A TISZA öt, egymástól markánsan eltérő szakmai pályát befutó jogászt küldene az Alkotmánybíróságra. A névsor komoly, a tét azonban nagyobb a személyi kérdéseknél: kiderülhet, hogy a kormány valóban független alkotmányvédőket keresett-e vagy csupán új politikai többséget épít a régi helyére.
Van a demokratikus hatalomgyakorlásnak egy különös pillanata, amikor a kormánytöbbségnek olyan embereket kell megválasztania, akik később akár éppen velük szemben mondhatják ki a végső nemet.
Magyar Péter most öt ilyen ember nevét jelentette be.
A TISZA jelöltjei között van alkotmányjogász, korrupcióellenes jogvédő, közigazgatási bíró, polgári jogász és büntetőjogász. A névsor első olvasatra tudatos szerkesztés eredménye. Nem öt hasonló életpályát, hanem öt különböző jogászi látásmódot próbál bevinni a Donáti utcai testületbe Magyar Péter.
Ez azonban még csak az életrajzok ígérete. Az alkotmánybírói függetlenség ugyanis nem kinevezéskor, hanem konfliktushelyzetben mutatkozik meg. Akkor, amikor egy bíró nem az előző kormány törvényéről, hanem az őt jelölő hatalom valamelyik fontos döntéséről mond véleményt.
A most megnevezett öt jogász tehát nem egyszerűen az Alkotmánybíróság új tagjaivá válhatnak. Egy napon Magyar Péter kormányának alkotmányos korlátjai lehetnek.
Miért nyúlt hozzá a TISZA az Alkotmánybírósághoz?
A TISZA álláspontja szerint az elmúlt másfél évtizedben az Alkotmánybíróság fokozatosan elveszítette korábbi ellensúlyszerepének jelentős részét. Ennek története nem egyetlen kinevezéssel kezdődött.
A 2010 utáni átalakítások megváltoztatták a jelölés politikai logikáját, a testület létszámát tizenegyről tizenötre emelték, az alkotmánybírói mandátumot pedig kilencről tizenkét évre hosszabbították. Szűkült a költségvetési és adóügyekben gyakorolható felülvizsgálat, a negyedik alaptörvény-módosítás pedig kimondta, hogy a 2012 előtti alkotmánybírósági határozatok hatályukat vesztik, miközben az Alaptörvény módosításainak vizsgálatát lényegében eljárási kérdésekre korlátozta. E fejleményeket már 2013-ban kritikusan értékelte a Velencei Bizottság is.
A probléma nem pusztán az volt, hogy kik ültek a testületben. Az alkotmányos környezet is úgy változott meg, hogy az Alkotmánybíróságnak egyre szűkebb tér maradt a politikai hatalom érdemi korlátozására. Ha egy kényelmetlen bírósági döntés után maga az alkotmányszöveg változik meg, akkor idővel már nem a törvényt igazítják az alkotmányhoz, hanem az alkotmányt a politikai akarathoz.
A TISZA ezt a folyamatot kívánta visszafordítani. Csakhogy az intézmények helyreállításának legnehezebb kérdése mindig ugyanaz: lehet-e jogállamot építeni olyan eszközzel, amely maga is megbontja a hivatalban lévők mandátumának biztonságát?
A hetvenéves határ visszatérése
Az Országgyűlés júliusban elfogadott tizenhetedik alaptörvény-módosítása visszaállította az alkotmánybírók hetvenéves korhatárát. Az újonnan megválasztott bírák megbízatása tizenkét helyett ismét kilenc évre szól, újraválasztásuk pedig továbbra sem lehetséges. Fontos változás az is, hogy a testület elnökét immár nem az Országgyűlés választja meg: az alkotmánybírák három évre maguk közül választanak elnököt. Ez érdemben csökkentheti a parlamenti többség közvetlen személyzeti befolyását. A módosítás pontos szövege a Nemzeti Jogszabálytárban olvasható.
A korhatárt azonban nemcsak a jövőben megválasztott tagokra alkalmazták. Szeptember 1-jén emiatt egyszerre szűnt meg Polt Péter, Haszonicsné Ádám Mária, Juhász Miklós és Lomnici Zoltán megbízatása. Polt különösen rövid ideig volt a testület elnöke, 2025-ben, legfőbb ügyészi távozása után választották alkotmánybíróvá és elnökké.
Korábban, júliusban Hende Csaba megbízatása is megszűnt. Az alaptörvény-módosítás kizárta a parlamenti választhatóságból azt, aki legalább tizenkét évig volt képviselő, vagy három alkalommal mandátumot szerzett. Mivel az alkotmánybíróvá választhatóság egyik törvényi feltétele az országgyűlési választáson való választhatóság, a szabály Hende alkotmánybírói tisztségére is kihatott. Az ő helyére július végén Sonnevend Pált választotta meg az Országgyűlés.
