Vasvillával is sokáig tartana átforgatni azt a dollárhalmot, amennyit a zoknipiac évről-évre hoz. Persze ez nem baj, sőt - arról nem is szólva, hogy a forgalom megállíthatatlanul bővül.
A világ legkorábbi ismert zokniját olyan 1600 éve szőtték, s a 19. század végén találtak meg egy Nílus-parti görög kolónia feltárása során. Ha a régészek jól számoltak, akkor a szóban forgó, amúgy a nagyláb ujját külön befogadó, jó eséllyel szandálhoz szánt ruhadarabot Krisztus előtt olyan 300 és 500 között gyártották az ókori Egyiptomban. Ami egyben azt is jelzi, hogy akkoriban már bevett dolognak számított effélét viselni. Egyébként, ha nagyon visszatekintünk az időben, rájöhetünk, hogy mint oly sok tárgynak, ennek is akad történelmi előzménye – igaz, az ős-zoknik még nyers bőrből készültek és csíkokként/szalagokként tekerték elődeink a lábukra olyan ötezer évvel ezelőtt.
Azt, hogy mennyit kellett adni anno egy efféle szimpla kiegészítőért, nem tudjuk, az azonban nem titok, hogy ma a globális piac éves mérete körülbelül 48–58 milliárd amerikai dollárt tesz ki. Igaz, a szórás nagy, s ahány piackutató intézet, annyiféle adat – de talán nem lövünk nagyon mellé, ha azt állítjuk, bármelyikünk kiegyezne a „szerényebb" tétellel is. Ami csekély csuda', hiszen ez esetben is alsó hangon 15 600 milliárd forintról beszélünk – miközben a tavalyi nemzeti össztermék 48 ezer milliárd volt.
Érdemes leszögezni, a szegmens megállíthatatlanul szárnyal, és a várakozások szerint az évtized végére – „pesszimistább" meglátás alapján – a 2030-as évek közepére elérheti vagy akár meg is ugorhatja a 70–100 milliárd dolláros álomhatárt. Utóbbira mondják pestiesen: Nem semmi.
Ha a párok felől közelítjük az értéket, akkor azt kapjuk, világszerte esztendőről-esztendőre nagyjából 15–21 milliárd efféle kiegészítőt gyártanak és adnak el a cégek. A pálmát „természetesen" e téren is Kína hordozza, lévén a világ első számú „zoknifővárosa” a Zhejiang tartományban fekvő Datang, ahol önmagában évente nagyjából nyolc milliárd (!) darabot készítenek, ami a teljes globális piac mintegy egyharmadát adja. A kidobolt termékek több mint hatvan százalékát pamutból szövik a szorgos, szinte szünet híján dohogó gépek, míg a legkapósabb színek a fehér, a fekete és a szürke. E – sokak szerint fantáziátlan – triász önmagában az értékesítések hetven százalékát fedi le.
A világ legnagyobb felhasználói – ugyan, kik lehetnének mások – a kínaiak, ahol a hazai eladásokból származó éves bevétel meghaladja a 3,2 milliárd dollárt. Utánuk következnek 2,1 milliárddal az észak-amerikai, majd a német, angol és francia vásárlók. Zárásként pedig következzék pár érdekesség: a statisztikák szerint egy átlagos német lakosnak huszonnégy párja pihen a fiókjában és januártól decemberig átlagosan tizenhárom újat vásárol. A kontinensen az olaszok a csúcstartók, ők egy főre vetítve évente tizenhat új pár zoknival frissítik a ruhatárukat.
Mi magyarok esztendőnként négy-öt párat szerzünk be. Hogy ez sok vagy kevés, döntse el ki-ki maga...
