A horvát hatóságok a főszezon közepén kezdtek rendet tenni a part menti kikötéseknél, de a vir-szigeti ügy jóval bonyolultabb annál, mint hogy néhány illegális bóját eltávolítanak.A kérdés már az, mi történik azokkal a hajósokkal, akik szezonális vagy más időszakos jogosultság birtokában használják hajójukat, hová kerülnek a vízi járművek, ha nincs elegendő kikötőhely és milyen következménye lehet mindennek a turizmusból élő kisvállalkozókra.
Vir szigetén augusztus elején olyan intézkedés kezdődött, amely első látásra egyszerű hatósági rendteremtésnek tűnhet, valójában azonban egy jóval nagyobb problémára világít rá. A horvát hatóságok fellépnek az engedély nélkül kialakított kikötési pontok és bóják ellen, miközben a szigeten sok száz hajó, motorcsónak és turisztikai célú vízi jármű működik. A konfliktus egyik legfontosabb kérdése pedig az: valóban minden érintett hajó szabálytalanul áll a vízen vagy vannak közöttük olyanok is, amelyek érvényes, akár szezonális kikötési jogosultsággal rendelkeznek?
A horvátországi Vir szigete hosszú évek óta a magyar turisták egyik kedvelt adriai úti célja. Budapesthez képest még vállalható autóútra található, családok tízezrei térnek vissza ide évről évre, sok magyar pedig ingatlant is vásárolt a szigeten vagy annak közvetlen környezetében.
A szárazföldről hídon megközelíthető Vir azonban nemcsak apartmanokról és strandokról szól. A nyári szezonban a tenger maga is komoly megélhetési forrás.
Kishajók és motorcsónakok indulnak naponta szigetnéző túrákra, delfinlesre, naplementés kirándulásokra, fürdőzésekre és családi programokra. Ezeknek a vállalkozásoknak jelentős része kis léptékű: egy-két hajóval dolgozó családi vállalkozásokról, helyi szolgáltatókról, illetve Horvátországban élő vagy ott rendszeresen dolgozó külföldiekről van szó.
Számukra a hajó nem luxuseszköz, hanem munkahely.
Nem minden bója automatikusan illegális
Ezért különösen fontos tisztázni, hogy a mostani hatósági fellépést nem lehet egyszerűen úgy összefoglalni: Horvátország betiltotta a bóján álló hajókat. A hivatalos kommunikáció szerint a fellépés az engedély nélkül elhelyezett kikötőberendezésekre, bójákra, láncokra, betonhorgonyokra és más rögzítési pontokra irányul.
Ez fontos különbség.
A szabályozás ugyanis ismeri a szezonális kikötőhely fogalmát is. Vagyis jogszerűen létezhet olyan hajó, amely meghatározott időszakra, meghatározott helyre és feltételekkel kikötési jogosultságot kapott. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy bárki, aki valamilyen kikötési engedéllyel rendelkezik, tetszőleges helyen saját bóját helyezhet el.
A döntő kérdés mindig az, hogy az adott engedély pontosan mire szól.
Melyik területre?
Milyen típusú kikötésre?
Milyen időszakra?
Milyen hajóra?
És mely hatóság adta ki?
Éppen ezért komoly hiba lenne minden, a Vir-szigeti partok előtt bóján álló hajót egyetlen mozdulattal „illegálisnak” minősíteni.
Mi történik azzal, akinek érvényes engedélye van?
Ez lehet a következő hetek egyik legérdekesebb kérdése.
Ha egy hajótulajdonos a szezonra érvényes kikötési vagy más használati jogosultságot kapott és ennek alapján tervezte meg a teljes nyári működését, akkor az ő helyzete alapvetően különbözik attól, aki engedély nélkül dobott betonblokkot a tengerbe, és ahhoz kötötte a hajóját.
Ha egy ilyen időszakos engedély még érvényes, tisztázni kell, hogy a mostani intézkedés érinti-e.
Ha igen, milyen jogcímen?
Kap-e helyette másik kikötőhelyet?
Van-e átmeneti időszak?
Visszatérítik-e a befizetett díjat?
Mi történik azzal a vállalkozóval, aki az engedély birtokában már hónapokkal korábban meghirdette a túráit, vendégeket fogadott, személyzetet alkalmazott és bevétellel számolt?
Ezek nem elméleti kérdések. Egy nyári turisztikai vállalkozás számára akár néhány hét kiesés is súlyos veszteséget okozhat.
Könnyű azt mondani: vigyék el a hajót, de hová?
A helyzet másik neuralgikus pontja a kapacitás. Vir nem rendelkezik korlátlan számú kikötőhellyel. A sziget környékén vannak kisebb kikötők és kikötési lehetőségek, de az igény jóval nagyobb lehet annál, mint amennyi szabályos hely rövid idő alatt rendelkezésre áll. Ha egyszerre nagyobb számú kishajót kell eltávolítani a megszokott helyéről, azonnal felvetődik a kérdés:
Hová kerüljenek?
