Vélemény és vita
Örkénytábor
A hét végén rendezték meg Táborfalván az I. Amatőr Lovasversenyt és Családi Napot
Első ránézésre egy szokásos falusi lovas nap volt, gyér számú közönséggel, változó tudású, de lelkes amatőr lovasokkal és a számukra rendezett különböző versenyszámokkal. Valójában ennél sokkal többről volt szó. Részben a hely szelleme, Örkénytábor, részben az ott bíráskodó Sallay Sándor személye miatt. De mi is az az Örkénytábor, és kicsoda Sallay Sándor?
Az örkénytábori Magyar Királyi Lovaglótanár-képző és Hajtóiskola olyan intézmény, olyan iskola volt a magyar használati és sportlovaglásban, amely az Aranycsapattal vagy Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok vízilabdacsapatával említhető egy lapon, és amelynek mindenképpen ott lenne a helye a magyar történelem és – amennyiben egyszer végre tényleg elindul – a lovaskultúra-oktatásban.
Az örkénytábori lovaglóiskola gyökerei az első világháború utánra nyúlnak vissza, története része Magyarország Trianon utáni újraszervezésének. Az 1924-ben Budapesten alapított Honvéd Lovaglótanár-képző és Hajtóiskola 1930-ban költözött a Táborfalva–Örkény–Tatárszentgyörgy–Dabas térségében már 1876 óta működő honvédségi területre. Itt mindössze tizennégy tanévet működött, amiből öt háborús esztendő volt, majd 1945-öt követően további kilenc év vegetálás után számolódott fel végleg. Ezzel együtt az enyészeté lett az oktatás feltételeit biztosító, rendkívül sokszínű és korszerű eszközállomány, többek között az akkori Európa legnagyobb fedeles lovardája is.
Örkénytábor a magyar katonai és sportlovaglás fellegvára volt 1930 és 1944 között. Hat évvel az 1930. évi alapítás után egy olimpiai harmadik helyet (Platthy József, díjugratás) és egy olimpiai ötödik helyet (Endrődy Ágoston, lovastusa) adott. Lovastusában a csapataranyérem is meglett volna, ha Visy István lova a verseny terepi szakaszán szerencsétlen módon lábát nem töri. Több olimpiára az örkénytábori lovasoknak ebben a formában már nem volt lehetősége.
Az örkénytábori lovaglás volt a csúcsa, az esszenciája és egyben az utolsó virágzása a több évezredes magyar használati lovaglásnak és könnyűlovas hadviselésnek. Annak a hadviselésnek, amivel annak idején Bulcsú és Lehel töményei tartották rettegésben Európát, vagy amivel a 18. századi magyar huszárság aratta sikereit, például sarcolta meg Berlint Hadik András vezetésével, 1757 októberében.
Az örkénytábori lovasok nem szégyelltek külföldről tanulni. Feletteseik szétküldték őket Európa leghíresebb lovas intézményeibe, hogy a kor legjobb nemzetközi gyakorlatait megismerve, azokat integrálják a kialakítandó egységes magyar lovaglási stílusba. E külföldi példák nem egyszer korábbi magyar minták külföldi interpretációi voltak, pl. a mai napig élő ugróstílus, amelyet először Kégl Károly és Széchenyi Dénes írt le, amelyet azonban a világ egy Frederico Caprilli nevű olasz katonatiszt közvetítésével ismert meg.
Az örkénytábori lovaglóiskola világszínvonalú oktatást nyújtott. A kommunizmus sok örkénytábori tisztet elüldözött, és mindnyájan megállták a helyüket külföldön is. Az angol military válogatott Endrődy Ágostonnal mint edzővel, nyert aranyérmet az 1956-os olimpián. Visy István edzőként az amerikai military válogatottat vitte el ezüstéremig az 1964-es olimpián. Némethy Bertalan az amerikai ugróválogatottat irányította huszonöt éven át, nevéhez három amerikai olimpiai aranyérem, két ezüstérem és egy negyedik hely fűződik. Endrődy Ágoston a lovastusa, Némethy Bertalan a díjugratás szakágban írt angol nyelvű alapművet, amelyek ma már magyarul is olvashatók. Hazslinszky-Krull Géza, a „legkitűnőbb modorú huszár”, 1959-től 1971-ig a holland királyi udvar lovardáját vezette, munkásságát a holland Becsületrenddel tüntették ki. Csupa olyan ember, akikre a kommunizmus – sem a Rákosi-rendszer, sem a manapság újra és újra, „emberarcúvá” fényezni próbált Kádár-rendszer – nem tartott igényt, sőt, egzisztenciálisan és fizikailag is a megsemmisítésükre törekedett.
