Egy orvos elmagyarázta, miért nem szabad hideg italokat szívószállal inni
ĀA jeges folyadék a garat izmainak éles összehúzódását idézi elő
ĀA jeges folyadék a garat izmainak éles összehúzódását idézi elő
ĀAz égitestek felszín alatti rétegeiben egy afféle belső légkör alakulhat ki
ĀFontos, hogy ne maradjon 15 percnél tovább a jeges fürdőben
ĀEz a második alkalom, hogy a hajó többsugaras szonárrendszerével találtak egy tengerfenéki elemet
ĀSzázezres károk keletkezhetnek a járművekben
ĀA kocsiban a sofőr és a két utas is megsérült, őket a helyszínről kórházba vitték
ĀJó pár éve nem lehetett ilyen jelenséget látni a magyar tenger partján
ĀA következő napokban sem várható, hogy a vékony jégréteg lényegesen vastagodjon, hiszen napközben a déli órákra plusz 3-4 Celsius-fok várható
ĀA páratlan látványosság három hónapon át várja a látogatókat, és az idei évben csúcsokat dönt
ĀA gép fedélzetén 30 ember, köztük két gyermek és négyfős személyzet tartózkodott
ĀÚgy tűnik, Somogy megyében és a dunántúli országrészben keresni kell majd a nagy hóban, melyik autó is a miénk
ĀBejött a hideg idő, az éjszakai kemény fagyok, a tavak jege azonban most még nem biztonságos a lékhorgászathoz
Ā30 évvel a megfeneklése után ismét mozgásba lendült
ĀA régészek a vasból készült leletre a Lendbreen-hágó déli oldalán bukkantak rá
ĀÉlelmiszer-tudományi kutató szólalt meg
ĀA Casey kutatóállomás 3443 kilométerre van a tasmániai Hobarttól
ĀA kocsmai alkalmazott lesújtó véleményt csempészett a számlára
ĀEstétől nő a heves zivatarok esélye
ĀAz olvadás a tenger mélyének szerkezetére és az óceánok kémiájára is hatást gyakorol
ĀAz ÖAV előrejelzése szerint az éghajlatváltozás 2075-re megfoszthatja a jégtől az Osztrák-Alpokat
ĀApró jégkristályok tanulmányozása közben egy új, eddig ismeretlen, amorf jégre bukkantak a University College London kutatói