A legtöbb élőlény a Földön valójában a felszín alatt él
ĀMég mindig nagyon keveset tudunk a Föld élő bőréről
A NASA elképesztő elmélettel állt elő az élet eredetéről, amitől mindenki dobni fog egy hátast
ĀA Föld első 100 millió évében a Nap körülbelül 30 százalékkal halványabb volt
Felhőkarcoló méretű aszteroida suhant el a Föld mellett
ĀA szakértők megvizsgálták az aszteroida pályáját az elkövetkező tíz évre
Létezik a Hold-város 250 millió lakossal – állítja egy bennfentes
ĀAz első sorból fogják végignézni a Föld pusztulását, az emberi civilizáció hanyatlás.
Hol kapja a legtöbb és legkevesebb napfényt a bolygón? + VIDEÓ
ĀA vámpíroknak Sydney-be kell menniük
Váratlan és veszélyes változás történt a Földön
ĀPusztán a víz kitermelésével a bolygó forgási pólusa 78,5 centiméterrel tolódott el
Fülöp Attila: Idén is lesz szociális földprogram
ĀAz elmúlt tizenkét évben 2,5 milliárd forintot fordított az állam erre a programra
Megállíthatatul közeleg a házméretű aszteroida a Föld felé
ĀFigyelmeztetést adott ki a NASA
Volt NASA-dolgozó egy Holdon lévő bázisról beszélt, ahonnan már régóta figyelnek bennünket
ĀSzerinte a NASA már az Apollo-missziók előtt tudott az idegenekről
Hatalmas robbanást okozott a Földnek ütköző veszélyes égitest
ĀA földköpeny legalsó részében két óriási képződmény található
Egykor 19 órából állt egy nap a Földön
ĀA napok hosszúsága minden évben 0,000015 másodperccel nő
Hónapokra leállhat az internet
ĀA napszél mechanizmusának megértése tehát gyakorlati okokból fontos a Földön
Gondolatok a fenntartható növekedésről
ĀA Római Klub előrejelzései nem váltak be, de abban igazuk volt, hogy egy véges rendszerben, mint a Föld, nem lehet a végtelenségig növekedni, különösen nem exponenciális módon
Helyek a Földön, ami még mindig felfedezésre várnak + VIDEÓK
ĀSzámos felfedezetlen növénynek és állatnak adnak otthont
A Hold hiányzó darabja keringhet a Föld mellett
ĀAzt, hogy a Hold felszínét rengeteg becsapódás érte a múltban, a helyi kráterek egyértelműen megmutatják
Így fog elpusztulni a Föld a tudósok szerint
ĀElőbb vagy utóbb be fog következni bolygónk tragikus megsemmisülése
A Nap és a Föld éneke
ĀA Nap és a Föld közötti űr nem üres, hanem töltött részecskék sokasága, úgynevezett plazma tölti ki
Meglepő, hogy miféle ősi struktúra burkolja a Föld magját
ĀA struktúra hatással lehet a bolygó mágneses mezőjére is
Magyar eszközökkel a fedélzetén elindult a Jupiterhez a Juice űrszonda
ĀFrey Sándor asztrofizikus írása szerint a Juice megépítésekor számos technológiai kihívással kellett megbirkózni
Csak most vette észre a NASA: gigászi meteor száguld a Föld felé
ĀA 2023 FM névre keresztelt űrsziklát először március 16-án észlelték
Lövéseket adtak le a Földre egy másik galaxisból
ĀEgy korábban rádiógalaxisnak hitt objektum valójában egy aktív fekete lyuk, amely új kutatások szerint pozíciót változtatott, így most a Föld felé néz.
A világ népességének növekedésének leállását jósolják 2040-re
ĀAz ENSZ viszont a tanulmányában a 2080-as évet adta meg
Oroszország idén nem vesz részt a Föld órája akcióban
ĀKülföldi ügynöknek minősítették a kezdeményezés szervezőjét
A Föld és a Hold között halad el egy aszteroida szombaton
ĀMárcius 25-én lesz legközelebb a Földhöz
Újabb bizonyíték, hogy a földi élet kialakulásához a meteoritok járulhattak hozzá
ĀA Ryuguról származó minták elemzése erre utal