Voltak olyan örkénytábori tisztek, akik valahogyan itthon élték túl a kommunizmust. Állami gazdaságokban, méntelepeken, sokszor a hierarchia legaljára lenyomva oktatták a gyerekeket lovaglásra és (lovas)erkölcsre. Ők voltak azok is, akiknek köszönhetően virágzásnak indult a lovasturizmus az 1970-es, 1980-as években. Az egyik legnagyobb vonzerőt ugyanis a külföldi lovasok számára a régi méneskari tisztekből, huszártisztekből, lovas tüzérekből lett túravezetők jelentették, akik nemcsak kiváló lovas szakemberek, hanem nagy műveltségű, széles látókörű emberek is voltak.
A másfél évtizedet megért örkénytábori lovaglóiskola tehát még a halálra ítélése után negyven évvel is gyümölcsöt termett: olimpiai aranyérmet éppúgy, mint valutabevételt a valutára éhes kommunista Magyarországnak.
Ennek a generációnak egyik utolsó képviselője Sallay Sándor. Akinek édesapja, Sallay Bertalan, örkénytábori huszártiszt volt, és aki az előzőekben említett nagy nevektől tanult lovaglást és életet. Akit 1951-ben családjával kitelepítettek a Hortobágyra, akit 1956 után minden különösebb indok nélkül fizikailag megkínoztak, aki 1965-ben kénytelen volt nyugatra szökni, akire a németek leghíresebb történelmi ménesük, a trakehneni ménes vezetését bízták, amely feladatot húsz éven keresztül látott el, és aki csaknem 40 évi németországi tartózkodás után, nyugdíjazását követően hazatért Magyarországra, hogy a jelen sorok szerzőjéhez hasonló amatőr lovasoknak próbálja átadni Örkénytábor szellemiségét, és tanítsa őket az Örkénytáborban tökélyre fejlesztett magyar használati lovaglásra.
Nos, emiatt volt a hétvégi táborfalvi rendezvény jóval több, mint egy átlagos falusi lovas nap.
Az örkénytábori Magyar Királyi Lovaglótanár-képző és Hajtóiskola olyan intézmény, olyan iskola volt a magyar használati és sportlovaglásban, amely az Aranycsapattal vagy Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok vízilabdacsapatával említhető egy lapon, és amelynek mindenképpen ott lenne a helye a magyar történelem és – amennyiben egyszer végre tényleg elindul – a lovaskultúra-oktatásban.
Az örkénytábori lovaglóiskola gyökerei az első világháború utánra nyúlnak vissza, története része Magyarország Trianon utáni újraszervezésének. Az 1924-ben Budapesten alapított Honvéd Lovaglótanár-képző és Hajtóiskola 1930-ban költözött a Táborfalva–Örkény–Tatárszentgyörgy–Dabas térségében már 1876 óta működő honvédségi területre. Itt mindössze tizennégy tanévet működött, amiből öt háborús esztendő volt, majd 1945-öt követően további kilenc év vegetálás után számolódott fel végleg. Ezzel együtt az enyészeté lett az oktatás feltételeit biztosító, rendkívül sokszínű és korszerű eszközállomány, többek között az akkori Európa legnagyobb fedeles lovardája is.
Örkénytábor a magyar katonai és sportlovaglás fellegvára volt 1930 és 1944 között. Hat évvel az 1930. évi alapítás után egy olimpiai harmadik helyet (Platthy József, díjugratás) és egy olimpiai ötödik helyet (Endrődy Ágoston, lovastusa) adott. Lovastusában a csapataranyérem is meglett volna, ha Visy István lova a verseny terepi szakaszán szerencsétlen módon lábát nem töri. Több olimpiára az örkénytábori lovasoknak ebben a formában már nem volt lehetősége.
