Ebben a hónapban legalább hét teherhajót ért dróntámadás a Fekete-tengeren, többnyire Románia és Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében. A halálos áldozatokat is követelő akciósorozat a NATO-n belül is aggodalmakat keltett: a szövetségesek azt találgatják, hogy Vlagyimir Putyin csupán a határokat feszegeti, vagy nyílt eszkalációra törekszik a Nyugattal.
A két ország tengeri területén végrehajtott támadások egy kritikus fontosságú globális hajózási útvonalat fenyegetnek; az eddigi adatok szerint az incidensek során két ember életét vesztette, legalább 25-en pedig eltűntek. A fejlemények amiatt is aggasztóak, mert könnyen közvetlenül bevonhatnak más nemzeteket is az ukrajnai háborúba.
A konfliktus kirobbanása óta Oroszország szisztematikusan bombázza Ukrajna fekete-tengeri és dunai kikötőit, így Kijev egyre inkább alternatív, a szomszédos országok felségvizeit érintő útvonalakra kényszerül, hogy gabonaexportját eljuttassa az afrikai és közel-keleti piacokra. Ennek következtében orosz drónok már többször is megsértették a román légteret az ukrán dunai kikötők közelében.
A legutóbbi esetek során szerdán és csütörtökön két hajón ütött ki tűz dróntalálat következtében, az egyik incidens ráadásul Románia felségvizein történt. Nicusor Dan csütörtökön Brüsszelben megerősítette a „két drón” becsapódását, de azt nem részletezte, melyik országhoz tartoztak az eszközök. „A román állam részéről reakció lesz” – figyelmeztetett.
A gyanú egyre inkább Moszkvára terelődik. „Nincs logika abban, hogy Ukrajna a saját hajóit és legénységét támadja meg, tekintve, hogy mindezen támadások kimenetele Oroszországnak kedvez – és valóban, a logika ebbe az irányba mutat” – jelentette ki Rumen Radev bolgár miniszterelnök országa parlamentjében, hozzátéve, hogy a legfőbb problémát jelenleg a bizonyíthatóság hiánya jelenti.
Októberben már több hajót is eltaláltak drónok. Csütörtökön egy San Marinó-i zászló alatt hajózó, Tunéziából Romániába tartó vegyi tartályhajóba, a Wine Traderbe csapódott egy pilóta nélküli repülőeszköz, aminek következtében a hajó kigyulladt. Öt legénységi tagot sikerült kimenteni, hét tengerészt viszont még keresnek. Szerdán egy Törökországból Romániába tartó, Comore-szigeteki zászló alatt közlekedő vegyi- és olajszállító, a Yara J esetében érkeztek jelentések dróntámadásról és tűzről. Radu Miruta román megbízott védelmi miniszter elmondta, hogy a hatóságok megkezdték az eset vizsgálatát.
Kedden a bolgár partoknál két további hajót ért támadás. A mentőalakulatok az ukrán üzemeltetésű, máltai zászló alatt hajózó Chelsea 3 mind a tizenöt fős legénységét evakuálták (a beszámolók szerint a hajótestet három drón is eltalálta), de egy bissau-guineai zászló alatt hajózó hajó tizenegy fős legénységét egyelőre nem találják.
A hónap elején tengeri és légi drónok támadtak két másik kereskedelmi hajót Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében: egy togói zászló alatt közlekedő hajó elsüllyedt (a 12 tengerésznek nyoma veszett), míg egy megrongálódott, palaui zászló alatt hajózó teherhajóról tizennyolc embert menekítettek ki. Egy nappal korábban egy török tulajdonú, kukoricát szállító hajó süllyedt el Románia partjainál egy találatot követően; ketten meghaltak, tizenegy embert sikerült megmenteni. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az esetet egy civil hajó elleni „szörnyű csapásként” értékelte. A szófiai orosz nagykövet az esetekkel kapcsolatban azt nyilatkozta: nem rendelkezik információval az orosz védelmi minisztériumtól.
A NATO főtitkára, Mark Rutte csütörtökön arról számolt be, hogy a román és a bolgár vezetőkkel tárgyalt a fekete-tengeri biztonságról. „A NATO megerősítette jelenlétét a keleti szárnyon, többek között a drónok elleni küzdelem képességeinek növelésével” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a szövetség szükség esetén módosít elrettentési fellépésén.
A NATO 5. cikkelye szerinti kölcsönös védelmi garancia alkalmazhatósága ugyanakkor vita tárgyát képezi, mivel a támadások a tagállamok kizárólagos gazdasági övezeteiben (EEZ) történtek. Radu Tudor román védelmi elemző szerint egyelőre úgy tűnik, az EEZ-ben történt incidensek nem aktiválják automatikusan az 5. cikkelyt. A szakértő bírálta a szövetség reakcióidejét: „Több tucat incidens történik, és Oroszország egyre közelebb kerül a NATO-határokhoz. A szavak nem elegendőek” – szögezte le.
Az októberi események egy hosszabb, légtérsértésekkel tűzdelt folyamat legújabb állomásai. Augusztusban Románia vadászgépeket vetett be egy robbanóanyaggal megrakott tengeri drón megsemmisítésére egy gázkitermelő platform közelében. Egy névtelenséget kérő román védelmi forrás a beszámolók alapján úgy véli: a csapások célja elsősorban Ukrajna gazdasági ellehetetlenítése, nem pedig közvetlenül Románia támadása, ám a tarthatatlan helyzet lépéskényszerbe hozhatja a szövetségeseket.
A forrás szerint Törökország kezdeményezheti egy militarizált biztonsági folyosó és egy közös konvojkísérő misszió felállítását, ám ennek kivitelezése komoly haditengerészeti kockázatokkal – és hiányzó légvédelmi kapacitásokkal – szembesülne, nem beszélve a kereskedelmi hajók bonyolult tulajdonosi és regisztrációs hátteréről.
Júliusban Románia, Bulgária és Törökország megállapodott a Fekete-tengeri Aknaelhárítási Munkacsoport hatáskörének kiterjesztéséről, Bulgária pedig október végéig csatlakozni kíván a NATO „Drone Edge” projektjéhez, amely jelentős forrásokat biztosít a drónelhárító rendszerek fejlesztésére – írta az APNews.
Cezar Gheorghe gabonapiaci elemző szerint az incidensek egyelőre nem bénították meg a romániai Konstanca kikötőjének forgalmát, de a biztosítási költségek meredek emelkedése komoly problémát jelent. Hozzátette: a legnagyobb félelem az, hogy egy „súlyos incidens” magában a kikötőben is bekövetkezhet. „Ez csupán idő kérdése” – mondta a szakértő.







