HIRDETÉS

Botrányba fulladt a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése

Fél óra után már az Unicumos üveg is előkerült

Belföld
  • 2026.10.16. - 16:14
Cikk borítókép
Összehívta Budapest főpolgármestere a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésétFacebook/Karácsony Gergely

Alig fél óra után véget ért a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése, miután a képviselők nem tudták elfogadni a tanácskozás napirendjét. A Fidesz kezdeményezésére összehívott tanácskozás programját ugyanis csak a kormánypárti képviselők támogatták. A szavazás során Baranyi Krisztina és Döme Zsuzsanna tartózkodtak, a javaslatot azonban a testület többsége nem szavazta meg.

A Fidesz–KDNP egyetlen napirendi javaslata az volt, hogy Karácsony Gergely a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában (FKT) csak a Fővárosi Közgyűlés előzetes döntése alapján, annak megfelelően szavazhasson. Emellett azt szerették volna, hogy a kerületi polgármesterek és a közgyűlési képviselők is tanácskozási joggal részt vehessenek az FKT ülésein.

A kormány és a főváros október elején megállapodtak többek között arról, hogy a budapesti parkolás működtetése és az abból származó bevételek a kerületektől a Fővárosi Önkormányzathoz kerülnek. A tervek szerint a pénzt nem szabadon költenék el, hanem egy budapesti útalapba kerülne, amelyből fővárosi és kerületi útfelújításokat finanszíroznának.

Egy üveg Unicum is előkerült az ülésen

Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester szerint nem egy fővárosi frakciónak, hanem Karácsony Gergely főpolgármesternek kellett volna kezdeményeznie a rendkívüli közgyűlést. Kifogásolta, hogy a kerületi polgármesterek nem kaptak megfelelő tájékoztatást a parkolási rendszer átalakításáról, holott a tervezett változások az önkormányzataik működését és bevételeit is érinthetik.

HIRDETÉS

„Még tájékoztatást sem kaptunk, ez elfogadhatatlan. Az, hogy a képviselők nem nyilváníthatnak véleményt az FKT-javaslatokról, az nem a demokrácia része” – fogalmazott Baranyi.

A polgármester egy üveg Unicumot adott a főpolgármesternek mondván, hogy szerinte Karácsony Gergely „vállalhatatlan kompromisszumokat” köt, és az ilyen helyzetek elviseléséhez jól jöhet a ferencvárosi ital.

„Összerogyott a rosszul ácsolt színpad”

A TISZA Budapest Facebook-bejegyzése szerint a Fidesz nagy politikai előadásra készült, de a saját előterjesztése alatt összerogyott a rosszul ácsolt színpad.

HIRDETÉS

Szerintük a Fidesz–KDNP képviselői színpadot ácsoltak az új fővárosi együttműködés körüli vitához.

„A díszlet már az előadás előtt rájuk dőlt >> az általuk benyújtott javaslat legfontosabb pontja ellentétes volt a hatályos törvényi rendelkezésekkel” – írták.

Kiemelték, hogy mindeközben Budapest és Magyarország Kormánya között hosszú idő után érdemi együttműködés kezdődött. Az FKT-megállapodások lehetőséget teremtenek a főváros pénzügyi helyzetének rendezésére, a közösségi közlekedés megerősítésére és a régóta szükséges fejlesztések előkészítésére.

HIRDETÉS

„A TISZA fővárosi frakciója ma tehát nem támogatta a Fidesz jogilag kifogásolt előterjesztésének jelen formában történő napirendre vételét. Az FKT működésével kapcsolatos kérdések tárgyalása előtt továbbra is nyitva áll a lehetőség, amennyiben az előterjesztők jogszerű és végrehajtható javaslattal állnak elő, akár a következő Közgyűlés alkalmával” – zárták bejegyzésüket.

A Fidesz szerint megrendült a bizalom Karácsony Gergelyben

Szepesfalvy Anna, a Fidesz képviselője szerint méltatlan helyzet alakult ki a parkolási rendszer átalakítása körül, ami a főpolgármester iránti bizalom megrendüléséhez vezetett. Hangsúlyozta, hogy nem a főpolgármester mozgásterének korlátozása a céljuk, a közgyűlésnek azonban joga és kötelessége meghatározni Budapest fejlődésének fő irányait.

A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendkívüli ülésen számos kerületi polgármester is megjelent, köztük olyanok, akik nem tagjai a Fővárosi Közgyűlésnek. Szerinte lehetőséget kellett volna biztosítani számukra, hogy elmondhassák, miként érintené önkormányzatukat a főpolgármester által kialakított megállapodás.

HIRDETÉS

Szepesfalvy úgy fogalmazott, hogy a vita lényege nem az, hogy szükség van-e közös budapesti parkolási rendszerre. Meglátása szerint a legnagyobb nézeteltérés valójában a parkolásból származó bevételek elosztása körül alakult ki. A kerületek számára ugyanis nem mindegy, hogy a rendszer átalakítása után milyen forrásokkal gazdálkodhatnak, és mekkora beleszólásuk marad a döntésben.

Az FKT nem döntéshozó testület

A főpolgármester hangsúlyozta, hogy az FKT nem döntéshozó testület, hanem javaslatokat fogalmaz meg. Ezért az egységes budapesti parkolási rendszer bevezetéséről szóló konkrét előterjesztésről a Fővárosi Közgyűlésnek kell majd határoznia.

Karácsony Gergely felidézte, hogy az Országgyűlés módosította a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) működését szabályozó jogszabályt. Ennek értelmében már a Fővárosi Közgyűlés is jogosult tagokat választani a testületbe, míg korábban erre a főpolgármesternek volt lehetősége. A közgyűlés azonban egyelőre nem töltötte fel az összes rendelkezésére álló helyet.

HIRDETÉS

A főpolgármester a kerületi polgármesterek képviseletének kérdését is szóba hozta. Szerinte azért nem tagjai a kerületi vezetők a Fővárosi Közgyűlésnek, mert a Fidesz parlamenti többsége korábban módosította a választási törvényt. Karácsony ezt hibás döntésnek nevezte, ugyanakkor azt ígérte, hogy az egységes parkolási rendszer végrehajtásáról szóló javaslat kidolgozásába bevonják a kerületi polgármestereket is.

Reklám
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS