És akkor 151. – Asszonytava

A fekete halál és a Lepsény melletti fekete mocsár megteremtette azt a legendát, amelyet a közelmúltban a jeles zeneszerző-énekes Tolcsvay Béla feldolgozott, és a nagy sikerű zenés darab meghozta számára a lepsényi díszpolgárságot. A kiváló zenész megérdemelte az elismerést, amihez természetesen nekem, az egykor volt igen rövid ideig lepsényinek semmi közöm nem lehet. Az élet mégis összesodorta Tolcsvay Bélával sorsszálainkat, több évtized óta ismerem. Valamikor Zuglóban, a Thököly úton volt nekik egy klubjuk, ahová engem is, a hozzá és társaságához hasonló módon gondolkodó írót is meghívott. Hogy miről beszélgettünk, azt nem tudom, Tolcsvay Béla mindenesetre, egészen biztosan így volt, hosszú haját hátracsapva gitározott és énekelt. Nem tudtunk egymásról, hogy mi módon kötődünk Lepsényhez, de végig ott volt bennem egy furcsa érzés, én ezt az embert mintha gyerekkorom óta ismerném.

A másik híres lepsényi díszpolgár, Kocsi Csergő Bálint a leginkább Moldova György Negyven prédikátor című regénye által híressé vált, gályarabságba hurcolt református lelkész volt. Ő néhány évig Lepsényben szolgált. Az életem, ha úgy tetszik, Lepsényben kezdődött, és az élet az első igazán nagy csapásokat abban a faluban dobta rám, ahonnan ez a Csergő Bálint származott. Kocs községben laktunk, amikor az apám és az anyám meghalt.

A Tolcsvay Béla megzenésítette Asszonytava című ballada lényege, hogy a kuruc háborúk után kezdett el a pestis pusztítani a környéken. Lepsény vezetői határozott lépéseket tettek a gyilkos kór legyőzésére: böjtöt és összejárási tilalmat rendeltek el. Egy Perzsovics Magdolna nevű özvegyasszony, aki szerelmes volt egy várpalotai labanc hadnagyba, az egymás közötti érintkezés tilalmát megszegve, meghívta vacsorára a katonát. A törvényt senki nem szeghette meg, így hát az asszonyt büntetésül beledobták a mocsárba, ám él a történetnek egy olyan változata is, amely szerint özvegy Taliánné Perzsovics Magdolna öngyilkos lett.