Szemétségek
ĀEgy tanárom azt mondta egyszer, hogy az emberiség döntő része nem idióta, de rohamtempóban közelít afelé...
ĀEgy tanárom azt mondta egyszer, hogy az emberiség döntő része nem idióta, de rohamtempóban közelít afelé...

ĀMindig meglepődöm, hogy a világ csalói milyen újabb és újabb fondorlatokkal próbálják megszabadítani a gyanútlan embereket a pénzüktől

ĀMindazok sorába, akik eddig ebben a díjban részesültek, méltán lép be Koszorús Ferenc
ĀÁlláspont. A Fidesz, a KDNP és az LMP megegyezett a hiányzó alkotmánybírák személyéről

ĀDe befogadjuk-e a Trump elől hozzánk igyekvőket?
ĀTizennégy éves siheder voltam. Délutánonként a Szabad Európa Rádió Tinédzser partiját hallgattam, akkor ment a Beatles Hey Jude-ja hónapokig a slágerlista élén
ĀÁlláspont. Elvtársak, azért jöttünk össze, hogy ne legyünk szanaszét!
ĀMa száz esztendeje, 1916. november 21-én halt meg I. Ferenc József osztrák császár, magyar király

ĀAzt szokták mondani, hogy a hála nem politikai kategória – no de a zsarolás sem az
ĀSzavak, szavak, szavak. Barátiak, becézők, gyilkosak, fenyegetők
ĀA migránsokat támogató német szervezetek nyíltan kijelentik, hogy a bevándorlást alapvetően állami célként kell kezelni
ĀHasznos-e a magyarság számára, ha az Amerikai Egyesült Államokat Hans Klemm képviseli Bukarestben
ĀÁlláspont. Úgy tűnik, hogy mégsem zárkózott elefántcsonttoronyba a kormány
ĀÁlláspont. A minap hallgattam a Klubrádióban Rangos Katalin műsorát, és majdnem átmentem a piroson
Ā„A mi elnökünk” – hirdeti magát új óriásplakátjain Alexander Van der Bellen, az osztrák Zöldek elnökjelöltje
ĀBeregszász is emlékművel tiszteleg az ötvenhatos forradalom hőseinek emléke előtt
ĀA középkortól 1905-ig függőségben volt, létét – majd rapid meggazdagodását – csakis a természeti adottságainak köszönheti…
ĀA liberális véleménydiktatúra kínjában renovált két kompromittáló jelzőt
ĀAz ebül szerzett pénz ugyanolyan kihívóan elszabadítja, elszemteleníti gazdáit, mint az ebül szerzett hatalom...
ĀÁlláspont. „Ez az általunk ismert Nyugat vége” – panaszolta pár napja a Washington Postban az atlantista világrend mindig megbízható katonája, Carl Bildt volt svéd miniszterelnök
ĀMi lenne, ha nem Donald Trumpot választották volna meg elnöknek a Százholdas Pagonyban, vajon akkor is tüntetnének?