Repedések a NATO-ban

Lengyelországban Elbridge Colby amerikai védelmi államtitkár-helyettes vezetésével Svédország, Finnország, Lengyelország, Németország és Hollandia képviselői tárgyaltak, miközben több meghatározó NATO-tag, köztük Franciaország, Nagy-Britannia, valamint Észtország, Lettország és Litvánia kimaradt a találkozóból. Az úgynevezett Bergen-csoport már korábban is összeült hasonló formában, Washington szerint pedig az egyeztetések célja nem a NATO megosztása, hanem olyan javaslatok kidolgozása, amelyek később az egész szövetség elé kerülhetnek. A találkozó azonban azért váltott ki aggodalmat, mert éppen a NATO jövőjéről és Európa nagyobb katonai felelősségvállalásáról folyik benne vita.

A háttérben az úgynevezett „NATO 3.0” elképzelése áll. Ennek lényege, hogy az európai országoknak a jövőben jóval nagyobb szerepet kellene vállalniuk saját kontinensük hagyományos katonai védelmében, miközben az Egyesült Államok fokozatosan csökkentené eddigi vezető szerepét és bizonyos Európának biztosított katonai képességeit. Washington régóta sürgeti az európai szövetségeseket, hogy költsenek többet védelemre és legyenek kevésbé függők az amerikai haderőtől. A mostani tárgyalási forma azonban azt a benyomást keltheti, hogy az Egyesült Államok már azt is eldönti, mely európai országokra akar elsősorban támaszkodni az átalakuló NATO-ban.

Fabrice Pothier, a Rasmussen Global vezérigazgatója és a NATO korábbi politikai tervezési igazgatója szerint különösen veszélyes lehet, ha a szövetségen belül kialakul a „jó” és a „rossz” európai szövetségesek csoportja. Egy ilyen felosztás ugyanis idővel azt a kérdést is felvetheti, hogy Washington válsághelyzetben valóban ugyanolyan határozottan védene-e meg minden NATO-tagállamot. A NATO kollektív védelmének ereje éppen azon alapul, hogy egy tagállam elleni támadást valamennyi tag elleni támadásnak tekintenek, ezért már annak a látszata is problémás lehet, hogy az Egyesült Államok bizonyos országokat fontosabb partnernek tekint másoknál.

Különösen feltűnő a balti államok kihagyása. Észtország, Lettország és Litvánia közvetlenül Oroszország közelében fekszik, arányaiban a NATO legnagyobb védelmi kiadásait vállaló országai közé tartoznak, és az elmúlt időszakban drónincidensekkel, szabotázsakciókkal és más hibrid fenyegetésekkel is szembesültek. Colby egy korábbi brüsszeli látogatása során a beszámolók szerint arra ösztönözte a balti országokat, hogy kevésbé konfrontatív hangot üssenek meg Oroszországgal szemben, miközben Washington ismét tárgyalásos megoldást keres az ukrajnai háború lezárására. Pothier szerint a NATO keleti bővítése óta talán most látható először ilyen egyértelmű nézetkülönbség Washington és a balti államok között.

Franciaország és Nagy-Britannia távolmaradása szintén figyelemre méltó, hiszen Európa két nukleáris hatalmáról és legerősebb hadseregeiről van szó. Pothier szerint szerepet játszhat az amerikai–francia nézeteltérés az európai fegyverbeszerzések ügyében, illetve az is, hogy London és Párizs kezdetben nem csatlakozott az iráni háborúhoz. Brit diplomaták ugyanakkor visszautasították azt az értelmezést, hogy Washington háttérbe szorítaná Nagy-Britanniát, és hangsúlyozták, hogy továbbra is rendszeres kapcsolatban állnak az amerikai vezetéssel.

A történet ezért egyelőre nem azt jelenti, hogy a NATO szétesés előtt áll. Kisebb országcsoportok korábban is rendszeresen egyeztettek a szövetségen belül, és maga a NATO is igyekezett csökkenteni a mostani találkozó jelentőségét. A valódi kérdés inkább az, hogy a Bergen-csoport egyszerű munkacsoport marad-e, vagy egy új NATO belső körének kezdetét jelenti. Ha Washington tartósan bizonyos európai országokkal egyeztet a kontinens védelmének jövőjéről, miközben más fontos szövetségeseket kihagy, az hosszabb távon megingathatja azt a bizalmat, amelyre a NATO elrettentő ereje épül. És éppen akkor jelenhetnek meg repedések a szövetségben, amikor Oroszország miatt Európának különösen nagy szüksége lenne az egységre - írja az European Pulse.