A NASA szerint az Uránusz belülről izzik – mégsem olyan halott, mint gondoltuk
ĀÚj számítások szerint a titokzatos bolygó több hőt bocsát ki, mint amennyit a Naptól kap
A NASA 350 millió kilométerre küldött üzenetet és kapott választ
ĀAz átvitelt a Psyche űrszonda tette lehetővé
„Ez lehet a legvilágosabb jele az életnek" + VIDEÓ
ĀEgykori mikrobiális élet nyomaira bukkanhattak egy marsi kőzetben
A NASA holnap sajtótájékoztatót tart egy új felfedezéséről
ĀMarssal kapcsolatos bejelentést tesznek
Az Egyesült Államok a 2030-as évek elején űrhajósokat küldhet a Marsra
ĀJövő év áprilisában egy űrhajó négy utassal a fedélzetén körberepüli a Holdat
Ferencz Orsolya: Történelmi nemzetegyesítő küldetés volt Kapu Tibor űrutazása
ĀBár nehéz volt a felkészülés, utólag minden küzdelem megérte – mondta Kapu Tibor űrhajós
Sikeres tesztrepülést végzett a SpaceX Starship űrhajója
ĀAz űrhajó nyolc Starlink szimulátorműholdat bocsátott ki
Nukleáris reaktor épülhet a Holdon a következő évtizedben
ĀA projekt célja, hogy a Napnál távolabb működő űreszközök ne legyenek kiszolgáltatva a napenergiának
Ilyen csillagrobbanást még nem látott a világ!
ĀEgy csillag és egy fekete lyuk végzetes „táncának” eredménye az a szupernova, amely új felismeréseket hozott az asztrofizikában
Elsodródott remény – A NASA holdszondája eltűnt a mélyűrben
ĀA Lunar Trailblazer nagy áttörést hozhatott volna a holdi vízkutatásban, de egy apró hiba miatt végleg elveszett
Tömeges leépítés a NASA-nál Trump reformjai nyomán
ĀMintegy 20 százalékkal csökken az amerikai űrügynökség létszáma
Levált a Kapu Tibort szállító űrkapszula a Nemzetközi Űrállomásról
ĀA Dragon űrkapszula várhatóan kedden délelőtt landol Kalifornia partjainál
Az űrkutatás legizgalmasabb felfedezései az elmúlt évtizedben
ĀAz elmúlt évtized űrkutatása lenyűgöző eredményeket hozott
A tudósok is libabőrt kaptak attól, amit a Marson találtak
ĀA NASA szerint a Marson olvadó jég fák illúzióját kelti
A Hold távolodik a Földtől, és semmilyen erő nem tudja visszatartani
ĀA becsapódás után minden rosszul sült el
Rekordközeli fotók a Napról
ĀA NASA szondája az eddigi legközelebbi képeket készítette a Napról
A Föld energiaegyensúlyának felgyorsulása komoly következményekkel járhat
ĀA műholdak fontos szerepet játszanak az éghajlatváltozás megfigyelésében
