
Washington befagyasztja a segítségnyújtást Dél-Afrika számára
ĀAz Izrael elleni vádak is szerepet játszottak a döntés meghozatalakor

ĀAz Izrael elleni vádak is szerepet játszottak a döntés meghozatalakor

ĀElon Musk munkáját is méltatta az elnök

ĀFebruár 4-én Trump kijelentette, hogy kész továbbra is támogatni Ukrajnát

ĀA munka már folyamatban van

ĀKijev azt tervezi, hogy „az elkövetkező napokban” bejelenti ezeket a szerződéseket

ĀMegtorolta a károkat az AFU

ĀMiután Trump szankciókat rendelt el a bíróság dolgozói ellen

ĀA magyar miniszterelnöknek Madridban is szurkolnak

ĀA skandináv ország történelmének legsúlyosabb mészárlása után
ĀTúlment a kormányzó egy határon
ĀA francia médiában a megtorló intézkedésre adott reakciót teljesen torz képnek nevezte
ĀTrump hamarabb találkozik Zelenszkijjel, mint gondolnánk
Ā491 napos fogság után szabadulhatnak
ĀA korábbi budapesti nagykövetnek új munkahelye lett
ĀNem engedi, hogy újra kihasználják az országot
ĀAz amerikai elnök véget akar vetni a konfliktusnak
ĀÖt és fél évi börtönre ítélte a bíróság
ĀAz oroszoknak megvannak a forrásaik a háborúhoz 2025-ben
ĀA brit külügyminiszter szerdán Kijevbe látogatott
ĀA volt köztársasági elnököt korrupcióért jogerősen elítélték
ĀTelegraph: Trump fenyegetései arra kényszerítették a NATO-t, hogy fontolóra vegye csapatok küldését Grönlandra