
A magyarokat búcsúztató hollandok győztek a világbajnokságon
ĀA férfiaknál a spanyolok lettek a világbajnokok

ĀA férfiaknál a spanyolok lettek a világbajnokok

ĀSzékesfehérvári sportsikerek

ĀSokat hibáztak a brazilok

ĀAz ukrán, a finn és a litván együttest is megelőzte a futókból, ugrókból és dobókból álló csapat

ĀPortré az úszófenoménról

ĀAz első félidőben eldőltek a lényegi kérdések

ĀEzúttal az Atlétikai csapat Eb 200 méteres síkfutó számában döntött csúcsot

ĀNaná, hogy a Los Angeles Lakersben folytatja

ĀA norvégiai Elverumban végzett az előkelő harmadik helyen
ĀA hölgyeknél a fehérorosz Arina Szabalenka, míg az uraknál az olasz Jannik Sinner továbbra is világelső
ĀA sokszoros bajnok a nem ideális körülményekről beszélt
ĀPannonhalma környékén vágtak neki a 91,2 kilométeres távnak
ĀA helyszín 2041-ig a spielbergi pálya marad
ĀA McLaren brit versenyzője győzelmével csökkentette a hátrányát összetettben
ĀA magyar evezős a 'B' döntőben másodikként ért célba
ĀVarga Zsolt tanítványai másodikként zártak a BENU Kupán
ĀA Tour de France szombaton Lille-ben rajtol, a befutó július 27-én lesz Párizsban
ĀAz amerikai válogatott színe-java rajtkőre állt
ĀA londoni csapat végig fölényben futballozott, megérdemelt a továbbjutása
ĀA finálébeli ellenfél már a 25. percben kétgólos hátrányban volt
ĀA brazil rangadó egyetlen gólját Paulinho szerezte egy remek egyéni megmozdulás után a hosszabbítás 10. percében