Kuba megnyitja gazdaságát, de a kommunista elit a hatalmat nem adja ki a kezéből. A súlyos válság közepette külföldi és magántőkét enged be az országba, nagyobb mozgásteret biztosít a vállalkozásoknak, és a magánbankok létrehozását is lehetővé teszi.
A hadsereghez kötődő gazdasági elit megőrizheti stratégiai pozícióit. Egy olyan sajátos modell körvonalazódik, amelyben a gazdasági nyitás éppen az autoriter hatalom túlélését szolgálhatja.
Kuba politikai rendszere több mint hat évtizeddel a forradalom után is fennmaradt. A kérdés azonban egyre kevésbé az, hogy életben tartható-e a klasszikus kubai kommunista gazdasági modell? A súlyos válság közepette Havanna éppen ennek az ellenkezőjével kísérletezik.
Külföldi és magántőkét enged be, nagyobb mozgásteret ad a vállalkozásoknak és még a magánbankok előtt is megnyitja az utat. A politikai hatalmi monopóliumhoz azonban nem nyúl. A változás ezért inkább úgy írható le: a rendszer gazdasági alkalmazkodással próbálja megőrizni politikai hatalmát.
Miguel Díaz-Canel Kuba államfője és a Kommunista Párt első titkára. Ő a rendszer legmagasabb rangú hivatalos vezetője, de a kubai hatalom nem egyetlen személy körül összpontosul. A szakértői elemzések szerint a politikai rendszer továbbra is a párt, az állami intézmények, a biztonsági apparátus és a katonai-gazdasági elit összefonódására épül.
Ezért egy esetleges elnökváltás önmagában nem feltétlenül jelentene rendszerváltást is. A kubai rendszer egyik legfontosabb sajátossága éppen az, hogy képes lehet túlélni az egyes vezetőket.
Díaz-Canel 2018-ban lett államfő, majd 2021-ben a párt első titkára is. Ő volt az első olyan kubai vezető Fidel és Raúl Castro után, aki nem viselte a Castro nevet. Ez azonban nem jelentette a Castro-korszak hatalmi struktúráinak felszámolását.
A kubai hatalmi viszonyok megértésének kulcsa a hadsereg gazdasági szerepének megértése. A fegyveres erőkhöz kötődő GAESA konglomerátum az ország gazdaságának számos stratégiai területén van jelen.
A katonai érdekeltségek a turizmustól a kereskedelmen át a pénzügyi és infrastrukturális ágazatokig terjednek. Egyes szakértői becslések szerint a GAESA a kubai gazdaság mintegy hatvan százalékát is ellenőrizheti vagy jelentősen befolyásolhatja, bár a pontos arányt a szervezet átláthatatlansága miatt nehéz megállapítani.
Így azt is mondhatjuk, hogy a hadsereg nemcsak őrzi, hanem gazdasági érdekeltségein keresztül jelentős mértékben ellenőrzi is a rendszert.
A kubai katonai elitnek ugyanis nem pusztán politikai érdeke fűződik a rendszer fennmaradásához. Jelentős gazdasági érdekei is vannak. Egy valódi politikai rendszerváltás esetén ugyanis nemcsak a Kommunista Párt hatalma kerülne veszélybe. Kérdésessé válna a katonai vállalatok tulajdonosi és irányítási rendszere, az állami vagyon sorsa, valamint az a gazdasági befolyás is, amelyet a katonai elit évtizedek alatt épített ki.
Éppen ezért a hadsereg helyzetét nem lehet egyszerűen úgy leírni, hogy „megvédi a kommunizmust”, mert saját hatalmi és gazdasági pozícióját is védi.
A Castro-korszaknak ezzel együtt sincs még vége. Raúl Castro 2018-ban adta át az államfői tisztséget Díaz-Canelnek, 2021-ben pedig a párt vezetését is. Hivatalosan visszavonult, politikai befolyása azonban nem tűnt el. A 95 éves volt vezető 2026 augusztusában, bátyja, Fidel születésének centenáriumi megemlékezésén ismét nyilvánosan megjelent. A róla szóló friss beszámolók szerint továbbra is jelentős befolyással bírhat, különösen a hatalmi elit és a gazdasági reformok kérdésében.
Mindazonáltal fontos, hogy különbséget tegyünk a befolyás és a közvetlen irányítás között.
Nincs bizonyíték arra, hogy Raúl Castro személyesen irányítaná Kubát. Azt azonban több elemzés is valószínűsíti, hogy a Castro-korszakból örökölt politikai és katonai struktúrák továbbra is meghatározóak Kuba életében.
Ezért a kubai hatalomra úgy kell tekinteni, mint egy kollektív elit által működtetett rendszerre, amelyben a párt és a hadsereg érdekei szorosan összefonódnak.
A rendszer túlélésének legérdekesebb jele azonban nem a politikában, hanem a gazdaságban keresendő. Havanna 2026 júniusában átfogó gazdasági reformcsomagot fogadott el. A 176 intézkedés többek között nagyobb szabadságot biztosít a magánvállalkozásoknak, megnyitja a lehetőséget a külföldi közvetlen befektetések előtt, engedélyezi magánbankok létrehozását, és nagyobb önállóságot ad egyes állami vállalatoknak. A kommunista állam tehát kapitalista eszközökhöz nyúlt.
Ez a kubai történelem egyik legfontosabb fordulata lehet, de a cél nem az, hogy az ország demokratizálódjon. A cél inkább az lehet, hogy a gazdasági rendszer liberalizációja ne járjon együtt a merev politikai struktúra megváltoztatásával. Díaz-Canel továbbra is szocialista építkezésként beszél a reformokról, és elutasítja azt a vádat, hogy Kuba kapitalista fordulatot hajtana végre.
A gyakorlatban azonban egyre több olyan gazdasági elem jelenik meg, amely korábban idegen volt a kubai modelltől. Ilyen a magántőke, a külföldi befektetők és a magánbankok megjelenése és a nagyobb vállalati önállóság.
A politikai rendszer tehát nem feltétlenül azért nyitja meg a gazdaságot, mert fel akarja adni önmagát. Éppen ellenkezőleg, egy kapitalista gazdasági elemekkel működő autoriter állam azért nyithat, hogy saját fennmaradásának teremtsen új gazdasági alapokat.
A friss kubai reformok éppen ezért önmagukban nem bizonyítják a rendszer demokratizálódását. A politikai monopólium, az intézményi ellenőrzés és a hatalmi struktúrák nem változnak meg velük együtt. A reformokat elemző szakértők ezért arra is figyelmeztetnek, hogy jogállami garanciák és intézményi változások nélkül a gazdasági nyitás akár visszafordítható is lehet.
Első látásra úgy tűnhet, hogy a gazdasági liberalizáció éppen a katonai elit érdekei ellen hat, de ez nem feltétlenül így van. A kérdés ugyanis az, hogy ki ellenőrzi majd az új gazdasági szerkezetet. Ha a magántőke megjelenése ellenőrzött keretek között történik, és a stratégiai ágazatok továbbra is az állam, illetve a hozzá kötődő elit kezében maradnak, akkor a rendszer nem feltétlenül veszít a hatalmából. Sőt, új bevételi forrásokhoz juthat.
A gazdasági nyitás így akár a katonai-politikai elit túlélésének eszközévé is válhat. Ez már nem a régi típusú kommunista gazdaság. De nem is szabadpiaci demokrácia.
Valami köztes modell alakulhat ki, amit nagyjából úgy jellemezhetnénk: egy kapitalista gazdasági elemekkel működő autoriter állam jöhet létre.
