Oroszország szeptember 18. és 20. között új Állami Dumát választ. A hatalomváltás esélye elhanyagolható, a voksolás mégsem érdektelen. Megmutathatja, mennyire képes a Kreml támogatássá alakítani a hallgatást, a függőséget és a háborús fáradtságot. Az eredmény az új magyar külpolitika következetességét is próbára teszi.
Oroszországban a választási éjszaka legkevésbé izgalmas híre valószínűleg az lesz, hogy ki győzött.
A hatalmi párt fölénye, az ellenzék mozgásterének beszűkülése, a nyilvánosság ellenőrzése és a független megfigyelés hiánya miatt nem arra érdemes készülni, hogy szeptember 20-án váratlanul új politikai korszak kezdődik Moszkvában. A valódi kérdés inkább az, mi mindent kell megtennie az államnak azért, hogy az előre sejthető győzelem társadalmi felhatalmazásnak is látszódjon.
A demokratikus választás azt méri, kit akar a társadalom. Az irányított választás egyre inkább azt méri, mennyire képes az állam megszervezni, megjeleníteni és hihetővé tenni a támogatást.
Ezért lesz fontos minden olyan szám, amelyet első pillantásra mellékes adatnak gondolnánk: a részvétel, a regionális eltérések, az elektronikus és a hagyományos szavazatok közötti különbség, az egyéni körzetek eredménye, sőt még az is, hogy kik kapnak helyet az új Dumában. Nem elsősorban a mandátumok színe, hanem a rendszer működési rajza kerül majd elénk.
A Duma nem a kormánykerék, hanem a sebességváltó
Az orosz parlament alsóházának 450 képviselőjéből 225-öt pártlistáról, 225-öt egyéni választókerületben választanak. Ez a vegyes rendszer már 2021-ben is különösen kedvezett az Egységes Oroszországnak, a párt a listás szavazatok hivatalosan 49,82 százalékával 324 mandátumot szerzett, vagyis megőrizte az alkotmányozó többséget. Az egyéni körzetek a szavazataránynál jóval nagyobb parlamenti fölényt termeltek. A jelenlegi mandátummegoszlást maga az Állami Duma hivatalos összefoglalója is rögzíti.
A Duma jelentőségét mégsem érdemes azzal elintézni, hogy úgyis a Kreml akaratát hajtja végre. Nem ez Oroszország politikai kormánykereke, de nagyon is fontos sebességváltója, törvénnyé alakítja az elnöki központ döntéseit, elfogadja a háborús költségvetést, intézményesíti a korlátozásokat, és tisztségeket oszt az elit különböző csoportjainak.
A képviselői névsor ezért legalább annyira érdekes lesz, mint a pártok százalékai. Hány háborús veterán, biztonsági háttérrel rendelkező szereplő, technokrata vagy regionális patrónus kerül be? Kik szorulnak ki a régi politikai garnitúrából? A Kreml nemcsak parlamentet állít össze, hanem azt is jelzi, milyen típusú elitekre kíván támaszkodni a háború következő szakaszában.
Az ellenzéki hangot már a szavazás előtt kivették a képletből
A választás politikai tartalmáról sokat elmond, hogy az orosz legfelsőbb bíróság augusztusban törölte a Jabloko országos listájának regisztrációját. A párt mandátumszerzési esélye egyáltalán nem volt biztos, 2021-ben mindössze 1,34 százalékot ért el. Jelentősége most mégis nagyobb lett volna a várható támogatottságánál, mert ez volt az egyetlen bejegyzett párt, amely nyíltan a háború befejezését, tűzszünetet és diplomáciai rendezést követelt. A kizárás tényét az orosz legfelsőbb bíróság is közzétette.
Ezzel nem feltétlenül egy lehetséges győztest távolítottak el. Sokkal inkább egy mérésre alkalmas műszert.
A Jablokóra leadott voksok megmutathatták volna, mekkora a választásokon még kifejezhető békeigény. A párt hiányában az elégedetlenség jelentős része szétszóródhat más formációk között, érvénytelen szavazattá válhat, vagy egyszerűen otthon maradhat. A rendszer tehát nemcsak ellenfelet gyengített, hanem megnehezítette saját társadalmának politikai leolvasását is.
Ez az autoriter választások egyik belső ellentmondása, minél jobban bebiztosítják a kívánt eredményt, annál kevesebb hiteles információt kap a hatalom arról, mit gondol valójában az ország.
A részvétel lesz a hallgatás hőmérője
A Kreml számára nem elegendő az Egységes Oroszország győzelme. Olyan győzelemre van szüksége, amely egyszerre nagy, mozgósító erejű és még hihető is.
