És akkor 150. – A falu, ahol éltem

A mezőföldi falu nevét először 1226-ban írták le Vepsin alakban. 1256-ban Vepsin villa, vagyis falu. Majdnem háromszáz évvel később Lepsen néven szerepel az egyre nagyobb számú okiratokban. Mivel komoly kereskedelmi útvonalak haladtak el mellette vagy éppenséggel mentek át a falun, 1381-ben vásáros helyként tartották számon. 1488-ban Veszprém megye legnépesebb települése volt. (Nem érdektelen egy 1829-es adat sem ezzel összefüggésben, a négy utcából álló falu ekkor 1233 lakost számlált, és ez akkor is a vármegye legnépesebb falvai közé emelte.) Jobbágyportái után 44 forintot fizetett a királyi kincstárnak. Ekkor a Botka család birtokolta.

A török hódoltság idején aztán egymást váltották földesurai, voltak itt Zichyk és Ányosok, adót Palota várának fizettek a lepsényiek. Az 1591-1606-ig tartó tizenöt éves háború, ami a Habsburg Birodalom és az Oszmán Birodalom között zajlott a Magyar Királyságban, szinte letörölte a térképről Lepsényt, a falu teljesen elnéptelenedett. 1617-ben lakatlanként tartják számon, majd csak öt évvel később, 1622-ben kezdődött újratelepítése. Ettől kezdve viszont nem volt olyan történelmi időszak, amikor ne éltek volna a településen emberek. A törökök kiűzése után a lepsényi birtokok a Nádasdy család tulajdonába kerültek, a Nádasdyak aztán a 20. század második feléig, egészen pontosan az 1945-ben zárult második világháború végéig meghatározó szereplői voltak a falu történelmének.

Kik is laktak ebben a vérzivataros történetű faluban a korábbi évszázadokban? Úrbéresek, azaz jobbágyok, akiknek a földesúr iránti kötelezettségeit az urbáriumban megfogalmazott jogok szabályozták. Lepsény esetében ezt a Nádasdy Ferenccel 1713-ban és 1724-ben kötött úrbéri szerződés jelentette. Legtöbbjük földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott, kevesebbjük a fuvarosok és az iparosok közé tartozott. A Tengerdi, a Besnyő és a Tikacs nevű szőlőhegyeken a 12. századtól komoly szőlőművelő munkák folytak, Lepsény lakóinak természetes volt az itt végzett bortermelés. Lepsény népének többsége az itt 1580-ban megalakult református egyház híve volt. Az akié a föld, azé a vallás elve szerint azonban a katolikus Nádasdyak 1754-ben szervezték meg a katolikus közösséget. A lepsényi plébániának három filiája is kiépült, Mezőszentgyörgyön, Balatonbozsokon és Csajágon.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején az az adottsága, ami korábban is, meg később is igen sok előnyt hozott Lepsénynek, nem szolgált éppen előnyére. A kitűnő utakon egymás után járkáltak a horvát, a magyar és az osztrák hadsereg katonái. Nem volt kérdéses, hogy a lepsényiek hol állnak, százhuszonhárom lepsényi nemzetőr harcolt a magyar honvédseregben. A 19. század második felében Lepsény az Osztrák-Magyar Monarchia hatalmas fejlődéséhez hasonlóan épült és gazdagodott. A balatoni vasútvonal 1861-ben érte el, a Győr-Veszprém-Dombóvár vonal kiépítésekor, 1896-ban vasúti csomóponttá vált. 1900-ban készült el a Dég-Lepsény mellékvonal, ez a környék nagybirtokainak termését szállította Lepsénybe. A település fontos közlekedési és kereskedelemi központ mivoltát az itt megrendezett három országos vásár és a csütörtöki hetipiac is jelezte. Ennek köszönhető többek között, hogy 1913-ban nagyközségi rangot kapott.

Az első világháború a lepsényieket sem kímélte, nyolcvannégy hősi halottnak állítottak emlékművet. A világháborút követő, Magyarországot szétrabló trianoni diktátum Lepsényt is megütötte, azaz fejlődését rövid időre megakasztotta, ám ezután újra fellendülés következett, amit néhány létesítmény megépülte is jól jelez. Volt itt szálloda, mozi és sokféle bolt. A második világháború óriási pusztításokat jelentett Lepsénynek és a környező falvaknak. A balatoni frontvonal folytatásaként 1944-ben Lepsénynél húzódott az úgynevezett Margit-vonal, ezt közösen védték a magyar és a német egységek. A harcokban, a frontvonal harmonikázása következtében hol az oroszok, hol a magyarok voltak a falu urai. A lepsényiek, ha tehették, más vidéken kerestek menedéket. A Vörös Hadsereg 1945. március 21-én szorította ki ellenségét a frontnak erről a részéről. A háború után következett a szomorú leltár, a falu házainak háromnegyede vált rommá. Köztük a Dunántúl legnagyobb református templomai között számon tartott istenháza.

1945 augusztusában alakult meg az első képviselő testület. Az úgynevezett fordulat éve, 1948 után, akár az ország egészében, Lepsényben is minden intézményt államosítottak. Felszámolták a református és római katolikus elemi népiskolákat.

Az államosítás a legérzékenyebben talán a mezőgazdaságból élőket érintette, a gazdákat bekényszerítették a termelőszövetkezetekbe. A Rákosi-korra jellemző mezőgazdasági létesítmény sem hiányozhatott Lepsényből, a gépállomás 1948-ban kezdte meg működését, tíz traktor állt itt a színekben. A központosítás az államigazgatásban is érvényesült, Lepsény és a szomszédos Mezőszentgyörgy 1971 és 1990 között közös közigazgatású egységként működött.