A NASA Jet Propulsion Laboratory (JPL) munkatársainak sikerült földi körülmények között reprodukálniuk a Mars déli sarkvidékén megfigyelt, hatalmas pókokra emlékeztető geológiai képződményeket. A kísérlet bebizonyította, hogy a különleges formákat a szén-dioxid-jég szublimációja és az abból feltörő gázsugarak hozzák létre.
A kialakulásukat magyarázó fő elmélet – az úgynevezett Kieffer-modell – a bolygó drasztikus hőmérséklet-változásaihoz és a szén-dioxid fagyásához, majd elpárolgásához kötötte a jelenséget.
Ennek gyakorlati bizonyítására a JPL kutatócsoportja a DUSTIE nevű speciális tesztkamrában hozott létre marsi körülményeket. Szimulált marsi talajt (regolitot) és szén-dioxidot felhasználva egy jégréteget fagyasztottak a mintára. Amikor a környezetet melegíteni kezdték, a szén-dioxid-jég szublimálni kezdett, vagyis folyadékfázis kihagyásával, közvetlenül gázzá alakult. A nyomás hatására a jég alól feltörő gázsugarak erodálták a talajt, és pontosan olyan pók alakú mintázatokat vájtak a felszínbe, mint amilyeneket az űrszondák is lefotóztak a vörös bolygón.
A kísérlettel a tudósok nemcsak a Kieffer-modellt igazolták, hanem arra is rájöttek, hogy a felszíni erózió folyamata a vártnál jóval összetettebb. A talajmintákban lévő repedések kialakulását ugyanis a talajszemcsék között megrekedt (intersticiális) jég szublimációja okozta. A kutatók szerint ezek az új megállapítások alapvetően átformálhatják a Mars geológiai folyamatairól és felszíni topográfiájáról alkotott eddigi tudásunkat – írta a Gismeteo.







