Olyan állatot láttak az Atlanti-óceánban, aminek nem kellene ott lennie
ĀAz egyik tudós az elmondása szerint nem akarta kimondani az állat nevét, mert akkora butaságnak tűnt
ĀAz egyik tudós az elmondása szerint nem akarta kimondani az állat nevét, mert akkora butaságnak tűnt
ĀA púpos bálnák és más sziláscetek különleges gégét fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi számukra, hogy a víz alatt énekeljenek
ĀCsak a tengerparton akart vezetni
ĀA Nagy Kék Lyuknak nevezett árok önmagában is elég nyugtalanító
ĀA bálna a sekély vízbe tévedt
ĀNegyven év alatt a szubtrópusi óceán szinte a felismerhetetlenségig megváltozott
ĀAz évezredek alatt rengeteg hajó végezte különböző balesetek következtében a tengerek és óceánok mélyén
ĀA 2023-as év már 1,4-1,5 fokkal haladta meg az iparosodás előtti átlaghőmérsékletet
ĀA kutató óvatosságra int
ĀA víz természetesen nem csöpög keresztül egy lyukon több ezer kilométeren át
Ā„Azt hittem, mindennek vége”
ĀEgy természetfilmesnek sikerült megörökítenie a nem mindennapi vadászatot
ĀLetartóztattak egy floridai férfit, miután egy mókuskerékre hasonlító, házilag készített hajóval próbált „Londonba szaladni”
ĀA Galileo-projekt részeként expedíciót indítottak a maradványok felkutatására
ĀSzerintük Japán önző érdekeit az egész emberiség hosszú távú jóléte fölé helyezi
ĀAz epertollcsillag élő őskövületnek számít
ĀVilágszinten az óceánok átlagos hőmérséklete április óta rendszeresen meghaladja az évszakra jellemző hőmérsékleti rekordokat
ĀNagyobb stressznek tesszük ki az óceánokat, mint valaha
ĀA dánok a korábban várt 2,5 százalékos zsugorodás helyett most már négyszázalékos mínusszal számolnak
ĀElirigyelte a sportolóktól
ĀJapán többször is igyekezett megnyugtatni a nemzetközi közvéleményt, hogy a víz biztonságos
ĀAntónio Guterres: Az óceán Földünk éltető ereje. Ma új életet, új reményt leheltek belénk, hogy az óceánnak esélye lesz küzdeni
ĀTerveztek bele egy luxusszállodát, mozikat és egy fedélzeti vízi parkot is
ĀKatasztrófafilmek visszatérő kliséje, hogy a túlélő nem bírja tovább, szomjas, iszik a tengervízből, és meghal
ĀA fitoplankton felelős a légköri oxigén zöméért, mégsem kap akkora hírverést, mint az erdők
ĀAz összeomlás szélére kerülhetnek az antarktiszi óceáni áramlatok
ĀAhhoz, hogy nagyobb legyen az esély az észlelésekre, nagy mennyiségű átlátszó anyagra van szükség