Elismerte az MMA a Kaláka munkásságát

– A magyar kultúra napja alkalmából Turi Attila, az MMA elnöke elismerő oklevelet adott át a Kalákának a Pesti Vigadóban rendezett gálakoncerten. Hogyan fogadták a kitüntetést?

– Megtisztelő érzés. Kodály Zoltán-idézettel kezdődött az ünnepség, és mi magunk is a Kodály-módszer „termékei” vagyunk: a Lorántffy Zsuzsanna úti általános iskolában mellettem ült Huzella Péter, kettővel alattam járt Vilmos öcsém, és a közöttünk lévő évfolyamon tanult Mikó Pista, Radványi Balázs. A zenei általános szellemi műhely is volt, Budapesten elsőként itt alkalmazták Kodály nevelési módszerét, innen van a későbbi Kaláka-tagok közös zenei anyanyelve. Nagy szerencse, hogy gyerekkorunkban találkoztunk, mert vitt minket az együtt zenélés öröme, hogy megismerjünk költőket, értékes szövegeket énekeljünk, és olyan dallamokat írjunk, amelyek közérthetőek. Ezért is állítom, hogy a Kaláka nem zenei stílus, hanem műfaj. Háromszáznál is több költő verseit énekeljük más és más stílusban, ami a zenénket meghatározza, az sokkal inkább a szöveg vagy a kor, amelyben a mű megszületett, vagy akár a költő nemzetisége.

– Mégis felismerhetők a Kaláka-dalok. Mi a közös bennük?

– Huszonöt éves jubileumunk alkalmával megkértem Kányádi Sándort, hogy írjon pár mondatot a készülő, ünnepi kiadványunkba. Emlékszem, Sándor bácsi Óbudán szállt meg az ismerőseinél, a megbeszélt időpontban megjelentem a lakótelepi lakásban, mondta, hogy még várjak kicsit, hát leültem, vártam. Egyszer csak felállt, és a kezembe nyomott egy papírt azzal, hogy: „no, ezentúl ezt fogják idézni rólatok”. Így is lett. Sándor bácsi testileg már nincs közöttünk, de azóta is, most is őt idézem, így látott bennünket: „A Kaláka együttes elegáns, más muzsikusokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak. Nem ráerőszakolják a maguk szerzeményeit, hanem kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe száműzött, »szív-némaságra« született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti »eredeti dallamot«.” Ez a lényeg, hogy aki hallgatja, rácsodálkozzék: de szép ez a vers! Persze megjelenik ebben a folyamatban valamiféle népművelő szándék, de ez nem belőlünk fakad, hanem a műfajból, hiszen van nekünk Arany János-, Kosztolányi-, Szabó Lőrinc-, Kiss Anna, Kányádi-, Jeszenyin- és Villon-lemezünk is, meg sok-sok válogatásunk.

– Aranyt, Kosztolányit vagy Jeszenyint nem ismerhették, a kortársakat annál inkább, Kányádi Sándorral például sokat utaztak, fel is léptek együtt.

– Atyai jó barátunk volt. Előtte kapcsolatba kerültünk már Weöres Sanyi bácsival is, bár ő azért egy korábbi generáció tagjaként nem járt velünk koncertezni. Ismertük Tamkó Sirató Károlyt, aki egy évben született József Attilával, emlékére a tavalyi, kerek évfordulóra jelent meg a Tengerecki Pál című kiadványunk. Kányádi Sándor bácsit 1981-ben ismertük meg, amikor Varga Vilmos és felesége, Kiss Törék Ildikó nagyváradi színművészek közbenjárásával 24 koncertet adtunk Erdélyben. A hazai zenészek közül keveseknek adatott meg, hogy Erdélyben muzsikáljanak a Ceaușescu-diktatúra idején, de a koncepció, a cím – a Nagyváradi Színház bemutatja a Kaláka együttest – lehetővé tette, hogy a színház képviseletében utazzunk. Legutóbb tavaly decemberben játszottunk Marosvásárhelyen meg Csíkszeredában, és mint mindig, most is megkérdeztem a közönséget: van-e olyan, aki ott volt ’81-ben a Kaláka-koncerten? Máig emlékezetes az erdélyi turné, amelyen első alkalommal énekeltünk Kányádi-verset. Utána személyesen is megismerkedtünk a költővel, az első dél-amerikai turnénkra kaptuk tőle a Dél keresztje alatt és a Románc című verset, a társadalmi változások idején ajánlotta nekünk a Kuplé a vörös villamosrólt. Tartottunk közös előadóesteket a környező országok mindegyikében, és a Marczibányi téren meg a Müpában is vendégünk volt. A fellépéseken túl sokat jelentettek a közös utazások, beszélgetések.

