Bandaháborúk hadszínterévé vált Európa egyik legvirágzóbb országa
ĀA gazdagságáról és fejlettségéről ismert Svédországban az utóbbi években egyre jobban elharapózott a szervezett bűnözés
ĀA gazdagságáról és fejlettségéről ismert Svédországban az utóbbi években egyre jobban elharapózott a szervezett bűnözés
ĀUkrajna kapcsán megjegyezte: A bizonytalan helyzet miatt nagyon nehéz három-négy évre előre tervezni
ĀSvédországban még ennél is hidegebb volt
ĀSvédország északi részén 2021 óta első ízben ereszkedett mínusz 40 Celsius-fok alá a hőmérő higanyszála
ĀKövetkező lépésben az előterjesztés a parlament plenáris ülése elé kerül szavazásra, majd pedig jóváhagyásra Recep Tayyip Erdogan török elnökhöz
ĀPistorius szerint hiba volt a sorkatonaság eltörlése
ĀEgyelőre sem a jönköpingi önkormányzat, sem a rendőrség nem tudta megmagyarázni, miért kapták tanáruktól a szokatlan házi feladatot a tanulók
ĀA nyomozó hatóságok „halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés” gyanújával indítottak eljárást
ĀA szombat esti södertäljei lövöldözésben többen megsérültek
ĀJól játszottak, több góllal is vezettek a magyar lányok a svédek ellen, aztán megint jött a második félidő eleje és...
ĀAz első félidő fantasztikus volt, több góllal is vezettek a Golovin-tanítványok, aztán a svédek 9-2-es rohanást produkáltak
ĀA 35 fős bő keretből a kapusok közül a vb előtt Szikora Melinda ugyancsak térdsérüléssel dőlt ki
ĀErdoğan egyértelművé tette álláspontját
ĀA magyar válogatott két pontot visz a hatcsapatos középdöntőbe
ĀA magyarok csütörtökön Paraguayt 35-12-re, szombaton Kamerunt 39-20-ra győzték le a csoportkörben
ĀVannak területek, ahol a bűnözőknek „hatalmuk van” a helyi közösség felett
ĀA Kamerun elleni szombati mérkőzésen is saját játékára fókuszál majd a magyar válogatott
ĀA kétoldalú egyeztetés során a török külügyminiszter nem jelezte a csatlakozás végleges jóváhagyásának pontos dátumát
ĀGulyás Gergely: Jól és stabilan működnek a Miniszterelnökséghez tartozó területek
ĀA lakosság úgy érzékeli, az orosz–ukrán háború megtorpant, nem látják annyira veszélyesnek a kialakult helyzetet
ĀA kormány a múlt héten adta áldását a projektre azzal a feltétellel, hogy csak már meglévő létesítmények lehetnek helyszínek
ĀIdőbe telik, amíg minden bizottsági tagot teljes mértékben meggyőznek
ĀRecep Tayyip Erdogan török elnök három héttel ezelőtt terjesztette az ankarai törvényhozás elé Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációját
ĀA tervek szerint Stockholm lenne a játékok központja
ĀAz eltelt csaknem öt évtized során a tartozás összege a kamatok miatt körülbelül 330 millió dollárra (mintegy 117 milliárd forint) emelkedett
ĀAz államfő Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral egyeztetett