Az RBC februárban, a Kremlhez közeli forrásokra hivatkozva arról írt, hogy az elnöki adminisztráció mintegy 50 százalékos részvétellel és 55 százalék körüli Egységes Oroszország-eredménnyel számol. Ezek nem hivatalos választási előrejelzések, hanem a beszámoló szerint kitűzött politikai teljesítménymutatók. Már önmagában beszédes, ha egy választás előtt nemcsak a kampány céljairól, hanem elérendő részvételi arányokról is úgy beszélnek, mintha azok egy vállalati tervszám rubrikái lennének.
A részvétel azonban nem értelmezhető egyszerű népszerűségi adatként. Oroszországban jelentős szerepet játszhat az úgynevezett vállalati mozgósítás. Az állami intézmények, önkormányzatok és a hatalommal kapcsolatban álló cégek alkalmazottainak ösztönzése vagy ellenőrzött szavaztatása. A Carnegie elemzése szerint ez a rendszer korábban széles társadalmi függőségi hálózatokra és digitális ellenőrzésre épült, működését azonban már a gazdasági gondok, az internetkorlátozások és a háború következményei is nehezítik.
A szavazóhelyiségek üressége tehát jelezhet passzivitást, félelmet, politikai apátiát vagy a mozgósítógépezet gyengülését. A magas részvétel viszont önmagában nem bizonyít lelkes támogatást. A valódi elemzésnek ezért azt kell vizsgálnia, hol és milyen módszerrel keletkezett az eredmény.
Harminchárom régió, egy nehezen átlátható digitális tér
A távoli elektronikus szavazás az idén 33 régió lakói számára lesz elérhető, Moszkvában pedig saját rendszer működik. A voksolás három napon át tart, szeptember 18-án reggel kezdődik és 20-án este ér véget. Az elektronikus szavazás területi kiterjesztését az orosz központi választási bizottság júniusi döntése szabályozza.
Az online voksolás technológiája önmagában nem tesz egy választást tisztességtelenné. A kérdés az ellenőrizhetőség, képesek-e egymástól független szereplők végigkövetni a névjegyzéket, a szavazat titkosságát, az adatkezelést és az összesítést, majd megnyugtató választ adni az esetleges kifogásokra?
Oroszországban éppen ez a külső ellenőrzési lánc hiányzik. Ráadásul a háromnapos szavazás nemcsak az elektronikus rendszer miatt kényes. A papíralapú urnákat két éjszakán át kell őrizni, miközben a hatalmas ország valamennyi szavazóhelyiségének folyamatos megfigyelése még nyitott politikai közegben is rendkívüli feladat lenne.
A technológia így nem egyszerűen új szavazási csatorna, hanem új bizalmi kérdés. Minél könnyebb technikailag leadni a voksot, annál fontosabb lenne bizonyítani, hogy az eredmény előállítása nem vált könnyebben irányíthatóvá.
Nem lesz, aki hitelesítse, de olyan sem, aki minden kétséget eldöntsön
Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalát, az ODIHR-t Oroszország nem hívta meg. A szervezet így egymás után a harmadik országos orosz választási folyamatot nem tudja megfigyelni, 2021-ben az orosz korlátozások miatt maradt el a teljes értékű misszió, 2024-ben és most pedig meghívás sem érkezett.
Az ODIHR augusztusi közleménye szerint azóta tovább szűkült a politikai részvétel lehetősége. A „külföldi ügynöknek” minősítettek nem indulhatnak, korlátozták a kampányfinanszírozást, valamint a pártok és jelöltek által delegálható képviselők jogosultságait. A független civil megfigyelés tere is összezsugorodott.
Fontos a pontosan fogalmaznunk, a nemzetközi megfigyelők távolmaradása önmagában nem bizonyítja, hogy minden egyes leadott szavazat hamis. Azt viszont igen, hogy a felmerülő kétségeket nem lehet majd független, átfogó és nemzetközileg elfogadott eljárásban tisztázni.
Lesz eredmény, csak az eredmény demokratikus hitelességéhez nem lesz külső garancia.
Külön jogi kategóriát jelentenek az Oroszország által megszállt ukrajnai területeken megszervezett szavazások. Az EBESZ szerint ezek eredménye nem bírhat érvénnyel a nemzetközi jog alapján, mert sérti Ukrajna szuverenitását és területi integritását. Ezt nem lehet ugyanabba a mondatba elrejteni, amelyben általánosságban tudomásul vesszük az oroszországi eredményeket.
A háborúról nem lehet szavazni, de a háború ott lesz minden szavazólapon
Ez lesz az első Duma-választás a 2022 februárjában megindított teljes körű ukrajnai háború óta. Az orosz választó ugyan nem kap egyértelmű „háború vagy béke” választási lehetőséget, de a konfliktus következményei körülveszik, a katonai kiadások, a munkaerőhiány, az infláció, a veszteségek, a határ menti támadások és egy újabb mozgósításról terjedő hírek.
Vlagyimir Putyin szeptember elején kijelentette, hogy jelenleg nincs olyan forgatókönyv, amely új mozgósítást tenne szükségessé. Ebből nem következik, hogy a választás után biztosan következne ilyen döntés, ennek állítása bizonyíték nélkül politikai jóslat volna. Az azonban figyelemre méltó, hogy az elnök maga is a választási kampány részévé tette a mozgósítás kérdését.
