
A venezuelai helyzet nem ártott Trump és Putyin kapcsolatának
ĀA Fehér Ház sajtófőnöke szerint

ĀA Fehér Ház sajtófőnöke szerint

ĀNyomozást indított a rendőrség

ĀNyilatkozott a német kormányszóvivő

ĀSzaud-Arábiába vitték őket

ĀKövetelik, hogy emberségesen bánjanak állampolgáraival a hajókon

ĀAz amerikai katonaság az intézkedést ellenállás nélkül hajtotta végre

ĀMarco Rubio amerikai külügyminiszter szerint

ĀÁtfogó intézkedéssorozatot indítottak Minnesota államban

ĀA V4 kiáll saját gazdaságuk és gazdáik mellett
ĀHatótávolsága akár 120 km is lehet
ĀAleppó kurd városrészei ellen indult támadás
ĀA londoni védelmi minisztérium szerdai tájékoztatása szerint
ĀEgy erős, jól felszerelt, 800 ezres hadsereg lenne megfelelő lenne a számára
ĀA tervezettnél egy nappal hamarabb sikerült
ĀDrámaian romlik a helyzet Ciszjordániában
ĀHorvátországban is sok a fennakadás
ĀA tervek szerint 2028 elejére elkészülhet
ĀZuhanórepülésbe kezdett a bizalom
ĀFolytatódnak a béke iránti törekvések és egyeztetések
ĀUkrajna a lehetőségeihez mérten mindent meg fog tenni, hogy a választásokat befolyásolja
ĀVenezuelához köthető a hajó