Friss hírek érkeztek az olcsóbb tankolásra vágyó magyaroknak – ezúttal (újfent) Jemenből. A kormányerők offenzívája (elvileg és a helyi kormánypárti sajtóorgánumok szerint) sikeres volt, ugyanakkor a valóság kiábrándítóbb...
Előre törtek a jemeni kormányerők – legalábbis a helyi hivatalos médiában mindenképpen. Ha igaz, akkor a Szaúd-Arábia, Törökország és az Egyesült Államok által kívülről támogatott csapatok elfoglalták a kulcsfontosságú Mokka kikötővárosát. A hír mindenképpen megnyugvást jelent(hetne) a zaklatott olajpiacnak. Amúgy az említett település visszahódítása tényleg fontos lenne a kormánynak, ugyanis a Vörös-tengernek – és annak igencsak szűk kijáratának – szabad és biztonságos hajózhatósága amúgy is „alapkövetelmény", s most, a Hormuzi-szoros blokkolása végett még inkább égető szükséglet.
Ugyanis a Bab al-Mandeb zárlata arra kényszerítené a nemzetközi hajózási cégeket, hogy járműveikkel megkerüljék Afrikát, ami nem csak időrabló mulatság, hanem értelmetlenül hatalmas összegeket felemésztő kényszeres turistaút. Arról nem is szólva, hogy így az olaj- és földgáz sem lesz olcsóbb.
A (sajtó)háború részeként a húszik sem mentek a szomszédba, s kerek-perec tagadják a kormányerők sikereit. Az ő olvasatukban nem hogy a szorost, de a fentebb említett Mokkát sem vette be a megvetett kabinet hadereje. Igaz, viszont arról sem zengenek ódákat, hogy mekkora vereséget mértek a „gonoszok" vezette koalícióra. S hogy a zavar még teljesebb legyen, a húszik az őket ért légitámadásokra válaszul újra elkezdték a szaúdi célpontok megsemmisítését. Utóbbi tettük rögvest ki is váltotta a mekkai közös védelmi megállapodás aktiválását, azaz az „iszlám NATO-t" létre hozó/aláíró országok reakcióját. Iszlámábád kedden bejelentette, hogy a törökökkel együtt siet Szaúd-Arábia segítségére, s azon nyomban katonai erőket telepítenek Szaúd-Arábiába.
Tetszik vagy sem, az igazság valahol most is a két állítás között lehet: azaz nagyon úgy fest, hogy a központilag gründolt katonák valójában csak a település széléig jutottak, s azt sem érték el olcsón és könnyedén. Lényeges leírni, az – amúgy viszonylag jól felszerelt – alakulatok korábban pont azért szenvedtek sorozatos és roppant megalázó vereségeket, mert hírből sem hallottak az összehangolt hadműveletekről. Ahány helyi ezredes, tábornok és húszi ellenes lokális hadúr, annyiféle elképzelés és ötlet kering a tervezőasztalokon.
Ha pedig a jobb szárny nem tudja, mit tervez a bal, az tízből tizenegyszer nem szokott jól elsülni.
Mindent összevetve elmondható, a mostani „előrenyomulás" kétségtelen tény, ám a mértéke minimum kérdéses. Az is leszögezhető, hogy a szaúdi légi, valamint a török és amerikai fegyveres és titkosszolgálati támogatás megtolja a kormányerők szekerét, de a fronton azoknak továbbra is azoknak a katonák kell(ene) állnia a sarat – helyesebben a sivatag homokját – akik évtizede nem képesek legyőzni a felkelőket.
