Több mint négyszáz méternyi földkábelt lopott két férfi
ĀMunkagéppel kiásták, orrfűrésszel elvágták
ĀMunkagéppel kiásták, orrfűrésszel elvágták
ĀA tolvajok 2019-ben az oxfordshire-i Blenheim-kastélyban rendezett kiállításról lopták el a műtárgyat
ĀA török bevonulást követően több ezren vesztették el ingatlanjaikat
ĀAz ügyészség bízik abban, hogy az ellopott román aranykincseket nem olvasztották be
ĀTöbb mint harminc évvel ezelőtt az elkövetők kilétét nem tudták megállapítani a rendőrök
ĀA kuratóriumi elnök perrel fenyegetőzik
ĀAz ellene kiadott elfogatóparancsban nemzetközi terrorszervezetben való részvétellel vádolják
ĀA bíróságon a libanoni származású férfi bocsánatot kért áldozatától
ĀA gyanúsított az áldozatok lakásainak felgyújtásával próbálta eltüntetni a bizonyítékokat
ĀA nyomozást egy Nógrád vármegyei orvos bejelentése alapján indították el
ĀA magyar jogász gyanús tárgyra bukkant a folyóparton
ĀA férfival szemben több alkalommal is folyt már hasonló bűncselekmény miatt eljárás
ĀA focista földi maradványait a nyomozó hatóság 2020. október 22-én találta meg
ĀFRICSKA. Szomorú eset történt Rostockban, amikor kiderült, hogy egy kutyáját sétáltató férfi holtestet talált egy kék műanyag zsákba csomagolva
ĀA férfit hasonló jellegű bűncselekmények miatt már kétszer elítélték
ĀAz embereket érdeklik a rejtélyek, a bűnügyi történetek és a valós események által kiváltott érzelmi reakciók
ĀA támadást terrorcselekményként kezelik
ĀGeorgescu ellen egy hete indított bűnvádi eljárást a legfőbb ügyészség
ĀHosszú ideig az autójukban, utcai ruhában aludtak
ĀAz elkövető már korábban is gyilkolt: 2021-ben egy veszekedés során kalapáccsal verte agyon feleségét