A Szent Jobb Szent István király mumifikálódott jobb keze, Magyarország egyik legfontosabb történelmi és vallási ereklyéje.
Története azonban korántsem egyszerű. Eltűnések, évszázados vándorlás, csodásnak tartott megmenekülések és az eredetiségével kapcsolatos kérdések is övezik. A hagyomány szerint István királyt 1038-ban bekövetkezett halála után Székesfehérváron temették el. Amikor 1083-ban, szentté avatása előtt felnyitották a sírját, testének egyes részeit különleges állapotban találták. A legenda szerint jobb keze – amelyhez uralkodói és keresztény szimbolika is kapcsolódott – épségben maradt. A középkori ember számára ez nem egyszerűen különös természeti jelenség volt: a test romlatlanságát a szentség egyik lehetséges bizonyítékának tekintették.
A kéz fennmaradásának pontos módja máig nem teljesen tisztázott. A természetes mumifikálódás akkor következhet be, ha a környezet kellően száraz, hűvös vagy más módon gátolja a bomlást, de az sem zárható ki, hogy az ereklyét valamilyen korabeli eljárással tartósították. A történetet tovább bonyolítja, hogy a kéz valószínűleg már István szentté avatása körüli időszakban különvált a testtől. A középkori hagyomány egy Mercurius nevű szerzetest vagy kincstárőrt említ, aki állítólag magához vette és birtokán rejtette el az ereklyét. A legenda szerint István király megjelent neki, és rábízta a kéz őrzését. A történetből később egész kultusz alakult ki, és azon a vidéken, ahol az ereklyét őrizték, létrejött a Szentjobb nevű monostor és település – a mai romániai Sâniob környékén.
A Szent Jobbnak a középkorban olyan erőt tulajdonítottak, amely messze túlmutatott egy történelmi emléktárgy jelentőségén. A hívők közbenjáró és oltalmazó ereklyeként tekintettek rá, amely kapcsolatot teremtett a szent király és az ország között. István jobb keze különösen erős szimbólum volt: ezzel a kézzel uralkodott, hozott törvényeket, támogatta az egyházat, és a hagyomány szerint ezzel ajánlotta fel országát Szűz Máriának. Emiatt az ereklyéhez idővel az ország védelmének, a keresztény magyar állam fennmaradásának és a király égi közbenjárásának gondolata kapcsolódott. A középkori ereklyekultusz világában természetes volt az a hit is, hogy a szentek földi maradványai gyógyulást vagy más csodákat közvetíthetnek.
A Szent Jobb későbbi története szinte kalandregénybe illik. A tatárjárás, majd a török hódítás idején többször változott őrzési helye, és történetének egyes szakaszai bizonytalanok. Egy időre Raguzába, a mai Dubrovnikba került, ahol domonkos szerzetesek őrizték. Mária Terézia hosszú diplomáciai tárgyalások után 1771-ben szerezte vissza az ereklyét, amely előbb Bécsbe, majd Budára került. A második világháború végén ismét veszélybe került: nyugatra vitték, végül amerikai katonák közreműködésével került vissza Magyarországra 1945-ben. Ez a többszöri eltűnés és előkerülés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy különféle történetek szülessenek körülötte.
Az egyik legérdekesebb kérdés éppen az, hogy valóban Szent István jobb kezét őrizzük-e. A több mint kilenc évszázados történetben vannak olyan időszakok, amelyekről kevés vagy bizonytalan forrás maradt fenn, ezért történeti értelemben nem lehet minden egyes állomását megszakítás nélküli dokumentumlánccal bizonyítani. Felmerült az a kérdés is, hogy eredetileg egy egész kar, egy kéz vagy annak csak egy része volt-e az ereklye. Régi ábrázolások és leírások ugyanis nem mindig teljesen egyeznek a ma látható maradvánnyal. Innen erednek azok az elméletek is, amelyek szerint az évszázadok során az ereklye egy része elveszhetett, leválaszthatták, vagy akár más maradvánnyal is összekeverhették.
Még különösebb kérdés, hogy miért maradt fenn ilyen jó állapotban. A vallásos értelmezés évszázadokon keresztül a romlatlanságot István szentségével kapcsolta össze, míg a modern megközelítés természetes mumifikációval és az ereklye későbbi konzerválásával magyarázza. Időről időre felmerült egy korszerű természettudományos vizsgálat, például radiokarbonos kormeghatározás vagy genetikai elemzés lehetősége is. Egy DNS-vizsgálat különösen izgalmas lenne, mert elméletileg összevethető lenne az Árpád-ház más, azonosított férfitagjainak genetikai adataival. Egy ilyen eredmény azonban csak bizonyos kérdésekre adhatna választ: például arra, hogy a maradvány megfelelő korú-e, férfitól származik-e, illetve mutatható-e ki rokonsági kapcsolat. Azt önmagában még egy genetikai egyezés sem bizonyítaná minden kétséget kizáróan, hogy a kéz személyesen István királyé volt.
A Szent Jobb körüli legnagyobb rejtély ezért nem valamiféle titkos legenda, hanem maga a rendkívüli történeti folytonosság. Egy közel ezeréves emberi maradvány háborúkat, tatárjárást, török hódítást, birodalmak bukását és két világháborút élt túl, miközben többször eltűnt, majd ismét felbukkant. Vallási értelemben a hívők számára ma is szent ereklye, történeti szempontból pedig egy olyan tárgy, amelynek történetében dokumentált tények, évszázados hagyományok és legendák fonódnak össze. Éppen ezért a Szent Jobb egyik legizgalmasabb kérdése ma is ugyanaz, mint évszázadokkal ezelőtt. Vajon valóban azt a kezet látjuk-e, amellyel az első magyar király közel ezer éve uralkodott?