Jogilag tehát több, egymásba kapcsolódó változás történt. Politikailag viszont a következmény egyszerű, rövid időn belül öt, korábban megválasztott alkotmánybíró távozott.
A korhatár önmagában védhető szabály. Visszamenőleges alkalmazása azonban vitatható precedenst teremtett. Ha minden új parlamenti többség átírhatja a hivatalban lévő alkotmánybírák megbízatási feltételeit, akkor a bírói mandátum többé nem a politikai ciklusoktól független garancia, hanem feltételes ígéret marad. Ezt az ellentmondást nem lehet pusztán azzal feloldani, hogy a most távozók többségét korábban a Fidesz választotta meg.
Az intézményi függetlenség ugyanis akkor ér valamit, ha a politikai ellenfél tisztségviselőinek mandátumát is védi.
Öt jelölt, öt különböző jogászi világ
A TISZA névsorának legfeltűnőbb tulajdonsága a szakmai változatosság. A kormány nem öt alkotmányjogászt választott, hanem mintha egyetlen testületben kívánta volna leképezni a teljes jogrendszert.
Ez értelmes megközelítés. Az Alkotmánybíróság elé kerülő ügyek ugyanis ritkán tisztán alkotmányjogiak. Büntetőeljárások, közigazgatási határozatok, tulajdoni viták, bírói döntések, uniós jogi konfliktusok és alapjogi panaszok mögött kell felismerni az alkotmányos kérdést.
Chronowski Nóra: az alkotmányelmélet képviselője
Chronowski Nóra a névsor leginkább klasszikus alkotmánybíró-jelöltje. Egyetemi tanár, az MTA doktora, kutatási területe az alkotmányjog, az európai alkotmányjog és az emberi jogok kapcsolata. Szakmai profiljában különösen hangsúlyos a magyar alkotmányosság és az európai jogrend közötti párbeszéd. Jelenlegi kutatásai között szerepel az Alkotmánybíróság 1990 és 2026 közötti döntéshozatalának empirikus vizsgálata is – derül ki a Jogtudományi Intézet bemutatkozásából.
Az ő megválasztása elméletileg erősítheti azt a felfogást, amely szerint Magyarország alkotmányos önazonossága és uniós tagsága nem egymást kizáró állapot. Ez különösen fontos lehet akkor, amikor a testületnek a nemzeti alkotmány, az uniós jog és az alapjogi kötelezettségek határán kell döntést hoznia.
Ligeti Miklós: a névsor legmerészebb választása
Ligeti Miklós jelölése valószínűleg a legtöbb politikai vitát váltja majd ki. Nem alkotmányjogi professzorként vagy hosszú bírói pályáról érkezne, hanem a Transparency International Magyarország jogi igazgatójaként, korrupcióellenes és közpénzügyi tapasztalattal.
Dolgozott állami intézményekben, a kriminológia, a büntetőpolitika és a rendészeti igazgatás területén is, 2010 óta pedig a Transparency International munkatársa. Pályájának központi kérdése a közpénzek átláthatósága, a korrupció feltárása és a közérdek védelme – olvasható a szervezet szakmai bemutatkozásában.
Éppen emiatt az ő jelölése egyszerre erősség és próbatétel. Olyan tapasztalatot vinne a testületbe, amely az elmúlt évek közvagyonnal, közérdekű adatokkal és állami elszámoltathatósággal kapcsolatos ügyeiben különösen értékes lehet. Ugyanakkor korábbi, határozott közéleti szerepvállalása miatt neki kell majd a leglátványosabban bizonyítania, hogy az alkotmánybírói székben már nem civil szervezeti célokat, hanem az Alaptörvényt képviseli.
Kovács András György: a közigazgatással szembenéző bíró
Kovács András György kúriai tanácselnök a közigazgatási jog gyakorlati oldalát hozhatja az Alkotmánybíróságra. Ez különösen fontos tudás, mert az állampolgár többnyire nem az alkotmány ünnepélyes mondataiban, hanem egy adóhatósági döntésben, engedélyezési ügyben vagy más hatósági eljárásban találkozik az állammal.
Személye a bírói függetlenségről folyó vitákból is ismert. Miután Varga Zs. András, a Kúria akkori elnöke felfüggesztette tanácselnöki feladatai ellátása alól, Kovács bírósághoz fordult, és jogerősen pert nyert. A története előre vetítve nem bizonyítja, hogyan döntene alkotmánybíróként, de azt igen, hogy saját intézményi vezetésével szemben is vállalt jogi konfliktust.
Orosz Árpád Gábor: az élettel találkozó magánjog
Orosz Árpád Gábor 1985 óta bíró, a Kúria Polgári Kollégiumának korábbi vezetője. Több évtizedes ítélkezési tapasztalata a polgári jog, az öröklési és vagyonjogi ügyek, valamint a kártérítési felelősség területéhez kapcsolódik. Emellett 1993 óta oktat a Szegedi Tudományegyetemen.
