt. Bár fene tudja, a női lélek megfejtése egyetlen korban sem kétszer kettő
Neki ott volt a bulvár nélkül is némileg kikapós hírbe kevert Fráter Erzsike, s férje a Tragédiában le is vonta a következtetést: a nő, amint kilép önköréből, elaljasul. Nem véletlenül volt hát legalább annyira ellenszenves a forradalmár Éva, mint Rákosi apánk idején a traktorista meg a kőműves lányok.
Az önkör azóta jócskán tágult, ha létezik ma még egyáltalán, s nincs abból semmi ramazuri, ha egy operatőr asszonyság elgáncsol valakit. Igaz, a Szegedi Járásbíróság bűnösnek mondta ki László Petrát garázdaság vétségében, s ezért három év próbaidőre bocsátotta, valamint ötvenháromezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte, de ez alig jelent valamit. Nem bizony, hiszen ha nem ijedtében garázdálkodik, és nem migránsokkal szemben, akkor akár még korunk hőse is lehetne. Mint ahogyan az a lány, a szexuális gyönyörök őstermelője, aki szintén migránssal keveredett kalandba, szobára ment vele egy pesti szállodába. Ám aztán idővel úgy érezte, rossz irányba mennek a dolgok, és a szír menekültet felszólította: „fejezze be a cselekményt!” Igen így, ahogyan a rendőrségi szóvivő – szintén nő – mondta: fejezze be a cselekményt. Ha az ember malackodik, akár nem is esne nehezére félreértelmezni a felszólítást: fejezze be a cselekményt.
Na, ugyan egészen más jellegű ügyben, de valahogy így vagyunk mi is Havas Szófiával. Hiába jelentik fel, hiába mutatják neki a törvénykönyvet, hogy nem szabad szamárságokat fecsegnie, a kerítésszaggató Horn Gyula szintén politikus unokahúga csak nem tágít, mondja a magáét. Legutóbb éppen az ötvenhatos forradalom hatvanadik évfordulóján – hol máshol, mint – az orosz köztelevízióban jelentette ki: „Ezek a nácik fegyverrel járták a házakat, keresték a kommunistákat, zsidókat. Ezek nem radikálisok, hanem a legvalódibb fasiszták”.
Hát, mit mondjak, egy Zrínyi Ilona vagy egy Szilágyi Erzsébet. Egy igazi hős, egy nagyasszony. Mint Jókai anyja vagy a felesége. Csak hát ez a fasisztázás, ez valahogy nem igazán ízléses. Túlmegy az önkörön – már ha, mint említettem, az létezik még egyáltalán –, ráadásul még szigorú paragrafusok is szólnak ellene. Igaz, a magyar rendőrség ezt másként látja, de az ügyészség nem úgy gondolja.
De hát mit lehet tenni Havas Szófiával? Először is meg kell érteni, hiszen egyéves korában, a forradalom során elveszítette édesapját, és ez bizony életre szóló tragédia. S a gyerek szempontjából pedig nem számít, hogy az az apa hordott-e pufajkát. Viszont az újabban önmagukat a forradalmárok utódaként meghatározó szocialisták is tehetetlenek, mert ugye mégsem dobhatják ki legújabb szentjük rokonát. Így aztán hol együtt fasisztáznak vele, hol szigorúan összevonják szemöldöküket. És valahogy úgy vannak az egésszel, mint Biszku Bélával voltak. Az egész magyar szocialista tábor és a teljes hazai igazságszolgáltatás már alig várta, hogy meghaljon az ötvenhatot – érthetően – szintén pocskondiázó, a megtorlásokat levezénylő Kádár-belügyminiszter.
Na, már biszkubélázunk is. S a magyar nő kilépett önköréből.
Az önkör azóta jócskán tágult, ha létezik ma még egyáltalán, s nincs abból semmi ramazuri, ha egy operatőr asszonyság elgáncsol valakit. Igaz, a Szegedi Járásbíróság bűnösnek mondta ki László Petrát garázdaság vétségében, s ezért három év próbaidőre bocsátotta, valamint ötvenháromezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte, de ez alig jelent valamit. Nem bizony, hiszen ha nem ijedtében garázdálkodik, és nem migránsokkal szemben, akkor akár még korunk hőse is lehetne. Mint ahogyan az a lány, a szexuális gyönyörök őstermelője, aki szintén migránssal keveredett kalandba, szobára ment vele egy pesti szállodába. Ám aztán idővel úgy érezte, rossz irányba mennek a dolgok, és a szír menekültet felszólította: „fejezze be a cselekményt!” Igen így, ahogyan a rendőrségi szóvivő – szintén nő – mondta: fejezze be a cselekményt. Ha az ember malackodik, akár nem is esne nehezére félreértelmezni a felszólítást: fejezze be a cselekményt.
Na, ugyan egészen más jellegű ügyben, de valahogy így vagyunk mi is Havas Szófiával. Hiába jelentik fel, hiába mutatják neki a törvénykönyvet, hogy nem szabad szamárságokat fecsegnie, a kerítésszaggató Horn Gyula szintén politikus unokahúga csak nem tágít, mondja a magáét. Legutóbb éppen az ötvenhatos forradalom hatvanadik évfordulóján – hol máshol, mint – az orosz köztelevízióban jelentette ki: „Ezek a nácik fegyverrel járták a házakat, keresték a kommunistákat, zsidókat. Ezek nem radikálisok, hanem a legvalódibb fasiszták”.
Hát, mit mondjak, egy Zrínyi Ilona vagy egy Szilágyi Erzsébet. Egy igazi hős, egy nagyasszony. Mint Jókai anyja vagy a felesége. Csak hát ez a fasisztázás, ez valahogy nem igazán ízléses. Túlmegy az önkörön – már ha, mint említettem, az létezik még egyáltalán –, ráadásul még szigorú paragrafusok is szólnak ellene. Igaz, a magyar rendőrség ezt másként látja, de az ügyészség nem úgy gondolja.
De hát mit lehet tenni Havas Szófiával? Először is meg kell érteni, hiszen egyéves korában, a forradalom során elveszítette édesapját, és ez bizony életre szóló tragédia. S a gyerek szempontjából pedig nem számít, hogy az az apa hordott-e pufajkát. Viszont az újabban önmagukat a forradalmárok utódaként meghatározó szocialisták is tehetetlenek, mert ugye mégsem dobhatják ki legújabb szentjük rokonát. Így aztán hol együtt fasisztáznak vele, hol szigorúan összevonják szemöldöküket. És valahogy úgy vannak az egésszel, mint Biszku Bélával voltak. Az egész magyar szocialista tábor és a teljes hazai igazságszolgáltatás már alig várta, hogy meghaljon az ötvenhatot – érthetően – szintén pocskondiázó, a megtorlásokat levezénylő Kádár-belügyminiszter.
Na, már biszkubélázunk is. S a magyar nő kilépett önköréből.