A Föld felszínének körülbelül kétharmadát óceáni kéreg borítja, és mindegyik ugyanúgy alakul ki. Az Indiai-óceán déli részén azonban megváltozott a helyzet.
Megjegyzendő, hogy az Indiai-óceán déli részén egy tudóscsoport nagyszabású óceánfenék-megnyílást figyelt meg a kialakulása pillanatában. A tudósok most először mérték közvetlenül az új óceánfenék kialakulásának folyamatát.
Tanulmányukban a tudósok azt állították, hogy ezen átalakulás nagy része fokozatosan halmozódott fel, meghaladva a pusztán feljegyzett földrengések okozta mértéket.
A kutatók elismerték, hogy minden az időzítésen múlott. 2024 februárjában Jean-Yves Royer és csapata a Francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpontban telepített egy OHA-GEODAMS nevű víz alatti megfigyelőállomást. A létesítmény a távoli Amszterdam és Saint-Paul szigetek közelében található víz alatti gerinc egy szakaszát vizsgálta.
Már 2024. április 26-án földrengések sorozata rázta meg a tengerfenéket ezen a területen. Ez volt a felfedezési folyamat kezdete.
A láva a tudósoknak is kedvezett. Körülbelül két kilométerre hullott a műszerektől, nem közvetlenül rájuk, így az adatok nem vesztek el.
A kiadvány megjegyezte, hogy a tudósok újraalkották a képet arról, hogyan kezdődik a közzététel iránti impulzus.
A Föld mélyén nyomás keletkezik az olvadt kőzetből álló zsebekben. Végül ez elég erőssé válik ahhoz, hogy a magmát oldalirányban a földkéreg rétegei közé kényszerítse. A kiürült zseb feletti szárazföld ezután befelé gyűrődik.
Ahogy a magma széttolja a lemezeket, földrengések keletkeznek. A magma átemelkedik a résen és megszilárdul, új óceánfeneket képezve – magyarázta a kiadvány.
A tudósok szerint a mérések eredményei váratlanok voltak. A lemezek sokkal jobban elmozdultak, mint azt kisebb földrengésekkel meg lehetne magyarázni.
A vízszintes elmozdulás összhangban volt azzal, ami normális esetben 30-60 évig tartó folyamatos terjeszkedést igényel. A feljegyzett földrengések csak körülbelül 5-ös erősségűek voltak. A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a mozgás nagy része szeizmikus volt – sima csúszás, nem hirtelen rázkódás – írta az Unian.
