Felborult egy migránsokat szállító hajó Jemen partjainál
ĀA hajó szerda éjjel borult fel az erős szél és a túlterheltség miatt az ország délkeleti részén
ĀA hajó szerda éjjel borult fel az erős szél és a túlterheltség miatt az ország délkeleti részén
ĀA kikötői olaj- és dízelraktárakat és a helyi áramszolgáltató vállalatot ért csapásoknak halálos áldozatai és sebesültjei is voltak
ĀHalálos áldozata is van a városközpontba hajnalban becsapódó drónnak
ĀDe az iraki, afgán, pakisztáni és jemeni harcosok is készen állnak az Izrael elleni harcra
ĀAz ukrán tulajdonú és lengyel üzemeltetésű Verbena kevesebb mint 24 órával korábban már elszenvedett egy másik rakétatámadást
ĀII. Abdalláh: A segítségnyújtás a Gázai övezetben nem várhatja meg a tűzszünetet
Ā140 eltűnt után folytatódik a keresés
ĀNem számoltak be sérültekről vagy károkról
ĀA rajtaütéssorozat során kilenc embert vettek őrizetbe
ĀKözöttük egy segélyszervezetekkel együttműködő üzletembert is
ĀKözlésük szerint egyoldalú humanitárius kezdeményezésként kegyelmeztek meg a fogvatartottaknak
ĀA jemeni húszik lőtték ki a panamai lobogó alatt közlekedő tankert
ĀA segélyszállítmányok egyebek között a kolerajárványt segítenek leküzdeni
ĀA fokozott veszélyhelyzet arra kényszerítette a dán Maersk vállalatot, hogy hajói újfent meghosszabbított útvonalon közlekedjenek
ĀA húszi milícia tavaly november közepe óta számtalan alkalommal vetett be drónokat és rakétákat
ĀA jemeni felkelők eddig 90 hajó ellen indítottak támadást
ĀJemenben, valamint a Vörös-tenger fölött történt az akció – jelentette be helyi idő szerint vasárnap az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (CENTCOM)
ĀMegsemmisítettek négy, a földről már felszállt drónt is
ĀWashington decemberben többnemzetiségű koalíciót hozott létre a tengeri forgalom „védelmére”
ĀA húszik november óta fokozták támadásaikat a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben a kereskedelmi és katonai hajók ellen
ĀA hajóban kár keletkezett, a legénység biztonságban van, sebesültről nem tudni
ĀSikeres volt az ellentámadás, a rakéta nem talált el egyetlen hajót sem
ĀA parancsnokság szerint a megsemmisített célpontok közvetlen fenyegetést jelentettek a vörös-tengeri hajózásra
ĀA Vörös-tengeren közlekedő hajók elleni támadással a húszik a gázai háború befejezését akarják elérni
ĀEgyre komolyabb a helyzet a tengeren
ĀAz olasz parlament felhatalmazást adott a Gázai övezet civil lakosságát segítő, humanitárius misszióban való részvételre
ĀAz első jelentések szerint a hajón nem történt személyi sérülés, a konténerszállító hajó nem kért segítséget, és folytatta útját