Az örkénytábori lovaglás volt a csúcsa, az esszenciája és egyben az utolsó virágzása a több évezredes magyar használati lovaglásnak és könnyűlovas hadviselésnek. Annak a hadviselésnek, amivel annak idején Bulcsú és Lehel töményei tartották rettegésben Európát, vagy amivel a 18. századi magyar huszárság aratta sikereit, például sarcolta meg Berlint Hadik András vezetésével, 1757 októberében.
Az örkénytábori lovasok nem szégyelltek külföldről tanulni. Feletteseik szétküldték őket Európa leghíresebb lovas intézményeibe, hogy a kor legjobb nemzetközi gyakorlatait megismerve, azokat integrálják a kialakítandó egységes magyar lovaglási stílusba. E külföldi példák nem egyszer korábbi magyar minták külföldi interpretációi voltak, pl. a mai napig élő ugróstílus, amelyet először Kégl Károly és Széchenyi Dénes írt le, amelyet azonban a világ egy Frederico Caprilli nevű olasz katonatiszt közvetítésével ismert meg.
Az örkénytábori lovaglóiskola világszínvonalú oktatást nyújtott. A kommunizmus sok örkénytábori tisztet elüldözött, és mindnyájan megállták a helyüket külföldön is. Az angol military válogatott Endrődy Ágostonnal mint edzővel, nyert aranyérmet az 1956-os olimpián. Visy István edzőként az amerikai military válogatottat vitte el ezüstéremig az 1964-es olimpián. Némethy Bertalan az amerikai ugróválogatottat irányította huszonöt éven át, nevéhez három amerikai olimpiai aranyérem, két ezüstérem és egy negyedik hely fűződik. Endrődy Ágoston a lovastusa, Némethy Bertalan a díjugratás szakágban írt angol nyelvű alapművet, amelyek ma már magyarul is olvashatók. Hazslinszky-Krull Géza, a „legkitűnőbb modorú huszár”, 1959-től 1971-ig a holland királyi udvar lovardáját vezette, munkásságát a holland Becsületrenddel tüntették ki. Csupa olyan ember, akikre a kommunizmus – sem a Rákosi-rendszer, sem a manapság újra és újra, „emberarcúvá” fényezni próbált Kádár-rendszer – nem tartott igényt, sőt, egzisztenciálisan és fizikailag is a megsemmisítésükre törekedett.
Voltak olyan örkénytábori tisztek, akik valahogyan itthon élték túl a kommunizmust. Állami gazdaságokban, méntelepeken, sokszor a hierarchia legaljára lenyomva oktatták a gyerekeket lovaglásra és (lovas)erkölcsre. Ők voltak azok is, akiknek köszönhetően virágzásnak indult a lovasturizmus az 1970-es, 1980-as években. Az egyik legnagyobb vonzerőt ugyanis a külföldi lovasok számára a régi méneskari tisztekből, huszártisztekből, lovas tüzérekből lett túravezetők jelentették, akik nemcsak kiváló lovas szakemberek, hanem nagy műveltségű, széles látókörű emberek is voltak.
A másfél évtizedet megért örkénytábori lovaglóiskola tehát még a halálra ítélése után negyven évvel is gyümölcsöt termett: olimpiai aranyérmet éppúgy, mint valutabevételt a valutára éhes kommunista Magyarországnak.
Ennek a generációnak egyik utolsó képviselője Sallay Sándor. Akinek édesapja, Sallay Bertalan, örkénytábori huszártiszt volt, és aki az előzőekben említett nagy nevektől tanult lovaglást és életet. Akit 1951-ben családjával kitelepítettek a Hortobágyra, akit 1956 után minden különösebb indok nélkül fizikailag megkínoztak, aki 1965-ben kénytelen volt nyugatra szökni, akire a németek leghíresebb történelmi ménesük, a trakehneni ménes vezetését bízták, amely feladatot húsz éven keresztül látott el, és aki csaknem 40 évi németországi tartózkodás után, nyugdíjazását követően hazatért Magyarországra, hogy a jelen sorok szerzőjéhez hasonló amatőr lovasoknak próbálja átadni Örkénytábor szellemiségét, és tanítsa őket az Örkénytáborban tökélyre fejlesztett magyar használati lovaglásra.
Nos, emiatt volt a hétvégi táborfalvi rendezvény jóval több, mint egy átlagos falusi lovas nap.