Kárpátalja Ukrajnában
ĀNem mese ez, történelem. Egy híján nyolcvan esztendeje ezen a napon furcsa nemzetközi szerződést kötött két olyan állam, amely már jó harminc éve nem létezik. Csehszlovákia és a Szovjetunió
Pontosítanák az oroszok a nyugati térségük határait
ĀÚjabb front nyílhat az ellenségeskedésben
Az utolsó elveszett illúzió – a kronstadti matrózlázadás
ĀEgyértelmű volt, hogy a bolsevik hatalom nem tűr konkurenciát, és véresen megtorol minden ellenállást
A Kék Pelikan már látható a mozikban
ĀA METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült
Ég, mint a Reichstag – Marinus van der Lubbe
ĀSemmiből jött ember volt, zavaros eszmékkel, még zavarosabb élettel. Ő gyújtotta fel a német parlament, a Reichstag épületét
Az űrből lezuhant ember utolsó szavai
ĀVlagyimir Komarov űrhajós, az „űrből kiesett ember”
Elhunyt Nyikolaj Rizskov, az utolsó, eddig még életben lévő szovjet kormányfő
ĀA 94 évesen elhunyt politikust a felsőház saját halottjának tekinti
BúbáNATOs világ
ĀTrump sokat tanult vereségéből és az ellene most is folyó, sőt erősödő hajszából. Minden politikai üzenete ultraradikális
Antifa/sizmus
ĀA fasizmus nem volt se jobboldali, se baloldali. Egyszerűen szélsőséges volt. Elvetette a hagyományos kategorizálást
Szemhéj mögött lányok
ĀA közelmúlt varázslatos fél évszázadában fontos volt, életünk elidegeníthetetlen része volt a művészet. Nemcsak a kultúra, nemcsak a civilizáció, hanem a művészet
Monstrumok korszaka
ĀMár jó néhány évtizede a monstrumok korában élünk, bizonyos országok és bizonyos szervezetek, pontosabban monstrum országok és monstrum szervezetek rabságában
Még a térképről is letörölték a titkos orosz atomvárost + VIDEÓ
ĀA Szovjetunió története számos rejtélyt és titkot őriz
Halálos január – a szovjet orvosperek, 1953. január
ĀA diktatúra gépezete egészen Sztálin halála napjáig látszólag zökkenőmentesen működött
Eltávolították Puskin szobrát Kijevben
ĀJúlius óta több mint 60, Oroszország és a Szovjetunió történelmével és kultúrájával kapcsolatos emlékművet bontottak le az ukrán fővárosban
Könyvcenzúra
ĀTiltott könyvek, könyvcenzúrák pedig mindig voltak (és lesznek?), de ami 1950-ben a Szovjetunióban történt, az párját ritkítja
Washington akadályozta meg, hogy a spanyolok segítsenek 1956-ban
ĀRicardo Ruiz de la Serna, a San Pablo-i egyetem docense szerint a Nyugat cserben hagyta a magyar szabadságharcosokat, akikre minden európainak emlékeznie kéne
A szabadság tíz napja
ĀMagyarország most is szabadságharcot folytat. Olyan magatartást akarnak ránk kényszeríteni, amely alapvetően ellenkezik az ország érdekeivel, és amelynek megpróbálunk ellenállni
Ezer szálon kötődik Putyinhoz David Pressman kegyeltje
ĀProhorov a legtöbb oligarchához hasonlóan a Szovjetunió felbomlásakor találta meg a szerencséjét
Putyin: Az ukránok halálra ítélték az iparukat az EU-csatlakozási szerződéssel
ĀAz orosz elnök szerint Viktor Janukovics korábban ezt mérlegelve utasította el az aláírást
Kosztur András: Oroszország anyagi fölénye folyamatosan nőhet a jövőben
ĀMoszkva évek óta igyekszik a Szovjetunió örökségére építve meghatározó játékossá válni a Közel-Keleten és Afrikában is
Borzalmas orosz rejtély
ĀHatodik típusú találkozás volt a kilenc egyetemista megmagyarázhatatlan halála?
Máig rejtély a Gyatlov-incidens néven ismertté vált hátborzongató eset
ĀA konkrét bizonyítékokkal is alátámasztható magyarázat még mindig várat magára, de könnyen lehetséges, hogy sohasem fogjuk megtudni
Titkos történelem: több, mint 30 évig használtak a kémek üzenetváltásra egy londoni lámpaoszlopot
ĀA hidegháború idején a Szovjetunió KGB-jének számos ügynöke dolgozott Londonban
Hobo: Az utcazenész premierje szeptember 28-án a Nemzeti Színházban
ĀAz est keretében nyolc vadonatúj dal mellett kilenc zenei idézet is elhangzik
ÉS AKKOR 23. –A ruszki gyalugép
ĀHa nem gyalultam, olvastam. Előszedtem a tíz évvel korábban rajongásig szeretett írók könyveit. A beatköltők Üvöltését, Jack Kerouac Útonját
Magyar evolúció, augusztus végén
ĀAzokban a ’68 augusztus végi meg szeptemberi időkben bizony akadt néhány jelenség ott, a gömöri vagy kishonti tájakon, amelyre biza nagyon is ráillett a magyar evolúciós minősítés
A nagy utazás – 1968. augusztus 20.
ĀHatvanöt évvel ezelőtt vonultak be a Varsói Szerződés tagállamai közül a Szovjetunió, az NDK, Lengyelország, Bulgária és Magyarország fegyveres erői Csehszlovákiába, és vetettek véget a prágai tavasznak
A menekülő házaspár
ĀNagy az Isten növénykertje. Azért nem állatkertet írtunk, mert tiszteletben tartjuk az alapvető emberi jogokat. Érdekes történet szánt végig az augusztusi magyar sajtón
