Továbbra is föltett szándéka Iránnak, hogy így vagy úgy, de mindenképpen bevonja szomszédait az Egyesült Államokkal zajló konfliktusába. Egyrészt arról beszél, hogy békét szeretne az őt körbevevő államokkal - ugyanakkor minduntalan azt is hozzáteszi, hogy a csapásoknak addig nem lesz vége - s a lakosságnak sem nyugta - amíg azok bázisokat biztosítanak ellenfelének.
Nem igazán élhetnek nyugalomban mostanság Irán szomszédai. Egyrészt a siíta állam korábban alapos rendet vágott egyesek olaj- és gázipari infrastruktúrájában, másrészt a polári létesítményeket sem kímélte. Előbbire példa az a katari gázmező és a hozzá tartozó terminál, amely alapvetően az Egyesült Királyság és Olaszország ellátását biztosította. Az érintett arab állam sorban a földkeregség második LNG-exportőre, a szóban forgó Ras Laffan létesítmény pedig a világ legnagyobb cseppfolyósító üzeme - volt, lévén két alkalommal is szétlőtte Teherán. A komplexum tizennégy részlegéből (eddig) kettő pusztult el, ami a teljes export tizenhat százalékának kiesését jelenti.
Magyarán mondva olyan szinten sikerült rommá rakétázni és drónozni, hogy a helyreállítása minimum három, de inkább öt esztendőt fog igénybe venni. Addi pedig a két nagy vevőnek máshonnét kell pótolnia a kiesett készletet - de azt a piac rideg törvényei és a kínálat szűkössége okán csak mások orra elől tudja elcsaklizni.
Pár sor erejéig érdemes meggondolni, hogy a Hormuzi-szoros ismételt zárlata mit jelent a műszaki oldalról nézve. Az olajmezőkön a kitermelés ismételt elindítása nem magtól értetődő folyamat, hanem egy eléggé gyöszös, szöszölős tevékenység. A kezelők saját érdekében, no meg a boldog jövő miatt milliónyi biztonsági protokollt kell betartani, így egy csekélyebb komplexum újranyitása is nagyjából három-négy hétig tart - míg egy komolyabb blokkot beröffenteni még ehhez képest is plusz tízenkét-tizenhat nap.
A fentiek fényében bizonnyal érthető, miért nem lesz gáz vagy olaj „azonnal”, ha (akár holnap) hajózhatóvá válik a szoros. S egyben a fentiek arra is választ adnak, hogy Irán miért teszi inkább mára akár „vödrökbe” is az olajat, mint hogy leállítsa a munkát.
Természetesen mindenkit különböző mértékben érintett a baj: példának okáért a háború kitörése után Irakban a termelés úgy hetvenöt, míg Szaúd-Arábiában „csak” húsz-húszonkét százalékkal mérséklődött. Ami azonban mérhetően nyugtalanító, eleddig olyan nyolcvan-nyolcvanöt energetikai létesítmény szenvedett károkat. S bár mindegyiket föl lehet éleszteni, csak az időfaktor és a költségek nagysága nem mindegy - illetve az sem éppen előre jelezhető, hogy mi kerül(het) akár egy óra múlva Teherán célkeresztjébe.
Annyi elfogórakéta és pöpec drónvadász elektronikai berendezés pedig a világon „összesen” nincsen, amivel az „összes”, arab államokban fúrt kút és feldolgozóállomás megoltalmazható.
S mivel ezt Teheránban is pontosan tudják, így könnyen hozhatják rá a frászt szomszédaikra - akár már csak pár „megnyugtatónak” szánt kommunikével is. Ha pedig ténylegesen odavernek, akkor borítékolható az újabb drágulás mindenütt e földtekén.