Az ő jelenléte azért lehet meghatározó, mert az alapjogok védelme nem kizárólag látványos politikai ügyekben történik. A tulajdon biztonsága, a szerződési szabadság, a családi vagyon sorsa vagy a bírói döntések kiszámíthatósága ugyanúgy alkotmányos kérdés lehet. Orosz a hétköznapi jogviták következményeit ismerő bíró szemével ellensúlyozhatja az elméleti megközelítéseket.
Szomora Zsolt: meddig mehet el a büntetőhatalom?
Szomora Zsolt habilitált egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Bűnügyi Tudományok Intézetének helyettes vezetője. Kutatásaiban a büntetőjog dogmatikai kérdései mellett megjelennek a büntetőhatalom alkotmányos korlátai, a tisztességes eljárás és a jogorvoslat problémái is.
A büntetőjog az állami hatalom legkeményebb arca. Itt nem elvont közigazgatási szabályokról, hanem szabadságról, megbélyegzésről és kényszerről döntenek. Egy büntetőjogász alkotmánybíró legfontosabb kérdése ezért nem az, hogy az állam képes-e büntetni, hanem az, hogy tud-e önmagának határt szabni.
Megváltozik-e a testület szellemisége?
A válasz röviden: valószínűleg igen, de nem egyik napról a másikra, és nem feltétlenül úgy, ahogyan azt a politikai táborok várják.
Az Alkotmánybíróságnak jelenleg tizenegy tagja van. A négy szeptemberi távozás miatt négy hely üres, Czine Ágnes tizenkét éves mandátuma pedig november 15-én jár le. Amennyiben mind az öt jelöltet megválasztják, és egyikük Czine távozása után lép hivatalba, a testület ismét elérheti a tizenöt fős teljes létszámot. A jelenlegi összetétel az Alkotmánybíróság hivatalos oldalán követhető.
Ekkor Sonnevend Pállal együtt hat olyan tag ül majd a testületben, akit már a TISZA parlamenti többsége választott meg. Kilenc bíró a korábbi időszakból marad hivatalban. Ez még számtanilag sem jelent automatikus többségváltást, jogilag pedig különösen félrevezető volna „TISZA-bírákról” és „Fidesz-bírákról” beszélni. A megválasztás története tény, a bírói lojalitás feltételezése már politikai minősítés.
A hat új tag mégis komoly befolyást gyakorolhat a testület vitáira, az előadói megközelítésekre, a különvélemények kultúrájára és az új elnök megválasztására. Már az is változás volna, ha az Alkotmánybíróság döntéseiben ismét valódi jogi vita jelenne meg az államhatalom korlátairól, és nem csupán a többségi álláspont igazolása.
A jelöltlista ugyanakkor egy fontos hiányt is megmutat. A jogágak sokszínűsége nem azonos az alkotmányos világnézetek pluralizmusával. A TISZA öt szakmailag különböző embert nevezett meg, de mind az ötöt ugyanaz a politikai többség választotta ki. Nem látható széles pártközi alku, nyilvános jelölési verseny vagy olyan folyamat, amely az ellenzéki és konzervatív jogászi megközelítések intézményes megjelenését is garantálná.
Ez nem teszi alkalmatlanná a jelölteket. Arra azonban figyelmeztet, hogy egy testület függetlenségét nem lehet kizárólag kiváló szakmai önéletrajzokból felépíteni.
Az alkotmány nem a győztes tulajdona
A keddi választás után könnyű lesz győzelmi jelentést írni az Alkotmánybíróság „visszafoglalásáról”. Csakhogy egy alkotmányos intézményt nem visszafoglalni kell, hanem felszabadítani minden politikai oldal birtoklási igénye alól.
Az alkotmányvédelem értelme nem az, hogy egyik kormány embereit egy másik kormány emberei váltsák fel. Az a dolga, hogy legyen egy hely az államban, ahol a kétharmad sem jelent korlátlan felhatalmazást; ahol a közérdekre hivatkozó hatalomtól is megkérdezik, tiszteletben tartotta-e az emberi méltóságot, a tulajdont, a tisztességes eljárást és a jogbiztonságot.
A valódi próba ezért nem kedden lesz. Hanem az első olyan ügyben, amelyben a TISZA politikai érdeke és az alkotmányos követelmény elválik egymástól.
Ha az új bírák akkor is képesek lesznek nemet mondani, a mostani választás valóban az Alkotmánybíróság megújulásának kezdete lehet. Ha viszont az intézmény csupán gazdát cserél, akkor öt tekintélyes jogász érkezik ugyan a testületbe, de maga az alkotmányos rendszer alig változik.
Mert az alkotmány végső soron nem a bírákat védi és nem is a mindenkori ellenzéket. Az állampolgárt védi attól, hogy az állam egyetlen pillanatra is összetévessze a választási győzelmet a korlátlan hatalommal.
