Megjött a határozat. És a fa?
– Megjött már a tüzelő?
– Nem. De azt mondták, megítélték.
Képzeljünk el egy ilyen novemberi párbeszédet egy magyar kisvárosban. A kormány biztosította a keretet, az önkormányzat pályázott, a jogosultságot megállapították, a család papíron segítséget kapott. Az udvar mégis üres, a kályha hideg. A fa ugyanis nem közleményként, hanem hosszú és sérülékeny ellátási láncon érkezik.
Az állam dönt. A település pályázik. A minisztérium utalványoz. A kincstár fizet. Az önkormányzat beszerez, fuvaroz és kioszt. A végén valakinek még be is kell vinnie a fát. A segítség bármelyik beszerzési állomáson lassulhat vagy veszíthet az értékéből.
A szociális tüzelőanyag-program valódi mércéje ezért nem az, hogy hány milliárd forintot különítettek el. Hanem az, hogy keletkezett-e használható hő abból a pénzből a leghidegebb szobákban.
Kétmillió új lakos került a térképre
A kormány a 2026–2027-es fűtési szezonra ötről tízmilliárd forintra emelte a program keretét. Ennél is nagyobb változás, hogy már nemcsak az ötezer, hanem a húszezer főnél nem népesebb települések önkormányzatai is pályázhatnak tűzifára vagy barnakőszénre.
A KSH 2025 eleji adataiból kiszámítható, hogy az ötezer fő alatti településeken mintegy 3,015 millióan éltek. Az ötezer és húszezer közötti 210 település további 2,007 millió lakost jelent. A program potenciális területi hatóköre tehát több mint kétmillió ember lakóhelyével, hozzávetőleg 67 százalékkal bővülhet.
Ez nem kétmillió új kedvezményezett. A lélekszám csak azt dönti el, pályázhat-e az önkormányzat. A fát helyi rászorultsági elv szabályai alapján osztják ki. A kérdés továbbra is az, hogy találkozik-e a pénz ott és akkor a szükséggel, ahol a legnagyobb a hideg.
A kormány tájékoztatása szerint Magyarországon közel 620 ezer háztartás fűt kizárólag fával. A program korábban évente nagyjából 180–200 ezer háztartást ért el. A támogatás tehát a duplázás után sem válik automatikusan általános vidéki rezsivédelemmé. Célzott segítség marad, amelyben minden jogosultsági és elosztási döntésnek súlya van.
Az irányítószám-lottó
Képzeljünk el két azonos jövedelmű kisnyugdíjast. Ugyanolyan rosszul szigetelt házban élnek, ugyanolyan régi kályhával, ugyanannyi pénzből. Egyikük egy 19 900 lakosú településen lakik, a másik egy 20 100 fős városban. Az első önkormányzata beléphet az országos programba, a másodiké nem.
Nagyobb város is adhat saját forrásból támogatást. Az országos programhoz való hozzáférést azonban részben a településhatár dönti el, nem kizárólag a család jövedelme és lakásának állapota.
A program országos elvei előnyben részesítik többek között az időskorúak járadékában, települési támogatásban vagy rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőket. A részletes feltételeket azonban a települések rendeletben határozzák meg. Eltérhet a jövedelmi küszöb, a kérelmezés módja, a kiosztott mennyiség és az is, mit tekintenek egy háztartásnak.
Így alakulhat ki az irányítószám-lottó. Két egyformán rászoruló ember közül az egyik kap fát, a másik kevesebbet vagy semmit. Nem azért, mert az egyik jobban fázik, hanem mert más helyi szabály vonatkozik rá.
A helyismeret fontos, de nem válhat ellenőrizhetetlen különbségek forrásává. Kellene egy országos minimum és egy nyilvános térkép arról, hol hány család, mennyi és milyen tüzelőt kapott.
A tél nem olvassa a pályázati naptárt
Az önkormányzatok szeptember 30-ig pályázhatnak. A minisztérium november 13-ig utalványozza a támogatást, ezután következik a kincstári folyósítás, a beszerzés és a kiszállítás. Az eljárás papíron gyors, a november azonban már nem az ősz előszobája. Sok magyar házban addigra hetek óta fűteni kellene.
A valódi határidő nem az, amikor az állam elutalta a pénzt. Nem is az, amikor az önkormányzat szerződést kötött. Hanem az a nap, amikor a fa megérkezett a portára, felhasogatva, szárazon és biztonságosan elégethető állapotban.
A szállítás és a darabolás költsége az önkormányzatot is terhelheti. A gazdagabb település könnyebben rendel teherautót és szervez munkásokat. A szegényebb önkormányzat éppen ott lehet gyengébb, ahol több a rászoruló. A különbség így kétszer jelenik meg, a család, majd az őt segítő település pénztárcájában.
