Ursula von der Leyennel tárgyalt Novák Katalin Davosban
ĀA megbeszélés középpontjában a magyar fiatalok és az Erasmus+-program állt – írta közösségi oldalán
ĀA megbeszélés középpontjában a magyar fiatalok és az Erasmus+-program állt – írta közösségi oldalán
ĀA központi bank döntéshozói Davosban sem engedtek bepillantást a lapjaikba
ĀVon der Leyen szerint Ukrajna győzedelmeskedhet a háborúban
ĀAz ukrán elnök reménykedik a szervezet gyors döntésében
ĀA találkozó szervezője a World Economic Forum (WEF), amit a jól értesültek ismét egy, ha nem a legfontosabb informális, avagy félhivatalos irányító közösségének tartanak
ĀAz ukrán elnök irodavezetője, Andrij Jermak az ukrajnai konfliktus befagyasztásának lehetőségéről beszélt
ĀA politikus hangsúlyozta, az ukrán népnek sürgősen szüksége van a békére
ĀAz ukrán elnöknek valami ismét közbejött
ĀA Világgazdasági Fórum keretében megvitatására kerül a betegség, amelynél a halálozás hússzor magasabb, mint a koronavírusnál
ĀAz idei fórum témái között szerepelnek a geopolitikai bizonytalanság mellett az Európa biztonságát veszélyeztető kihívások
ĀDavos világelitje számára a világháború is inkább csak technikai eszköz ahhoz, hogy „világmegváltó” terveiket megvalósítsák
ĀA harmadik világégés, a harmadik pun háború tehát megkezdődött, és az már „csak” a végkifejlet, hogy a háború új színt vált, a fegyverekkel is folyik
ĀHa geopolitikai és geogazdasági széttöredezéssel, háborúval kell szembenéznünk, akkor az pont azoknak köszönhető, akik most Davosban voltak
ĀHárom fontos intelem szinte minden kérdéskör tárgyalásánál előjött, az egyik a narratívák szigorú ellenőrzés alá vonása, a másik a küzdelem a „dezinformáció” ellen, és végül a harmadik a „kézzelfogható” megoldások sürgetése
ĀA tekintélyelvű rendszerek akadályozzák a klímaváltozás elleni harcot, és végső soron pusztulásba taszítják a bolygót
ĀA miniszter figyelmeztetett: egyvalamit mindenkinek tiszteletben kell tartania, ez pedig a magyar emberek akarata és döntése. Erről szól a demokrácia: az emberek akaratának teljesítéséről – mondta.
ĀAz első napon felszólalt Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége is
ĀA davosi Világgazdasági Fórumon a külgazdasági és külügyminiszter képviseli hazánkat