Kuba: Részben sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást
ĀJelenleg mintegy 700 megawatt teljesítményt tudnak biztosítani, ez nagyjából negyede az eddigi legmagasabb áramfogyasztásnak a csaknem tízmillió lakosú szigeten
ĀJelenleg mintegy 700 megawatt teljesítményt tudnak biztosítani, ez nagyjából negyede az eddigi legmagasabb áramfogyasztásnak a csaknem tízmillió lakosú szigeten
ĀA sziget tízmillió lakosa már a harmadik éjszakát tölti áram nélkül, mivel pénteken meghibásodott az ország legnagyobb hőerőműve
ĀKomoly bajt okoz az elavult infrastruktúra
ĀÖsszeomlott a rendszer
ĀAz orosz elnök hiperszonikus flottája rosszabb, mint Hruscsov rakétái
ĀA vizit Kuba évtizedek óta legsúlyosabb gazdasági válságának idejére esik
ĀLatin-amerikai világslágerek akusztikus feldolgozásban, a Tropicana táncosaival
ĀUkrajna, ez nyilvánvaló – legalábbis Brüsszel szerint, ahol a vezetők a szociális piacgazdaság helyett a háborús gazdaságot választanák
ĀA mostani turnéval búcsúznak az idős zenészek a közönségtől
ĀAz emberek jelmondataikban kiszámítható áramszolgáltatást és élelmiszer-ellátást követeltek
ĀA WFP által küldött 375 tonna tejport szállító hajót a napokban várják Brazíliából
ĀA díva tizenöt évesen, közvetlenül a második világháború után kezdett fellépni
ĀA humanitárius terület, a kultúra és az oktatás nagyon fontos területe az együttműködésnek, amelynek hosszú múltja van
ĀA tolvajok egy Havannában található állami létesítményből loptak el 1660 doboznyi csirkehúst, az abból származó bevételből pedig hűtőszekrényeket, laptopokat, televíziókat és légkondicionálókat vásároltak a kubai állami televízió szerint
ĀHivatalos adatok szerint 2022-ben mintegy 600 ezer autó volt a 11,1 millió lakosú Kubában
ĀA 73 éves Manuel Rochát Miamiban tartóztatták le, és várhatóan hétfőn jelenik meg a bíróság előtt
ĀA tüntetők a felvonulás során, amihez egy idő után palesztin orvostanhallgatók is csatlakoztak, elhaladtak az amerikai nagykövetség előtt
ĀSoha nem látott felvételek jelentek meg a kubai alagútrendszerről
ĀAz incidens alig néhány órával azt követően történt, hogy Miguel Díaz-Canel kubai elnök hazatért New Yorkból
ĀA csúcs kezdete előtt néhány nappal több ellenzéki újságírót is rendőri felügyelet alá helyeztek
ĀElfogadták a csúcstalálkozó zárónyilatkozatát, amelyben hangsúlyozták, hogy sürgősen szükség van a nemzetközi pénzügyi struktúra átfogó reformjára
ĀAz orosz légitársaságok tavaly februárban függesztették fel a repülést
ĀA szakképzett erdészt azért vették őrizetbe, mert mobiltelefonján felvételt készített az egyik tüntetésről
ĀA Kína Kubával kapcsolatos törekvéseiről szóló értesülés az amerikai külügyminiszter tervezett pekingi útja előtt nem sokkal jelent meg
ĀKölcsönös vádaskodások és bizalmatlanság közepette zajlik Antony Blinken külügyminiszter kínai látogatásának előkészítése
ĀA Fehér Ház szerint sem valós a hír
Ā„Kuba minden idegen katonai jelentlétet visszautasít Latin-Amerikában, beleértve a számos amerikai támaszpontot és katonát a térségben”
ĀEgyes honfitársai hősként, mások kitaszítottként tekintenek rá