Vélemény és vita
Mikszáth teljesítménye
A minap emlékeztünk meg a nagy író és publicista, Mikszáth Kálmán születésének 170. évfordulójáról
A jó palóc – aki ő maga is volt – kétségkívül a 19–20. század legremekebb mesélője volt. Pedig voltak sokan mellette jó tollú, szorgalmas és gyermekszerető meseírók – gondoljunk csak (Benedek) Elek nagyapóra, Pósa (Lajos) bácsira; Fáy András, Arany László, Móra Ferenc jeles munkásságára –, Mikszáth azonban a felnőtt olvasótábor számára írt regényeit, novelláit, történelmi tárgyú elbeszéléseit – sőt még az időszerű és politikai tárcáit is – a mesemondás szelídségével oldotta fel.
Mai szemmel nézve – és az írást napról napra könnyebbé tevő műszaki technika korában – elképzelhetetlenül hatalmas az a leírt szövegmennyiség, amely nyomdába került Mikszáth keze alól. Elfárad az ember szeme, amíg csak átfutja könyvespolcán a „Mikszáth Kálmán munkái” című, több mint százéves életműsorozatának tartalomjegyzékét, és nincs olyan sajtótörténeti gyűjtemény, amelyikben valamennyi írása megtalálható lenne.
Történetesen a Felvidék középkori lovagvárairól szóló könyvét forgattam újra a napokban kézre eső forrásként; munkája egyrészt megállja a szaktudomány próbáját is, másrészt önfeledt szórakozást kínál bájos mesemondásával. További források után matatva belebújtam a Mikszáth hátrahagyott följegyzéseit, leveleit tartalmazó – „A saját ábrázatomról” című – Révai-kiadású kötetre. Az 1910-ben elhunyt mester munkásságának összegyűjtését Rubinyi Mózes (1881–1961) nyelvész-irodalomtörténész, akadémikus vállalta magára.
Az ifjú tudós nem mérhette fel eléggé, hogy mibe vágta a fejszéjét. Mikszáth többször is gondolt arra, hogy a szétszórt újságcikket (legkevesebb tíz lapból) és más kisebb-nagyobb papírmunkáit össze fogja gyűjteni, de ő maga nem volt képes felkutatni a dolgozatait. A tucatnyi álnév alatt jegyzett, csupán betűkkel jelzett írásait szinte lehetetlen volt egybegyűjteni, Az én halottaim címmel megkezdett emlékiratainak sorozata az első, Frankenburg Adolf barátjáról szóló cikknél elakadt.
És mégis: három évvel a nagy író halála után nyomdába került az első Hátrahagyott Iratok című kötet a Révai Testvérek gondozásában. Az életmű-könyvsorozat első darabja Mikszáth legkorábbi, 1873-ban papírra vetett újságcikkével kezdődött, az utolsó 1913-ban végződött. Tizenhat (!) kötetben jelent meg. Rubinyi professzor bámulatos munkát végzett a lehető legtöbb kéziratos levél, cikk egybegyűjtésével, rendszerezésével és szerkesztésével, számítógép, szkenner és digitális nyomtatók segítsége nélkül.
És mindemellett ne feledkezzünk meg a Mikszáth-elbeszélések, regények, korrajzok másik, irodalmi életműsorozatba gyűjtött hatvanöt (65) kötetéről!
Mai szemmel nézve – és az írást napról napra könnyebbé tevő műszaki technika korában – elképzelhetetlenül hatalmas az a leírt szövegmennyiség, amely nyomdába került Mikszáth keze alól. Elfárad az ember szeme, amíg csak átfutja könyvespolcán a „Mikszáth Kálmán munkái” című, több mint százéves életműsorozatának tartalomjegyzékét, és nincs olyan sajtótörténeti gyűjtemény, amelyikben valamennyi írása megtalálható lenne.
Történetesen a Felvidék középkori lovagvárairól szóló könyvét forgattam újra a napokban kézre eső forrásként; munkája egyrészt megállja a szaktudomány próbáját is, másrészt önfeledt szórakozást kínál bájos mesemondásával. További források után matatva belebújtam a Mikszáth hátrahagyott följegyzéseit, leveleit tartalmazó – „A saját ábrázatomról” című – Révai-kiadású kötetre. Az 1910-ben elhunyt mester munkásságának összegyűjtését Rubinyi Mózes (1881–1961) nyelvész-irodalomtörténész, akadémikus vállalta magára.
Az ifjú tudós nem mérhette fel eléggé, hogy mibe vágta a fejszéjét. Mikszáth többször is gondolt arra, hogy a szétszórt újságcikket (legkevesebb tíz lapból) és más kisebb-nagyobb papírmunkáit össze fogja gyűjteni, de ő maga nem volt képes felkutatni a dolgozatait. A tucatnyi álnév alatt jegyzett, csupán betűkkel jelzett írásait szinte lehetetlen volt egybegyűjteni, Az én halottaim címmel megkezdett emlékiratainak sorozata az első, Frankenburg Adolf barátjáról szóló cikknél elakadt.
És mégis: három évvel a nagy író halála után nyomdába került az első Hátrahagyott Iratok című kötet a Révai Testvérek gondozásában. Az életmű-könyvsorozat első darabja Mikszáth legkorábbi, 1873-ban papírra vetett újságcikkével kezdődött, az utolsó 1913-ban végződött. Tizenhat (!) kötetben jelent meg. Rubinyi professzor bámulatos munkát végzett a lehető legtöbb kéziratos levél, cikk egybegyűjtésével, rendszerezésével és szerkesztésével, számítógép, szkenner és digitális nyomtatók segítsége nélkül.
És mindemellett ne feledkezzünk meg a Mikszáth-elbeszélések, regények, korrajzok másik, irodalmi életműsorozatba gyűjtött hatvanöt (65) kötetéről!