Az ókori római orvosok emberi ürüléket használtak gyógyszerként

Az eredmények egy interdiszciplináris tanulmányból származnak, amely régészeti kémiai elemzéseket ötvöz történelmi és filológiai kutatásokkal, és ritka anyagi bizonyítékot nyújt az ókori szerzők által régóta ismert gyakorlatokról. A felfedezés középpontjában egy szerény üveg unguentarium áll – amelyet hagyományosan parfümök vagy kozmetikai olajok tárolására szolgáló edényként értelmeztek –, amely azonban úgy tűnik, hogy szándékosan összeállított gyógyászati keveréket tartalmazott - írja az Arkeonews.

Egy orvosi központ váratlan választ ad

Pergamon a római világ egyik legfontosabb orvosi központja volt, szorosan kapcsolódott az Asclepius-kultuszhoz és a császárság idején aktív neves orvosokhoz. A város orvosi hírneve ellenére azonban az ókori szövegekben leírt számos kezelés közvetlen régészeti bizonyítéka továbbra is hiányzik – különösen azoké, amelyek társadalmilag vagy érzékszervileg problémásnak tekintett anyagokat tartalmaznak.

A tanulmányban vizsgált edény, amely a 4027-es leltári szám alatt szerepel és jelenleg a Bergama Régészeti Múzeumban található, a 2. századból származik. Formája egy széles körben elterjedt típusú római üveg unguentariumhoz tartozik, amelyről általában feltételezik, hogy illatos olajokat vagy kozmetikumokat tartalmazott. Eddig kevés figyelmet fordítottak arra a lehetőségre, hogy ezek az edények összetettebb vagy ellentmondásosabb összetevőkből álló gyógyászati készítményeket is tartalmazhattak.

Kémiai elemzés feltárja az emberi széklet biomarkereit

Ennek a lehetőségnek a vizsgálatához a kutatók részletes maradékelemzést végeztek. A mintákat gondosan gyűjtötték össze a tartály nyakáról és aljáról, így körülbelül 14,6 gramm sötét, tömör szerves anyagot nyertek.

A kémiai eredmények egyértelműek voltak. Két vegyületet – koprostanolt és 24-etilkoprostanolt – azonosítottak olyan arányban, amely erősen utal emberi székletre. Ezeket a szterolokat az emberi bélben zajló mikrobiális aktivitás termeli, és széles körben elismert, megbízható biomarkereknek számítanak az emberi ürülékben. Jelenlétük, valamint a szigorú szennyeződés-ellenőrzés kizárta a véletlen behatolást vagy későbbi szennyeződést.

Ez az első eset, hogy emberi székletet azonosítottak kémiailag egy római gyógyászati tartály belsejében.

A szag nem véletlen volt – szándékosan hozták létre

Ugyanilyen jelentős volt a karvakrol azonosítása, egy aromás vegyület, amely a kakukkfűben és az anatóliai őshonos rokon növényekben található. Ez a részlet kulcsfontosságúnak bizonyult a lelet értelmezésében, mivel szorosan tükrözi az ókori orvosi irodalomban található recepteket.

Olyan klasszikus szerzők, mint Galen, Dioscorides és Pliny the Elder ismételten leírták az állati – és esetenként emberi – ürülék gyógyászati felhasználását. Ezek a szövegek egyértelműen rámutatnak arra is, hogy tisztában voltak az ilyen gyógymódok érzékszervi kihívásaival. Az orvosok gyakran javasolták, hogy a szag elnyomása és a betegek együttműködésének javítása érdekében keverjék össze a trágyából készült összetevőket aromás gyógynövényekkel, borral, ecettel vagy olajokkal.

A 4027-es unguentariumban található székletbiomarkerek és a kakukkfűből nyert vegyületek kémiai párosítása az első anyagi bizonyíték arra, hogy ezeket a szöveges utasításokat aktívan betartották. Ez nem véletlenül lezárt hulladék volt, hanem szándékosan előállított gyógyászati anyag, amelynek kellemetlen tulajdonságait gondosan kezelték.

A felfedezés arra kényszeríti a régészeket, hogy újragondolják a római kontextusban talált kis üvegedények értelmezését. Az unguentariumokat régóta szinte kizárólag kozmetikai tartályoknak minősítik, megerősítve a modern megkülönböztetést az orvostudomány és a testápolás között, amely az ókorban nem feltétlenül létezett.

Az ókori orvosi gyakorlat rendszeresen elmosta a határokat a gyógyítás, a higiénia, a rituálék és a társadalmi elfogadottság között. A kenőcsök egyszerre tölthettek be terápiás, kozmetikai és szimbolikus funkciókat. A pergamoni unguentarium arra utal, hogy ezek az edények kulcsszerepet játszottak a gondos érzékszervi közvetítést igénylő gyógyszerek szállításában és adagolásában.

Ebben az értelemben maga a tartály is a terápia részévé válik – nem csupán semleges tárgy, hanem az orvos, az anyag és a beteg közötti, társadalmilag irányított kapcsolódási pont.

Az ókori gyógymódoktól a modern párhuzamokig

Bár a széklet alapú gyógyszerek gondolata ma már zavarba ejtőnek tűnhet, a tanulmány óvatos párhuzamot von a modern orvosi gyakorlatokkal. A székletmikrobióta-átültetés (FMT), amelyet ma bizonyos gyomor-bélrendszeri rendellenességek kezelésére alkalmaznak, hasonlóan támaszkodik az emberi bélrendszer anyagának terápiás potenciáljára – bár ez inkább a mikrobiológiai tudományon alapul, mint a humorális elméleten.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy az ókori orvosok nem rendelkeztek a mikrobák fogalmával. Mindazonáltal a székletanyag gyógyító erejének elismerése folytonossága arra ösztönöz, hogy újragondoljuk azokat a gyakorlatokat, amelyeket sokáig irracionálisnak vagy marginálisnak tartottak. Történelmi és kulturális kereteiken belül ezek a kezelések egy koherens orvosi logika részét képezték.

Anyagi bizonyítékok változtatják meg a narratívát

Eddig a római orvoslásban a széklet alapú terápiák kizárólag szöveges tanúvallomásokon alapultak. A pergamoni unguentarium megváltoztatja ezt az egyensúlyt. Az emberi ürülék és aromás anyagok szándékos kombinációjának molekuláris szintű bizonyítékával a tanulmány megerősíti, hogy ezek a gyógymódok nem hipotetikus konstrukciók voltak, hanem fizikailag előállított és forgalmazott anyagok.

Így egy szerény üvegedény római Pergamonból váratlanul konkrét ablakot nyitott az ókori egészségügyi ellátás érzékszervi, társadalmi és terápiás valóságára, és ezzel egy kézzelfogható fejezetet adott hozzá az orvostudomány hosszú és összetett történetéhez.