
Cselekvő kormány, gyűlölködő ellenzék
ĀA parlamenti szezon első napjának fontos tanulsága volt, hogy megtapasztalhattuk, ki mit gondol a demokráciáról, illetve kinek mi célja van a hatalommal

ĀA parlamenti szezon első napjának fontos tanulsága volt, hogy megtapasztalhattuk, ki mit gondol a demokráciáról, illetve kinek mi célja van a hatalommal

ĀFricska. Ezek már tényleg önmaguk paródiái!

ĀÖrömtáncot járnak a migránspárti német politikusok az afganisztáni összeomlás után. Az előadás nem nyilvános, minden a háttérben zajlik még ma is, alig négy nappal a szövetségi parlamenti választások előtt

ĀGyőzelemről énekeljen napkelet és napnyugat, millió szív összecsengjen, magasztalja az Urat, Krisztus újra földre szállott, vándorlásunk társa lett, mert szerette a világot, kenyérszínbe rejtezett

ĀKülönös, mondhatni rendkívüli írást olvastam nemrég, még a mai világban is szenzációszámba menőt

ĀFricska. Egyre kiábrándítóbb, amit az úgynevezett liberális mainstream sajtó művel a mértékadó Nyugaton!

Ā„A kormányfőnek párttitkár mentalitása van” – mondta a mai miniszterelnökről Gyurcsány Ferenc, a KISZ Központi Bizottságának egykori titkára a parlamentben, tizenöt évvel elhíresült őszödi beszéde és lovasrohama után

ĀA vészjósló helyzet alapvető okai azonban mélyebb rétegekbe nyúlnak, a magyar társadalom két egymással szembefordított része egymással ellentétes valóságokban él

ĀA holokauszt-túlélők generációjával az 1980-as évek végén kerültem először személyes kapcsolatba
ĀFricska. Összességében pozitív fejleménynek tekinthetjük, hogy a Jobbik elnöke lassan látványosan elfogy, mint a gyertya
ĀAzokat kívánja újra visszahozni a hatalomba, akik a rendszerváltást kisiklató mélyállamot működtették
ĀFricska. Ebben az összefogásnak elkeresztelt baloldali politikai miazmában nap nap után valamelyik szánalmas lobbista előhozakodik egy újabb verbális öngyilkossággal
ĀNemrég, ha valaki nyilvánosan arról beszélt, hogy a világ ügyeinek alakulásában titokzatos erők működnek évszázadok óta, akkor az euroatlanti világunkban megnézhette magát
ĀEzúttal sem a szebbik arcát mutatta a magyarországi balliberális oldal az Országgyűlésben, már ha van egyáltalán nekik olyan
ĀMessziről észrevette a nőt, aki majdnem meztelen volt. Háttal állt, egy búzatábla szélén, a szalmakalapról lelógó selyemszalagok a derekáig értek, cirmos pipacsok, kék búzavirágok csiklandozták a lábszárát és a combját
ĀFeltehetnénk a kérdést, vajon a főpolgármester most éppen melyik véleményét gondolja komolyan
ĀHárom város, három sorsváltozat, három históriaszelet. Mintha három világrészen járt volna az ember. És mégis…
ĀA fegyvernemek királynője – a gyalogság – tisztjei és legénységi állományú katonái számára Szent László király példakép és egyben védőszent is volt
ĀVálasztási lázban ég a baloldal, bebúgatták magukat, mint egykor a kandisznóra váró kocákat
ĀFricska. Nem feltételeztem, hogy ezek ennyire szerencsétlenek. Amint elindult a nagy garral beharangozott előválasztási procedúra, rövid idő múlva összeomlott az egész számítógépes rendszer
ĀVisszagondolva az elmúlt bő öt évre, felrémlik, hogy gyakran írtam a Lánchídról, meg arról is, hogy azért tartok minden ilyen nagyobb felújítástól, építkezéstől, mert nem vagyok biztos benne, hogy megélem az elkészültét