Máté (Vilmányi Benett) kertész. Parkok, kertek idős, beteg fáit menti meg, ez a munkája. De tud-e az édesanyján is segíteni, amikor a csillogó szellemű hatvanas, korához képest csinos és fiatalos művészettörténet tanárnő (Für Anikó) cukorbetegsége miatt elveszti a látását? Mayer Bernadette sírós-nevetős első nagyjátékfilmje, amelyet az Intercom forgalmazásában október 8-tól vetítenek a hazai mozik, az idei Cinefest közönségdíját nyerte el.
A történet szereplői ideális figurák. Vilmányi Benett mackógatyás karaktere igazi jófiú. Nagyon jól néz ki, megtehetné, hogy máshogy öltözik, és másfajta életet él, de tudja, hogy dolgoznia kell a családjáért, és tudja, hogy a régesrég elvált, magányos édesanyjával is törődnie kell.
Ha fárasztó is ez az élet, de működőképes, és tele van szeretettel, derűvel, humorral, szellemi fényűzéssel, meghittséggel és még sikerrel is.
Krisztina, Für Anikó karaktere nyugdíj előtt álló középiskolai tanár, aki szenvedélyesen szereti a munkáját, és ebből fakadóan még az amúgy érdektelen diákokat is be tudja húzni, például azzal, hogy a művészettörténet leghíresebb szoborcsoportjait élőszoborként csináltatja meg velük, vagy éppen a saját szavaikkal elmesélteti velük, mit látnak egy kortás képzőművészeti alkotáson.
Krisztina nem akarja örökre a fia nyakába varrni magát, csakhogy nincs ereje egyedül megküzdeni azzal, hogy éppen a számára legfontosabbat, a látását veszti el.
Az asszonyt azért is csodálni lehet, hogy a fiából nem nevelt simlis férfit, aki folyton hazudik a nőknek. Máté simán megmondja az édesanyjának az iskolai szalagavatón, amelyre táncpartnerként elkísérte, hogy nem tetszik neki a ruhája, mert a férfiruhát utánzó viseletben szerinte olyan, mint egy pingvin. Azt sem titkolja, hogy időnként halálosan unja Krisztina festményimádatát, üveggyöngyjáték-szerű művi világát, hiszen a fiatal férfit a múzeum falain túl várja az igazi élet.
Máté nem lusta és szívtelen, hanem ott van a családja: a felesége (Waskovics Andrea) és az éppen születő gyermeke. De még ez sem elég, mert egy jó lehetőség miatt a családnak messzire kell költöznie évekre. És nemcsak a feleség rajzfilmes karrierjében nagy lépés, hanem anyagilag is sokat hozhat a konyhára, és így a család végre nagyobb lakásba költözhet.
Az a nagy kérdés, mi legyen az édesanyával azokban az években? Menjen velük? Kérjen segítséget az önkormányzattól, vagy így, ahogy van, vakon, menjen férjhez?
A film arról szól, hogy még aki nagyjából rendben van, és jó nevelést kapott, annak is nagyon nehéz egy ilyen helyzetben megtalálni, kitalálni, megalkotni a legjobb megoldást, miközben mi nézők, vagyis a hatalmas többség, nem biztos, hogy ideális figurák vagyunk. Vannak köztünk mamahotelesek, vissza se nézők, a másikat szeretetbe fojtók és mindenfélék. Mintáink sincsenek feltétlenül arra vonatkozóan, hogyan és mennyit kell egy mai hatvanas anyukával törődni, és hol van a határ.
Annál is inkább nehéz ügy ez, mert a mai hatvanasokat már nem hagyják megöregedni. A nők már nem mehetnek nyugdíjba 52 évesen, nagyobb érdek fűződik ahhoz, hogy jó életminőségben sokáig dolgozzanak és vásároljanak. Egy ilyen anyuka a filmben már nem is azt kéri, hogy a fia és a menye élethossziglan ápolja őt a vaksága miatt, és feugrálják körbe, hanem, hogy csak annyi törődést hadd kapjon, amíg megint feltápászkodik, és vakon is újra teljes és önálló életet tud élni.
A film látlelet arról, hogy hol tartunk a generációk életminőségében és egymáshoz fűződő kapcsolatában, és mintázat arra vonatkozóan, hogy mit lehet kezdeni egy ilyen helyzetben, hogyan lehet jól csinálni, és lehet-e egyáltalán? Hol van a határ, amíg a terhek alatt roskadozva a jó fiúból még nem lesz rossz fiú.
Rengeteg finom nyelvi poén keretezi a megható, elgondolkodtató és helyenként pityergős történetet. A felhangzó zenék és zenei törmelékek is számos meglepő finom utalást hordoznak, akár még ki is kacsintanak a filmből.
A Mommy Blue elsősorban Für Anikó jutalomjátéka, és meglepő lenne, ha nem kapna számos díjat a következő hónapokban a fesztiválokon ezért a nagyon érzékeny és nagyon sokrétű alakításért. Egy bűbájos, jelentős szellemi képességű és időnként nagyon szórakoztató nő áll elénk, az ő drámáját nézhetjük végig, az ő arca torzul el a fájdalomtól, és azt is végignézhetjük, ahogy már vak és magányos emberként nem kontrollálja a mimikáját.
Vilmányi Benett szorgalmas jó fiúja is jelentős színészi teljesítmény. Fantasztikus a két színész közös játéka, nagyon él a párbeszédeikben a szeretetteljes humor, és nagyon erősen hat a nézőre a két figura belső szabadsága is.
A Mommy Blue az a fajta film, amilyen a nagy formátumú rendezők első filmjei szoktak lenni, és persze olyan is, amelyben mindenki talál magának valamit, ami fontos, és ami miatt ez a film nem egyhamar megy ki az ember fejéből később sem.
Mommy Blue – 2026
Magyar játékfilm 101’
Rendezte: Mayer Bernadett
8/10s
