Menczer Tamás: Egyetértési pontokra és erőfelmutatásra van szükség
ĀEddig már több mint 700 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációs ívet
ĀEddig már több mint 700 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációs ívet
ĀZsigó emlékeztetett: 2010 előtt ezt nem így volt, akkor „a baloldal kisemmizte a nyugdíjasokat”
ĀHidvéghi Balázs: A kormány visszautasítja a 13. havi nyugdíj eltörlésére vonatkozó brüsszeli követelést
ĀA biztonság is fontos, ezért indult a Gondosóra program a 65 év felettieknek
ĀÚj céljaink a keresetek növelése, a megfizethető lakhatás, a családok és vállalkozások további támogatása – mondta a kommunikációs igazgató
ĀVarga Mihály szerint a nyugdíjrendszer finanszírozása hosszú távon biztosított
ĀVarga Mihály kiemelte, hogy a kormány háborús időkben is betartja a nyugdíjasoknak tett ígéretét
ĀA pénzügyminiszter és Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap, a Jókor magazin megjelenése alkalmából készítettek, majd a főtanácsadó Facebook-oldalán meg is osztottak egy közös videót
ĀBrüsszel és a dollárbaloldal háborúpárti politikája miatt van Európa a háború küszöbén és gazdasági válságban
ĀA nyugdíjasok hatszázalékos emelést kaptak, és februárban érkezett meg a 13. havi nyugdíj is
ĀAz év eleji hatszázalékos emelés a 13. havi nyugdíjra is vonatkozik
ĀA nyugdíjasok februárban átlagosan több mint 460 ezer forintot kapnak az alapnyugdíjukkal együtt
ĀHangsúlyozta, a Fidesz és a KDNP továbbra is kiáll azok mellett, akik egykor aktívan vettek részt Magyarország építésében
ĀAzok, akik átutalással kapják a nyugdíjat, február 12-én kapják meg a február havi és a 13. havi nyugdíjat is
ĀSzalai Piroska úgy látja, hogy a magyar gazdaság várható teljesítménye alapján 2024-ben is lehet nyugdíjprémium
ĀKét hét múlva érkezik a 13. havi és a februári nyugdíj
ĀNovemberben így átlagosan 80 ezer forinttal többet kaphatnak a nyugdíjasok
ĀA nemzeti kormányra a nyugdíjasok még a brüsszeli szankciók okozta válságban is számíthatnak
ĀFebruárban számíthatnak az érintettek a 13. havi járandóságra is
ĀAz elhibázott brüsszeli szankciók és az ukrajnai háború miatt nehéz időket él Európa
ĀA 13. havi nyugdíj a februári kifizetéssel együtt érkezik majd
ĀAzzal mindenki egyetért, hogy a pedagógusoknak többet kell keresniük, mondta Rétvári Bence
ĀA jövő évi emelésről a jegybank inflációs előrejelzése alapján még idén dönt a kormány
ĀIdén összesen 14 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, és jövőre további emelés jön, mondta Varga Mihály az Idősek Tanácsa ülésén
ĀOrbán Viktor: Nagy nemzeti céljaink egyike az idősek megbecsülése
ĀJön a 13.havi nyugdíj, a nyugdíjprémium és az inflációs nyugdíj-kiegészítés +VIDEÓ
ĀReagálás a DK-s Gy. Németh Erzsébet nyilatkozatára