– Lett közös lemezük is…

– Az már a 2000-es években, a Hangzó Helikon idején volt, eleinte ugyanis nehezen jutottunk lemezhez, és a nehézkesség éppen abból a sajátosságunkból adódott, hogy sehogy sem voltunk besorolhatók. Az 1970-es évek elején a Hungaroton kiadónak sem a könnyűzenei, sem a komolyzenei osztálya nem érezte magáénak ezt a műfajt, mígnem 1980-ban létrejött az irodalmi osztály Tóth Attila vezetésével, akinek hálásak lehetünk, mert onnantól kezdve ontottuk a lemezeket. Kaláka címmel jelent meg az első nagylemezünk, majd Az én koromban, és Szergej Jeszenyin verseire írtuk A fekete embert. Első gyereklemezünk, a Pelikán aranylemez lett, és még – sorolhatnám hosszan – a rendszerváltás előtt megjelent a Villon is. Emlékszem, 1990-ben épp a Pál apostol-dalciklust írtuk Sumonyi Zolival, amikor megalapítottam a saját kiadómat. Katalógusszám is kellett: 001 – még gondoltam is, micsoda nagyképűség –, most meg már 260 fölött járunk! Nem terveztem én, hogy mások kiadója is leszek, de pillanatok alatt csatlakoztak hozzánk nagyon sokan! Az első nem saját kiadványunk Kobzos Kiss Tamás kazettája volt, azután következett Sebő Feri Rongyszőnyeg lemeze, és így tovább, egyre szaporodott a baráti társaság, akiknek kiadtam a lemezét.

– És mi a Hangzó Helikon sorozat története?

– 2003-ban megkeresett Cseh Tamás, hogy lemezre énekelné Novák János Ady-dalait. A megbeszélésre eljött Novák Jancsi, és Cseh Tamás bemutatta Csák Jánost, a Helikon Kiadó igazgatóját. Csák János fejéből pattant ki a Hangzó Helikon név ötlete is, hú, de jó – mondtam, és átültünk egy másik asztalhoz, hogy összeírjuk azokat a költőket és énekeseket, akiket megjelentetnénk. Az első kiadvány a Kaláka Kányádi-lemeze lett, majd megjelent Sebestyén Mártitól a Magyar népköltészet Jankovics Marcell rajzaival, Cseh Tamásnak az Ady-lemeze, Sebőtől a Nagy László- és a József Attila-CD, Kobzos Kiss Tamástól Csokonai, a Kalákától Kosztolányi, Gerendás Pétertől Faludy, Both Miklóstól Radnóti, és Ferenczi György Petőfi-, Hobo pedig Pilinszky-verseket énekelt…– több száz dal köszönheti a születését ennek a sorozatnak! Amikor a Helikon Kiadónak új tulajdonosai lettek, ők már nem akarták folytatni a sorozatot. Még egy-két lemez megjelent a L’Harmattan kiadónál – továbbra is Hangzó Helikon címmel.

– Már a harmadik nemzedék nő fel a Kaláka-dalokon. Hogyan változik a közönségük?

– Az igazság az, hogy a gyerekek változása nem független a világ változásától és a mi változásunktól sem. Átalakulnak struktúrák, az adathordozók is, éppen mi, emberek ne változnánk? Közben mégis úgy tapasztalom, hogy a közönséggel való kontaktus lényegében ugyanolyan. Abban persze óriási különbség van, hogyan zajlik a közönségszervezés, a finanszírozás, vagy hogyan működnek a művelődési házak. A rendszerváltozás előtt központi irányítás volt, ma pedig már a magam ügynöke is vagyok, szervezzük a Kaláka Fesztivált, a Fatemplom Fesztivált, visszük a kiadó ügyeit. Egy régi kínai mondás szerint ahhoz, hogy az ember ugyanolyan maradjon, egyfolytában változnia kell. Az idő kényszerít rá.

– Mégis vannak hosszú távú együttműködések, amelyek az állandóság érzetét keltik. Ilyen például a Móra Kiadó?

– A Mórával nagyon sokat dolgoztunk együtt, 1986-ban jelent meg a Nálatok laknak-e állatok? című Kaláka-zenéskönyv, közönségkedvenc a Szabad-e bejönni betlehemmel? – már ezer fölött van a betlehemes előadásaink száma, pedig csak decemberben játsszuk. Gyerekeknek szól Az én szívemben boldogok a tárgyak zenéskönyv, a Kaláka gyerekvers-válogatása a Volt egy fakatona, Kányádi verseit tartalmazza Az elveszett követ. A tavaly megjelent Tamkó Sirató Károly-kötet, a Tengerecki Pál után nagyon szeretnék egy Weöres Sándor-zenéskönyvet is. Az ötvenes években sokan elkönyvelték őt gyerekversírónak, pedig – ahogy Kányádi Sándor bácsi mondta –: „nincs gyerekvers meg felnőttvers, csak vers meg nem vers.” Ötéves korunkban nem értjük a világot, miért is értenénk? A Bóbitát ugyanannyira érti a kisgyerek, mint a Toldit. De belenő, ráhangolódik, és majd az övé lesz. Kányádi Sándor bácsi mondta mindig: „Nem árt az, hogyha tudják kívülről, mire majd értik.” És József Attilát idézte: „A semmi ágán ül szivem, / kis teste hangtalan vacog, / köréje gyűlnek szeliden / s nézik, nézik a csillagok” – a gyerekek a maguk módján ezt ugyanúgy értik – tanította –, sőt még le is tudják rajzolni!