
Purgatórium
ĀSok a politikai vihar a kórházügyek körül, éljünk akár nyugaton vagy itthon

ĀSok a politikai vihar a kórházügyek körül, éljünk akár nyugaton vagy itthon

ĀÁlláspont. Brüsszelben keresett menedéket Carles Puigdemont katalán elnök

ĀLuther fellépése nyomán hatalmas erejű változások indultak el, a Nyugat többek között ezeknek is köszönheti példátlan sikerességét
ĀReformátus magyar vagyok, református lelkész gyermeke. Nem én vagyok az egyetlen papgyerek politikus ma Európában – bárcsak jobban látszana rajtunk!

ĀAz 1920-as években a Magyar Királyság a trianoni diktátum aláírását követően külpolitikailag szinte teljesen elszigetelődött a kisantant államok szorításában

ĀÁlláspont. „Lightos” keresztényüldözés zajlik Európában – fogalmazott a minap Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és persze nekiesett a balliberális sajtó
ĀLuther Márton 1517. október 31- én szögezte ki a wittenbergi vártemplom kapujára kilencvenöt tételét

ĀŐ volt az első halott, akit láttam

ĀNézem az osztrák és német adókat, s meglep, mennyi az ismeretterjesztő adás az iszlámról
ĀÁlláspont. Fontos üzenetet hordozott az idén október 23-a. Hiller Istvántól, a szocialisták választmányi elnökétől tudtuk ezt meg
ĀElkészültek az amerikai–mexikói határra szánt fal bemutatódarabjai, amelyeket erős tesztnek vetnek majd alá az elkövetkező hetekben
ĀVolt nekünk egy királyunk, akiről hétszáz év után sem tudtuk eldönteni, hogy Róbert Károlynak hívták-e, vagy Károly Róbertnek
ĀÁlláspont. Hét év nagyon hosszú idő. Elegendő a teljes átalakuláshoz egy ország életében, az ínségtől kemény és következetes munkával el lehet érni a bőség időszakáig
ĀKét fő szempontból is ijesztő az a mélységében és szélességében szinte akadálytalanul és rohamosan terjedő cenzúra, amely a „demokratikus Nyugat” országaiban tapasztalható
ĀÁlláspont. A Marton-ügy arra is rávilágított, hogy a genderistáknak egyelőre semmi keresnivalójuk errefelé
ĀTörténelmünk csupa elvarratlan szál. Nem csak a világháborúk rejtegetnek titkokat, vagy a 2002–2010 között zajlott balsors-restaurációs kísérlet, az EU-akták és régmúltunk is
ĀIsmét erőre kaptak azok, akik azt hitték, Trump önmagából kifordulása után elveszett a játszma
ĀTanulságos hetek teltek el azóta, hogy Harvey Weinstein amerikai producer október ötödikén kipattant botránya nyomán megindult a szexuális erőszak- és zaklatásvádak özöne
ĀA globális főkonstruktőr-destruktőr ismét bizonyította elképesztő professzionalitását
ĀÁlláspont. A kínai pénz és diplomácia az egész világot behálózza, és Pekingben új, vállaltan nagyhatalmi korszak kezdődött
ĀA hét végén rendezték meg Táborfalván az I. Amatőr Lovasversenyt és Családi Napot