Miközben nagyívű oktatási reformok tervei hasítanak a magyar közéletben, egy különös hír fogja meg az érdekeltek figyelmét – ők nagyjából mindenkit jelentenek, hiszen nincs olyan ember még Magyarországon sem, aki így-úgy ne kapcsolódna az oktatáshoz.
Koncentráljunk azonban arra a tudósításra, ami arról számol be, hogy ha valakinek zavarják a szemét a saját olvasatlan könyvei, túl tiszták, messziről látszik rajtuk, hogy utoljára akkor vették kézbe, amikor hazahozták a könyvesboltból, erre is van megoldás. Radikális, igazán korszerű, a mai időkhöz minden elemében illeszkedő.
Él a fenséges, mindentudó Nyugaton, hol New Yorkban, hol Berlinben egy iráni származású irodalmi ezermester, aki a művészeti ágak legújabb kori együttműködésére tette fel az életét. A liberális körökben mértékadónak tekintett Cabinet Magazin főszerkesztője is a derék perzsa ember, ebbéli minőségében ide-oda cikázik az irodalom, a képzőművészet és a zene határainak megszüntetésében.
Például gondos papírhajtogató műveletek után az általa felkért úgynevezett képzőművészek, mondhatjuk őket papírszobrászoknak is, előállítanak egy csomó műtárgyat, ezeket kiállítják, ahol a látogatók szintén nekiállhatnak hajtogatni, tépni, szabdalni, ragasztani, és így létrejöhet a művész és a műélvező egymásra találásának fantasztikusan korszerű formája. Nálunk ezt az óvódákban amúgy az óvónénik meg a dadusok a gyerekekkel együtt évtizedek óta sikerrel művelik.
Sina Najafi, a korszerűnek mondott nyugati kultúrába belenőtt művészeti szakember azonban nem csak efféle ideologikus akciókkal vívta ki közönsége elismerését. Eszmetársaiból összeállított egy csapatot, az volt a dolguk, hogy mindenféle szerszámmal addig nyúzzák az olvasatlan könyveket, míg azok olyan használtnak tűnnek majd a polcokon, mint amiket már tulajdonosaik rengetegszer kézbe vettek.
A mértékadó Cabinet Magazin művészmagazin csapata tehát öt euroért készen állt arra, hogy megkalapálja a könyvek gerincét, könyvjelzőt gyűr bele, szamárfülezi a lapokat, és találomra ellátja széljegyzetekkel. Ez volt az alapcsomag. A prémium könyvnyomorító ajánlat úgy szól, hogy megcsiszolják a könyv széleit, hiteles kopottságot utánozva, aztán borral és kávéval is összefoltozzák a könyv borítóját vagy a lapjait. Najafi úr fontosnak tartotta arról nyilatkozni: „az autentikus hatás elérése érdekében a kávét más magasságból kell lecsöpögtetni, mint a bort”.
Magyarországon talán a fiatalok körében lehet népszerű ez a könyvhasználati mód. Hiába lázadoznak szüleik és nagyszüleik világa ellen, azt azért fontosnak tartják, hogy polcaikon lehetőleg minél több könyv sorakozzon. Ezt látják a bútoráruházakban is, igaz, ott úgynevezett vak könyvek töltik ki a teret, csak a borítójuk és a gerincük szolgál látványelemként, belül üresek. Mire a magyar fiatal, mondjuk, saját lakáshoz jut, és kiterveli annak berendezését, talán utolsó lépésként elmegy a könyvesboltba beszerezni azt a néhány könyvet, ami még szerintük is mindenképpen fontos a nappali szobában. Hírét veszi közben a hozzánk is begyűrűztetett könyvnyomorgatásnak, és kétezer forintért használttá kalapáltatja dekorációs tárgyát. Látogatói ezek láttán elismerően pisloghatnak rá, nahát, milyen művelt, tájékozott is lehet a házigazdánk. A látszat korában élünk: a szegény gazdagnak, a buta okosnak, az olvasatlan könyvforgatónak mutatja magát.
Az interneten Tik-Tokot pörgető, idióta kommenteket pötyögő istenadta nép meg egyre jobban belesüllyedhet a saját műveletlenségébe, tájékozatlanságába és ostobaságába, amit még a bármennyire is megnyomorgatott könyvek sem tudnak eltakarni.
