A magyar állam megsértette a pedagógusok gyülekezési és egyesülési jogát, valamint a jogát a szabad sztrájkhoz – hangsúlyozta Bieber Ivóna, a Magyar Helsinki Bizottság képviselője az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletét ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.
Bieber Ivóna közölte, a bíróság október 6-án hozott ítélete szerint az állam jogsértő módon korlátozta a tanársztrájkok megtartását 2022-ben. Az ítélet szerint a jogalkotó nem teheti meg, hogy a sztrájk idején minimálisan nyújtandó szolgáltatási szintet olyan magasan határozza meg, hogy azzal teljesen kiüresíti, lényegében láthatatlanná teszi a sztrájkot – tette hozzá.
A jogvédő kiemelte: az előző kormány által teremtett jogszabályi környezet polgári engedetlenségbe kényszerítette azokat a pedagógusokat, akik alapvető jogukat gyakorolva sztrájkolni akartak. Az érintetteknek fegyelmi eljárástól, elbocsátástól kellett tartaniuk, „egy ilyen légkör pedig a legbátrabbakat is meghátrálásra kényszerítheti”. Mindez „nem áll összhangban egy demokratikus jogállam alapjogi felfogásával” – magyarázta.
Bieber Ivóna elmondta, a bíróság külön kiemelte, hogy a sztrájkjogra vonatkozó törvényalkotást nem előzte meg hatástanulmány elkészítése, sem pedig társadalmi egyeztetés – írta meg az MTI.