A választás így nem feltétlenül egy konkrét döntés előszobája, hanem politikai felhatalmazás gyártása a következő, ma még nem ismert terhekhez. A Kreml később hivatkozhat arra, hogy az ország a háború éveiben is megerősítette az állami irányvonalat. Ezért van tétje annak, mennyire meggyőző képet sikerül előállítani a társadalmi egységről.
Budapest első mondata fontosabb lehet, mint hinnénk
A magyar vonatkozás nem erőltetett mellékszál. Az új budapesti külpolitika az elmúlt hónapokban látványosan távolodott az előző kormány moszkvai különútjától. Orosz diplomaták kiutasítása, az Ukrajna elleni támadások határozottabb bírálata és az euroatlanti szövetségesek felé tett gesztusok után a Duma-választás lesz az egyik első alkalom, amikor ezt az irányt nem egy biztonsági incidens, hanem egy demokratikus és jogi kérdés nyelvére kell lefordítani.
Orbán Anita külügyminiszternek két rossz szélsőség között kell megtalálnia a magyar mondatot.
Az egyik a régi reflex. Úgy beszélni a hivatalos eredményről, mintha az egy szabad politikai versenyben megszerzett, nemzetközileg ellenőrzött demokratikus felhatalmazás volna. A másik a diplomáciai túljátszás. Olyan retorikával válaszolni, amely összekeveri a választás minősítését az Oroszországgal fenntartandó államközi kapcsolatok felszámolásával.
A hiteles magyar álláspont ennél összetettebb lehet. Tudomásul veheti, hogy az orosz állam hivatalos eredményt hirdetett, de világossá teheti, hogy az ODIHR megfigyelésének hiányában annak demokratikus minősége nem volt függetlenül ellenőrizhető. Külön elutasíthatja a megszállt ukrajnai területeken rendezett voksolások jogi érvényét, miközben fenntartja a diplomáciai csatornákat az energiabiztonság, a konzuli ügyek, a kárpátaljai magyarok védelme és a háború lezárását szolgáló tárgyalások érdekében.
Ez volna az érett realizmus, ugyanabban a mondatban megőrizni az elveket és a magyar érdeket.
Paks, energia, szankciók. A választás után sem tűnik el a függőség
Magyarország kapcsolata Oroszországgal nem pusztán politikai emlék. Paks II. orosz fővállalkozóval megkötött, hosszú távú projekt, amelyre az uniós szankciós szabályok külön mentességeket is tartalmaznak. A magyar energiarendszerben szintén nem lehet egyik napról a másikra eltüntetni az orosz eredetű beszerzések örökségét.
A Duma összetétele önmagában nem írja át ezeket a szerződéseket. A parlamenti választás azonban jelezheti, hogy Oroszország a következő években inkább kiszámítható technokrata folytonosságra vagy fokozott háborús centralizációra készül. Ez számít a beruházások végrehajthatósága, a finanszírozás, az európai szankciók és az orosz partnerek mozgástere szempontjából is.
Budapest számára különös módon éppen az elvi egyértelműség teremthet nagyobb tárgyalási mozgásteret. Ha Magyarország világosan kimondja, miért nem tekinti teljes értékű demokratikus igazolásnak az orosz választást, akkor hitelesebben érvelhet amellett is, hogy egyes energiaügyi kivételeket nem Moszkva politikai védelmében, hanem konkrét magyar ellátási érdekből kér.
A szövetségesi bizalom ugyanis maga is külpolitikai fizetőeszköz.
Nem azt tudjuk meg, kit választott Oroszország, hanem hogy mit árult el magáról
Szeptember 20-án minden bizonnyal lesz győztes párt, látványos televíziós eredményközlés és a stabilitásról szóló hivatalos üzenet. Az igazán fontos hírek azonban a számok közötti résekben lesznek.
Mekkora részvételt kellett megszervezni? Hol térnek el feltűnően az elektronikus eredmények a papíron leadott voksoktól? Mely régiók maradnak passzívak? Mekkora mandátumbónuszt termelnek az egyéni körzetek? Kik kapnak helyet az új elit névsorában? És milyen politikai döntések következnek akkor, amikor a választási díszletet már lebontották?
A választás várhatóan nem változtatja meg Oroszország irányát. Éppen ezért nem a hatalomváltás pillanatképeként, hanem a hatalom állapotfelméréseként érdemes nézni.
A jelenlegi Kreml győzelme előre látható. Az azonban még nem, hogy mennyi társadalmi részvételt, mennyi adminisztratív erőt és mennyi ellenőrizhetetlen technológiát kell mozgósítania hozzá. Ez árulhatja el, hogy az orosz rendszer valóban erős-e, vagy már csak egyre nagyobb erőfeszítéssel képes erősnek mutatni magát.
