Sport

Szoboszlai elmegy a Liverpooltól?

Aggodalom a csapatnál

Olyat nyilatkozott a szerződéshosszabbítási tárgyalásokról, amivel a frászt hozta a drukkerekre. Szoboszlai Dominik megtartását követelik a Liverpool vezetőitől.

Szoboszlai elmegy a Liverpooltól?
Szoboszlai Dominikot imádják a liverpooli szurkolók is
Fotó: AFP/Thibaud Moritz

Féltéglát dobott az állóvízbe Szoboszlai Dominik azzal, hogy a régóta húzódó szerződéshosszabbítási tárgyalásaival kapcsolatban elmondta: nagyon szívesen maradna a Liverpool labdarúgója, de nem nála pattog a labda, egyelőre megfelelő ajánlatra vár. Ráadásul erősen érzékeltette, hogy reményei szerint mihamarabb megszabadul a kényszerből elvállalt jobbhátvéd pozíciótól. A Vörösök rajongói szerint ez a minimum, sőt meg kell adni neki, amit csak akar.

Szoboszlainak legutóbb, a Liverpool-Newcastle (4-1) rangadón is a védelem jobb szélén kellett játszania, ezt követően nyilatkozott a klubbal folytatott tárgyalásairól. Igaz, még csak a 2023 nyarán kötött ötéves szerződése felén van túl, de sajtóhírek szerint a Pool is hosszabb távra biztosítaná be magyar futballsztárja szolgálatait, és a kiemelkedő teljesítménye miatt légiósunk is joggal vár előnyösebb feltételeket.

Őszintén szólva, még semmi sem történt. Mostantól ez már nem rajtam múlik. Így működik ez. Nincs előrelépés, de ha jön a megfelelő ajánlat, meglátjuk.

Én a pályán végzem a munkámat, meglátjuk, mi lesz a jövőben. Remélem, mindenki boldog lesz a végén – mondta a Liverpool Echónak a témáról a többek között a Real Madriddal és a Bayern Münchennel is hírbe hozott Szoboszlai Dominik, hozzátéve: szereti a klubot és a várost, a csapattársait és a stadiont, imádja a szurkolókat, így nem rajta múlik, ő örömmel maradna. Az mindenesetre furcsa, hogy miközben ő a Pool egyik legjobbja, a fizetése csak a 12. a házi rangsorban.

Más kérdés, hogy bár csapatemberként mindig azt teszi, amire az edzőjének és a klubjának szüksége van tőle, de szeretne mihamarabb újra a saját posztján, középpályásként játszani. Ezt, és a csapat idei legjobbjaként támasztott igényeit is messzemenőleg elfogadják a Liverpool-szurkolók, legalábbis ez derül ki a közösségi odalakon sokasodó kommentekből:

„Ennek a srácnak kell lennie a következő kapitányunknak, minden adottsága megvan hozzá. Adjátok meg, amit csak akar!”;

„Mire várnak még a klubvezetőink?!” – írja a Borsonline.

Kapcsolódó írásaink