Egy kisebb csónakot elméletileg minden este ki lehet emelni a vízből. Ehhez azonban utánfutó kell. Megfelelő autó kell. Sólyapálya vagy vízre bocsátási lehetőség kell. És mindenekelőtt szárazföldi tárolóhely kell. Ha egyszerre sok tulajdonos kerül ugyanebbe a helyzetbe, nagyon gyorsan kiderülhet, hogy nemcsak vízi, hanem szárazföldi kapacitásból sincs elegendő. Turisztikai vállalkozás esetén ráadásul az egész műveletet minden reggel visszafelé is meg kell ismételni. A hajót le kell vinni. Vízre kell tenni. El kell készíteni az utasok fogadására. Este pedig újra kiemelni és elszállítani. Egy családi nyaraló számára ez bosszantó többletfeladat. Egy napi több hajóutat teljesítő vállalkozás számára viszont költség, időveszteség és akár az üzleti modell ellehetetlenülése.
A főszezon közepén
A másik komoly kérdés az időzítés. A tengeri rend természetesen fontos. A fürdőzők biztonságát védeni kell, és az sem elfogadható, ha valaki saját tulajdonaként kezeli a tengeri közterületet pusztán azért, mert évekkel korábban bóját tett oda. Az illegális kikötési pontok rendezése tehát önmagában indokolható. Csakhogy Viren augusztusban járunk.A turisztikai főszezon kellős közepén. Ez az az időszak, amikor a hajóztatással foglalkozó vállalkozók az éves bevételük jelentős részét megtermelik. Egy delfinlesre vagy szigetnéző kirándulásra építő vállalkozás számára július és augusztus nem egyszerűen két hónap az évből. Ez az év. Ha egy vállalkozást ebben az időszakban néhány nap alatt kell átszervezni, az egészen más következményekkel jár, mintha a szabályváltozásról ősszel értesítik, majd hónapokat biztosítanak a következő szezonra való felkészülésre.
A jogszerűség mellett ugyanis létezik egy másik fogalom is: a kiszámíthatóság.
Egy turizmusból élő térségben ennek különösen nagy jelentősége van.
Előbb felszámolják a régit, mint hogy elkészüljön az új?
A Vir-szigeti helyzet talán legnagyobb ellentmondása az, hogy a jövőbeni szabályos horgonyzóhelyek rendszerének kialakítása még nem feltétlenül tekinthető lezártnak. Ha a jelenlegi, szabálytalannak minősített rendszer felszámolása gyorsabban történik meg, mint ahogyan az alternatív kikötő- és horgonyzóhelyek létrejönnek, átmeneti vákuum alakulhat ki. A hajósnak azt mondják: innen el kell menni.
Arra viszont már sokkal nehezebb választ kapnia:
Akkor hová mehet?
Egy jól működő szabályozásnál logikus sorrend lenne előbb megteremteni a legális alternatívát, kijelölni a szabályos területeket, nyilvánossá tenni az engedélyezés feltételeit, létrehozni a szükséges kapacitást, majd megfelelő átmeneti idő után megszüntetni a korábbi szabálytalanságokat.
A rendteremtés ettől nem lenne kevésbé határozott. Viszont sokkal kiszámíthatóbb lenne.
Nem csak horvátok kaphatnak kikötőhelyet
A Vir-szigeti vita kapcsán elterjedt az az állítás is, hogy kikötőhelyet kizárólag horvát állampolgárok kaphatnak.
Ez így nem pontos. A szabályozás nem pusztán állampolgársági alapon különböztet. A helyi lakóhely, a vállalkozás székhelye, a hajó nyilvántartása és más helyi kötődési feltételek azonban jelentős szerepet játszhatnak a kommunális kikötőhelyek elosztásánál. Ennek következtében egy magyar, német, cseh vagy szlovák nyaralótulajdonos valóban nehezebb helyzetbe kerülhet akkor is, ha hosszú évek óta rendszeresen Viren tartózkodik. Lehet ott ingatlana. Lehet ott hajója. Töltheti ott minden nyarát. Mégsem feltétlenül kerül ugyanabba a kategóriába, mint az, akinek állandó lakóhelye vagy vállalkozási székhelye van a településen.
A jogi különbség tehát nem az állampolgárság, hanem elsősorban a helyi kötődés. A gyakorlati végeredmény azonban sok külföldi számára ugyanaz lehet: nincs szabad hely.
Delfinlesből és hajóztatásból élő családok kerülhetnek nehéz helyzetbe
Vir turisztikai kínálata nem kizárólag apartmanokból, éttermekből és strandokból áll. A kishajós programok a sziget hangulatának fontos részét jelentik. Az ember végigsétál a parton, és lépten-nyomon találkozik delfinlesre, szigetnézésre, tengeri fürdőzésre vagy esti hajókirándulásra hívó ajánlatokkal. Ezek mögött sokszor nem nagy turisztikai cégek állnak. Hanem családok. Egy hajó. Egy kapitány. Egy kisebb vállalkozás. Néhány hónap alatt kell megkeresniük azt a bevételt, amelyből az év hátralévő részében is fenn kell tartaniuk a hajót, ki kell fizetniük az üzemanyagot, a biztosítást, a javításokat, az engedélyeket és az adókat.
