Magyarországon a halálbüntetést 1990 őszén törölték el véglegesen, közvetlenül a rendszerváltás után. Súlyos, különösen kegyetlen gyilkosságok után Magyarországon később is rendszeresen felmerült a halálbüntetés visszaállításának követelése.
Az Alkotmánybíróság 1990. október 31-én meghozott 23/1990. számú határozatában alkotmányellenesnek nyilvánította a halálbüntetést, és megsemmisítette azokat a büntetőjogi rendelkezéseket, amelyek lehetővé tették kiszabását. A testület abból indult ki, hogy az élethez és az emberi méltósághoz való jog olyan alapvető jog, amelynek lényeges tartalmát az állam nem korlátozhatja; a kivégzés pedig nem egyszerűen korlátozza, hanem véglegesen és helyrehozhatatlanul megszünteti az életet. A határozat azt is hangsúlyozta, hogy nem bizonyítható törvényszerű kapcsolat a halálbüntetés alkalmazása és a súlyos bűncselekmények gyakoriságának csökkenése között.
Az utolsó magyarországi kivégzés azonban már több mint két évvel korábban megtörtént. Vadász Ernőt 1988. július 14-én hajnalban akasztották fel a Budapesti Fegyház és Börtönben. A 28 éves tiszacsegei férfit előre kitervelten, nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt ítélték halálra.
Az ügy részletei különösen brutálisak voltak. A korabeli sajtó beszámolója szerint Vadász Ernő és társa, Lakatos István 1986. december 10-én Tiszacsegén lesben állva várta az 53 éves Juhász Imrét. Megtámadták, leütötték és fejbe rúgták, majd a már magatehetetlen férfit tovább rugdosták, a száját pedig zacskóval fogták be. Pénzt kerestek nála, de nem találtak; végül fél liter pálinkát, egy öngyújtót és az áldozat személyi igazolványát vitték magukkal. Juhász Imre a helyszínen meghalt. Ezután Vadász és társa egy lakóházba is betört, majd egy vendéglőből pénzt és egy számológépet lopott. Vadász kegyelmi kérelmét elutasították, ezután hajtották végre a halálos ítéletet.
Érdekesség, hogy Vadász nem az utolsó ember volt, akit Magyarországon halálra ítéltek. Az utolsó jogerős halálos ítéletet 1989-ben mondták ki Kardos Aladár sorkatonára egy kislány meggyilkolása miatt. Az Elnöki Tanács azonban fiatal korára tekintettel kegyelmet adott neki, ezért az ítéletet nem hajtották végre. Így Vadász Ernő maradt az utolsó ténylegesen kivégzett ember Magyarországon.
A halálbüntetés eltörlése 1990-ben egyáltalán nem jelentette azt, hogy a magyar társadalom egységesen ellenezte volna a kivégzéseket. Éppen ellenkezőleg: a kérdésben jelentős különbség volt a rendszerváltás utáni alkotmányos-jogi irány és a társadalom egy részének véleménye között. Már maga az Alkotmánybíróság határozatához fűzött vélemény is kitért arra, hogy Magyarországon erős társadalmi indulatok mutatkoztak a bűnelkövetőkkel szemben, és ezek gyakran a halálbüntetés fenntartásának követelésében jelentek meg. Sólyom László akkori alkotmánybírósági elnök érvelésében külön hangsúlyozta, hogy az Alkotmánybíróságot nem kötheti sem a többségi akarat, sem a közvélemény: neki az alkotmányosság alapján kell döntenie.
Ez azért lényeges, mert az eltörlés nem egy országos népszavazás eredménye volt, és nem is azért született meg, mert a lakosság többsége ezt követelte. Jogi-alkotmányos döntés volt, amelynek hátterében a rendszerváltás utáni új jogállami felfogás és az európai emberi jogi normákhoz való közeledés állt. Az igazságügyi miniszter az Alkotmánybíróság előtt szintén alkotmányellenesnek, szükségtelennek és antihumánusnak nevezte a halálbüntetést, a Legfelsőbb Bíróság akkori elnöke, Solt Pál pedig úgy fogalmazott, hogy annak Magyarországon nincs többé helye.
A döntésnek erős történelmi jelentősége is volt. Magyarország éppen egy olyan rendszerből lépett ki, amelynek történetében politikai célú halálos ítéletek is szerepeltek. A halálbüntetés eltörlése ezért nemcsak köztörvényes gyilkosokról szólt, hanem arról is, hogy az új alkotmányos rendszer milyen határt szab az állam büntetőhatalmának. Az Alkotmánybíróság döntése az újonnan létrejött testület egyik első és később egyik legmeghatározóbb határozata lett.
A társadalmi vita azonban ezzel nem ért véget. Súlyos, különösen kegyetlen gyilkosságok után Magyarországon később is rendszeresen felmerült a halálbüntetés visszaállításának követelése. Ez jól mutatja, hogy az 1990-es jogi döntés és a lakosság egy részének büntetésről alkotott felfogása nem feltétlenül esett egybe. Jogilag azonban 1990. október 31. jelentette a fordulópontot: ettől kezdve Magyarországon az állam büntetésként többé nem vehette el egy elítélt életét.