Ez a rendszer egyik rejtett igazságtalansága. A központi költségvetés ugyanakkora összeget írhat két köbméter fa mellé, de a támogatás valós értéke egészen más ott, ahol az önkormányzat házhoz viszi, felvágja és behordásában is segít, mint ott, ahol a rászorulónak magának kellene megszerveznie mindezt.
A köbméter és a meleg nem ugyanaz
A kapcsolódó szabályozás akár száz centiméter hosszú, vastag tűzifával is számolhat. Egy egészséges ember számára ennek feldolgozása munka. Egy idős, beteg vagy mozgásában korlátozott ember számára akadály. Ha nincs, aki felvágja, felhasogassa és behordja, a támogatott fa az udvaron maradó nemzeti jó szándék.
Még fontosabb a nedvességtartalom. A Nébih szerint a frissen kitermelt fa megfelelő szárításához akár egy–másfél év is kellhet. A WWF Magyarország összefoglalója szerint a nedves fa elégetése három-négyszer nagyobb szállópor-kibocsátással járhat. Ráadásul rosszabbul ég, a kályha energiájának jelentős része nem a szobát melegíti, hanem a fában lévő vizet párologtatja el. (Nébih, WWF Magyarországletölthető tájékoztatói)
Itt válik a költségvetési kérdés egészségügyi problémává. A novemberben kiosztott friss fa a statisztikában támogatás, a kályhában azonban még nem feltétlenül tüzelő. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint a hazai finomszállópor-kibocsátás meghatározó forrása a háztartási szilárdtüzelés. A WHO a fa- és széntüzelést súlyos megbetegedésekkel is összefüggésbe hozza.
A támogatás minőségét ezért nemcsak erdei köbméterben kellene mérni. Fel kellene tüntetni a fafajt, a nedvességtartalmat, a becsült fűtőértéket, a szállítás idejét és azt is, feldarabolva jutott-e el a kedvezményezetthez.
Az állam köbmétert vásárol, a család azonban hasznos hőre vár.
Tűzifa mellett barnakőszén
A program barnakőszén vásárlását is lehetővé teszi. Ez érthető ott, ahol a családnak csak ilyen tüzelésre alkalmas berendezése van és a húsbavágó kérdése az, hogy megfagy-e télen. Szociálpolitikát nem lehet egy hideg szobában kizárólag klímastratégiából írni.
Az ellentmondást mégsem szabad elhallgatni. Miközben Magyarország csökkenteni akarja a lakossági fűtésből származó légszennyezést, közpénzből támogatja az egyik legszennyezőbb fűtőanyagot. Az életvédő segítség mellé ezért kivezetési út is kell: kazáncsere, szigetelés és önerő nélkül is elérhető korszerűsítés.
A szociális tűzifa szükséges segítség, de nem lehet az energiaszegénység végleges berendezése. A jó állam nemcsak minden télen újra fát ad ugyanannak a családnak. Arra is tervet készít, hogy néhány év múlva kevesebb fára legyen szüksége.
A segítség akkor ér célba, amikor már ég a tűz
A tízmilliárdos keret komoly előrelépés. A települési kör bővítése szintén indokolható, mivel a szegénység nem áll meg az ötezres lélekszámtáblánál. De a program sikerét nem a bejelentés napján, és még csak nem is a támogatás folyósításakor lehet kihirdetni.
Tél végén öt kérdésre kellene nyilvános választ adni. Hány rászoruló háztartás kapott tüzelőt? Mikor érkezett meg? Milyen volt a nedvességtartalma és fűtőértéke? A szállítás és darabolás benne volt-e a segítségben? Hány jogos kérelmet utasítottak el forráshiány miatt?
Ha ezek az adatok településenként megismerhetők, a tízmilliárd forintból ellenőrizhető szociálpolitika lesz. Ha nem, akkor marad a jó szándék, néhány fénykép az átadásról és sok néma kémény, amelyről senki sem tudja, azért nem füstöl-e, mert korszerű lett a fűtés, vagy mert elfogyott a fa.
– Megjött már a tüzelő?
Erre a kérdésre nem a minisztériumnak kell majd igennel válaszolnia. Hanem annak az embernek, aki egy hideg estén odalép a kályhához, rátesz egy száraz hasábot, és végre érzi, hogy melegszik a szoba.
Mert a szociális tüzelőanyag útja nem a költségvetésben ér véget. Hanem ott, ahol a leghidegebb magyar házban is fellobban a tűz.