Ha egy ilyen vállalkozás elveszíti a hajó könnyen elérhető éjszakai elhelyezésének lehetőségét, az nem egyszerű kényelmetlenség. Közvetlenül a megélhetését érinti. És ez az a pont, ahol az önkormányzati rendészet ügye gazdasági és turisztikai kérdéssé válik.
Horvátország egyre kevésbé magától értetődő választás?
Érdemes ugyanakkor kerülni a túlzó következtetéseket. Horvátország továbbra is rendkívül népszerű turisztikai célpont, és Vir sem mutatja egy turisztikai összeomlás jeleit. A magyar turisták körében is megőrizte kiemelkedő pozícióját. Ám valami kétségtelenül megváltozott az elmúlt években.
Horvátország ma már nem olyan olcsó úti cél, mint húsz évvel ezelőtt.
Az euró bevezetése, az infláció, a szálláshelyek és vendéglátóhelyek árainak emelkedése, a parkolási és strandköltségek, valamint számos szolgáltatás drágulása miatt egy családi horvát nyaralás ma sokkal komolyabb kiadást jelent.
Eközben a régióban új versenytársak erősödtek meg.
Albánia tengerpartja néhány év alatt Európa egyik leggyorsabban fejlődő turisztikai térségévé vált.
Montenegró pedig régóta komoly adriai alternatíva, és folyamatosan fejleszti turisztikai infrastruktúráját.
Igaz, Magyarországról messzebb vannak. Az utazó azonban egyre gyakrabban teszi fel a kérdést: ha már egy horvát nyaralás sem olcsó, érdemes-e néhány órával többet vezetni egy másfajta élményért?
Ez még nem jelenti azt, hogy a magyarok tömegesen elfordultak Horvátországtól. De azt igen, hogy Horvátország már nem veheti természetesnek a vendéget.
Sok apró kellemetlenségből egyszer csak döntés lesz
A turizmusban ritkán egyetlen intézkedés változtatja meg az utazók szokásait. Nem egy bója miatt választ valaki más országot. Nem egy magasabb éttermi számla miatt. Nem egy parkolási díj miatt. Nem egy kikötési probléma miatt. Hanem ezek összeadódnak.
Ha egy ország drágább lesz, miközben egyre több szabályba ütközik a turista, ha az ingatlantulajdonos azt érzi, hogy nehezebbé válik a hajója használata, a kisvállalkozó pedig azt, hogy a szezon kellős közepén változnak meg számára a feltételek, akkor lassan megszűnhet az a különleges bizalom, amely évtizedek alatt kialakult Horvátország és a közép-európai turisták között.
Ez Vir valódi tétje.
A szabályokat be kell tartani, de az államnak is terveznie kell
A horvát hatóságok alapvető célja nehezen vitatható. A tengeri közterületet védeni kell. A fürdőzők biztonságát garantálni kell. Engedély nélküli kikötőhelyeket nem lehet korlátlanul fenntartani. A tengerfenékre elhelyezett betonblokkok és láncok környezetvédelmi problémát is jelenthetnek. Mindezek mellett azonban az állam és az önkormányzat felelőssége nem ér véget a tiltásnál. Ha tudható, hogy egy szigeten jelentős számú hajó működik, akkor megfelelő kikötési kapacitásra van szükség. Ha szezonális engedélyeket adnak ki, azok jogi helyzetét egyértelművé kell tenni. Ha egy rendszert meg akarnak szüntetni, időt kell hagyni az átállásra. És ha emberek megélhetése függ az adott tevékenységtől, akkor a döntés gazdasági következményeit is mérlegelni kell. Ez nem jelenti azt, hogy az illegális állapotokat fenn kell tartani.
Azt jelenti, hogy a rendteremtés és az életszerűség nem zárhatja ki egymást.
Vir szigetén most pontosan ez a kérdés. Nem az, hogy kell-e rend a tengeren. Természetesen kell. Hanem az, hogy miként lehet úgy rendet teremteni, hogy közben azok se kerüljenek lehetetlen helyzetbe, akik szabályosan szeretnének hajózni, vállalkozni és dolgozni.
És mindenekelőtt tisztázni kell azt, amiről az egész vita szól:
aki érvényes időszakos engedéllyel rendelkezik, annak valóban el kell-e vinnie a hajóját és ha igen, hová?
Amíg erre nincs minden érintett számára világos válasz, addig a Vir-szigeti bójaháború nem tekinthető pusztán illegális kikötőhelyek felszámolásának. Ez már a jogbiztonságról, a kiszámítható turizmusról és családok nyári megélhetéséről is szól.
